Szilit Noémi azonban nem érdekli a valóság, fröcsög tovább: 

Íme, egy tipikus baloldali logikai ellentmondás: ha az állam támogatja a családokat, akkor éppen hogy gondoskodik róluk, nem pedig magukra hagyja őket. De hát nem érdemes logikát keresni a baloldali ideoló­giai csapongásban, amelyben a militáns feminista hölgy odáig jut, hogy: 

Vagyis azért kárhoztatja a magyar családpolitikát a kommunista portál szerzője, mert a közösség érdeke előzi az egyéni érdeket. Másképp fogalmazva az egót, amely Szili hölgyben szemlátomást túlteng, amennyiben a családot nem csak az egyén rovására dőzsölő intézménynek látja, hanem azt állítja, hogy a szociális erőforrásokért a családok között zajló versengés korlátozza a szolidaritást és a közös érdekképviseletet. Vagyis – bugyog ki a hajmeresztő következtetés a szélsőbaloldali publicistából – a családok valójában nem alkotják a társadalmat, hanem megosztják.

Ez éjsötét butaság, hiszen az egyének és bármilyen közösségek között ugyanúgy létezik versengés, tehát hamis narratíva ezért a családokat kárhoztatni. Ellenben a család intézményének felértékelődése pont az egymást érdemben segítő családszervezetek, vagyis érdekképviseletek megerősödését hozta magával, elég csak a Nagycsaládosok Országos Egyesületére gondolni. Persze aki távol tartja magát ettől a világtól, annak csak a fonnyadt, életidegen ideológia marad, ami szerint a 

Itt megbicsaklik a kommunista forradalmi lendület, kitüremkedik az ideológiából a sóvárgás, Szili Noémi érezhetően vágyik a családban megélhető érzelmi kapcsolatokra. Ez érthető, hiszen Kopp Mária és Skrabski Árpád korszakos kutatásai tudományosan is bebizonyították, hogy családban élni életvédő tényező.

A mércés szerző azonban ahelyett, hogy higgadtan végiggondolná mindezt, belelendül, mondván, a család idealizálása más jellegű kapcsolatokat alsóbbrendűnek állít be, nehézzé téve azok életét, akik egyedül vagy valamilyen „alternatív struktúrában” szeretnének vagy kényszerülnek élni. Hogy bárki tudatosan egyedül vagy „alternatív struktúrákban” szeretne élni, azt ugyan alig hisszük – ezek legfeljebb olyan kényszerpályák, amelyekhez tapintattal illik viszonyulni, de ettől még nem relativizálhatják a családok jelentőségét, amit óvatlanul maga a családokat ostorozó Szili Noémi is kibökött.

Helyben vagyunk, megérkeztünk a kályhához, a Kommunista kiáltványban Marxszal együtt a társadalom erőszakos felforgatását hirdető vörös antiprófétához, aki intellektuális bűntársával együtt többek között a „burzsoá” családok pusztulásáról és a gyermekek nyilvános, vagyis a családból kiszakított neveléséről ábrándozott.

A rendszerváltozásnak nevezett eseménysorozat idején naivan azt hittük, túl vagyunk Marxon, Engelsen meg a többi szellemi útonállón és pszichopata elmebetegen, visszatérhetünk a normális kerékvágásba. De fel kell ismernünk, hogy 

Kötelességünk elutasítani, visszaverni, semlegesíteni ezeket a sátáni ideológiákat, mert a család a magyar jövő záloga.