A modern politikai befolyásolásnak nem kell feltétlenül megmondania, mit gondoljunk, elég meghatároznia, miről gondolkodhatunk. Lengyelországban 2023-ban, Magyarországon 2026-ban, most pedig Szerbiában is láthattuk, milyen jelentős szerepet játszhat a digitális nyilvánosság a politikai változásokban. A szerbiai választáson a diákmozgalomból kinőtt politikai erő legyőzte AleksandarVučić hatalmi rendszerét. A választási megfigyelők ugyanakkor az online manipulációval szembeni védelem hiányosságaira is figyelmeztettek. Mindez nem bizonyítja, hogy a technológiai vállalatok döntötték el ezeket a választásokat, azt azonban világosan mutatja, hogy a politikai verseny egyik meghatározó színtere áthelyeződött egy olyan infrastruktúrába, amelyet nem az állampolgárok és nem is a demokratikus intézmények ellenőriznek. 

És itt válik igazán izgalmassá Harari figyelmeztetése:„Valójában az emberek meghekkelésének korszakában élünk.”Ez Harari 21 lecke a 21. századra című könyvének egyik gondolata, amelynek eredeti angol szövege a WIRED magazinban is megjelent. A veszély ugyanis nem feltétlenül az, hogy egy technológiai vállalat közvetlenül kormányokat akar kinevezni. Sokkal inkább az, hogy az algoritmusok által uralt információs tér alkalmas lehet társadalmi hangulatok felerősítésére, politikai közösségek kialakítására és választói magatartások befolyásolására. Aki pedig képes befolyásolni, hogy emberek milliói mit látnak, mitől félnek, miben reménykednek és kit tartanak ellenségüknek, az a politikai hatalom egyik legfontosabb előfeltételét birtokolhatja. Ráadásul ehhez nem kell megszüntetni a demokráciát, elég lehet a demokratikus döntéseket megelőző információs környezetet torzítani: apolgár továbbra is szabadon szavaz, csak éppen egy olyan valóság alapján, amelyet részben mások állítottak össze számára.

Harari ezért fogalmaz meg egy másik, talán még fontosabb figyelmeztetést: „Ismerd meg önmagad, mielőtt az algoritmusok megismernek téged.” – és ezzel elérkeztünk a szabadság kérdéséhez. Mert könnyen lehet, hogy a következő évtizedek legnagyobb szabadságküzdelme már nem a hagyományos politikai elnyomással szemben zajlik majd, hanem az emberi gondolkodás autonómiájáért.

Mi még olyan világban nőttünk fel, amelyben a szabadságot elsősorban az államhatalom korlátaival, a szólásszabadsággal, a gyülekezési joggal és a demokratikus önrendelkezéssel azonosítottuk. Az online térben felnövekvő generáció számára azonban egy másfajta szabadságvesztés veszélye is megjelent, egy olyan, amelynek nincsenek látható bilincsei, és amelyet az érintett sokszor fel sem ismer. A legnehezebb ugyanis abból a fogságból kitörni, amelyről azt hisszük, hogy maga a szabadság.

Ehhez pedig nem elegendő a technológiai jártasság, nem elegendő tudni, hogyan működik egy alkalmazás, hogyan készül egy videó, vagy hogyan lehet több százezer embert elérni. Ehhez tudatos önismeret kell, kritikai gondolkodás, annak képessége, hogy saját meggyőződéseinket is megkérdőjelezzük, hogy időnként kilépjünk abból az információs világból, amelyben mindenki velünk ért egyet. És mindenekelőtt annak felismerése, hogy a szabadság nem azonos a korlátlan információfogyasztással. A szabadság ott kezdődik, ahol az ember még képes önállóan eldönteni, mit gondoljon arról, amit elé tesznek.

Lehet, hogy a jövő nagy történelmi paradoxona éppen ez lesz: miközben mi még a politikai szabadságunk megőrzéséért küzdünk, egy új generációnak már a saját gondolkodása szabadságát kell visszaszereznie – és talán nekik lesz nehezebb dolguk. Mert mi legalább tudjuk, ha valaki korlátozni akarja a szabadságunkat, ők viszont könnyen lehet, hogy éppen azt az algoritmust tekintik a szabadságuk garanciájának, amelyik a világukat beszűkíti.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Ladóczki Balázs)