Nem könnyű ma a józan ész pártjára állni és ott is maradni, nem könnyű a hitet megtartani ebben a forrongó, többnyire beképzelt senkik által vezérelt világban. Kedves Olvasó! Ne higgye, hogy meghülyültem, amikor ismét a magyar költészethez nyúlok. Mondhatnám, dacból és bosszúból. Hiszen, ha már a józan ész nem számít a világnak, legalább a magyar költészet erejében híve, jeles költőink gondolataival tegyük értékesebbé a mindennapos harcban és félelemben megfáradt lelkünket. A mai világban, ebben az olykor reménytelen magányban most Dayka Gábort „vettem elő”, az ő Vallástétele egy az igazságra törekedő embernek című versét, a hitről és a józan értelemről: „Így harcol a hittel a józan értelem, / Így merül bús lelkem bizonytalanságba! / Az elme lerontja, mit a vallás velem / Elhitet, az elmét a hit ostromolja! / És oh ezer sűrű lelki homály között / Mihez nyúljak, helyes választ hogy tegyek? / Ha elmém s vallásom egymásba ütközött / A hitnek hódoljak? vagy az észnek higyjek? […] És ha megtagadtad tőlem irgalmadat, / S nem adsz alázatos kérésemnek helyet: / Uram! úgy oh vedd el, kérem jóvoltodat, / Vedd el vagy a hitet tőlem, vagy eszemet!”

Nos, csodálatos a magyar költészet, mondjuk mi, rajongói, és mondják az irodalom tudósai is. Ajándék ez már évszázadok óta minden gondolkodó és irodalom-szerető embernek, pontosabban menedék, sok esetben lelki segítség. Vajon a királyoknak, az országvezetőknek is? Ebben sajnos már nem vagyok olyan biztos. Kár.

A szerző újságíró