Ám így sem jó ez, mert a konkurencia az konkurencia! Sokkal jobban nézne ki, ha csak egy Péter – és éppenséggel miért ne ő – lenne az anyafarkas dédelgetett egyetlene. Mert nagy pszichés sebet, sérülést okoz a konkurencia, mert mindig a másik fölé kell kerekedni, mert mindig meg kell őt alázni. Nem tudom, ehhez mit szólnának Róma lakosai, de meg sem érdemlik, hogy erről megkérdezzük őket, hisz SSS Péternek minden ötlete elképesztően zseniális és neki mindig igaza van! Érdekes megfigyelni tekintetét, amikor minket, konkurenciának tekintetteket kioszt, megfélemlít: mert ahogy árad a Tisza – legalább akkora vehemenciával –, árad gyűlölködő irigysége is. Az irigység viszont egy felvállalhatatlan érzés, nem szabad kimondani, jobb hallgatni róla, mert annak nyílt kifejezése egyenlő lenne a vereséggel, a kisebbségrendűség beismerésével, sőt magával a szégyennel. Az irigység etimológiailag erre utal: invidia, azaz ferdén, gonosz szemmel nézni.

Ezzel eljutottunk a második S-hez, a szégyenhez. De lehet mást is kezdeni a szégyenérzet felbukkanását veszélyeztető irigységgel? Álcázni. Hogyan? Az igazságérzet vagy a büszkeség köntösében. SSS Péternek különleges igazságérzete van, önmagán kívül szinte már mindenkit lopással, csalással, hazugsággal vádol, és éppen ő akarja helyreállítani az igazságszolgáltatást! Fontos, hogy SSS Péter mindent megtesz a szégyenérzete rejtegetésére, iszonyú energiákat fektet a projekcióiba, de éppen ezek buktatják le: azt vetíti a másikra, ami benne fortyog. Hogy ő nem lehet olyan, mint a másik, de hát különben is, hogyan lehet a másiknak több! És SSS Péter eldönti, hogy még annyi se legyen már, ami eddig volt, felezzük le, spóroljunk vele!

Az irigység folyamatos és kényszeres összehasonlításon alapszik, és már nemcsak intenzív, egyre kontrollálhatatlanabb érzelmekből áll, hanem Almási Kitti szerint működését oksági tévedésre alapozza: „nekünk azért nincs valamink, mert a másiknak van”. De ahhoz, hogy az összehasonlítás még valósabbnak tűnjön, cinkosokat is be kell vonnia, hát erre még egy ideig ott lesz a Tisza, amíg apadni nem kezd. Az a Tisza, amely nemcsak egy külső szervezet, hanem egy olyan belső destruktív képződmény is, amelyet Herbert Rosenfeld „belső maffiának” nevez. Ennek lényege az, hogy SSS Péter arról fantáziál, hogy belső romboló, agresszív énrészeit, azaz a képzelt bandatagokat ő irányítja, tehát hozzájuk képest ő mindig felsőbbrendű, és ezek őt mindenkor meg fogják védeni, sőt a bűnös, piszkos munkát hatásosabbá teszik, hiszen együtt maradnak. Valameddig! Ezt a fantáziálást projektálja ki SSS Péter, ezzel vádaskodik és támad.

És ha bárki kétségbe is vonná ennek a kivetített, leszámolásjellegű piszkos munkának a miértjét, el is érkezünk a harmadik S-hez, a szenzitivitáshoz.

Minden narcisztikus rendkívüli módon érzékeny. Érzékenyek a jogos, megalapozott, valós statisztikai alapokon nyugvó kritikára, megjegyzésre. Mindezt sérelemként élik meg, amire Heinz Kohut szerint oly mértékű narcisztikus dühvel reagálnak, amely egészen más, mint bármely normál emberi agresszió: bosszúvágy és egyben a sérelem meg nem történtté való tétele.

Már nyilvános, látható kampányplakátokat sem akar a jövőben környezetszennyezés ürügye alatt, kimagyarázza a 480 forintos üzemanyagárat, mismásol a migrációs paktumról, közjogi méltóságokat fenyeget és fenyegettet a bandájához tartozó Kontroll.hu-on keresztül. Minden feléje irányuló jogos számonkérés, szembesítés, sérelem, amin bosszút, bosszút, végtelen bosszút akar állni. Fontosságérzetét alátámasztó narcisztikus érzékenysége viszont egyirányú: mások érzéseire abszolút érzéketlenség, közöny a reakció. A másik ember csak „valamire jó” lehet, miután kifacsarta, mint a citromot, amikor valaki teát készít, elhajítja. Hideg és számító. Zsarnok. Mindenki alkalmazkodjon az ő szeszélyeihez. De ő mindig feljogosítva érzi magát arra, hogy támadjon, megalázzon és megsemmisítsen.

Joggal tehetnénk fel most azt a kérdést, vajon miért is folyik még mindig Facebook-kormányzás? Miért erőlteti SSS Péter a valódi kormányzás helyett a virtuális buborékok további felfúvódását? A válasz talán egyszerű! Mert ez ad számára lehetőséget a túlélésre, mielőtt még a káosz hirtelen, váratlanul beköszönne, mielőtt a valóság szembe jönne. Ugyanis a „modern” narcisztikus egyén éppen a virtuális térben érzi jól magát, ez a lélegeztetőgépe, az infúziója. Az online tér ars poeticája Tari Annamária szerint a „közvetítsd magad”. Ez a narcisztikus tér pedig elhiteti, hogy a siker, az eredmény csak úgy magától jön és nem kell megdolgozni érte. Se munka, se felelősségvállalás. Helyette inkább halogatás. A Facebook-kormányzás egy felelőtlen halogató, infantilis elvárásokra épülő teszetoszaság, amely nem a tartalmas emberi kapcsolatokra, nem az állampolgárok konkrét megkérdezésére épít, hanem passzív függőségbe taszít: aktív narcisztikus vezér, „mentsen meg valaki” tükröző tömeg. Ehhez először cirkusz kell! A kenyér pedig majd jöhet utána, különben is: van egy ideig még a spájzban.
Meglephet-e még valami? Remélhetünk-e még? Talán abban, hogy ami egyszer árad, előbb-utóbb apadni is fog. A narcisztikus SSS Péter agresszivitásával nem lehet sem országot építeni, sem pedig kormányozni. Bukásra van ítélve. Még ha ők úgy is gondolják, ideig-óráig külső támaszuk lehet az általuk idealizált, egyre jelentéktelenebbé váló, dajkáló Brüsszel. Na és mi történik majd vajon, amikor a dédelgetett csecsemőjük szájából kiveszik a cumit? Hogyan viszonyuljon a megújuló nemzeti oldal ehhez a helyzethez? Mind ez idáig pozitív és bátor reakció volt a Fidesz–KDNP-képviselők higgadt, nyugodt tartása és kiállása SSS Péter kirohanásaival szemben. Bízzunk benne, hogy előbb-utóbb tényleg eljön az apadás ideje és vele a depresszió, amikor a felfújt egó már csak önmaga visszhangját hallja.

Mert „Tigrisek vagyunk nem nyulak!” – és ez végtelenül zavarja őt! A gőg ráadásul ­rossz vezető: egy idő után már nem energiát termel, csak kóboráramot. Így előbb-utóbb vagy ő húzza ki magát a konnektorból, vagy a konnektor dönt úgy, hogy ennyi elég volt – különben is, energiaválság van.

A „gyász” pedig csak ezután kezdődik!

De mi nem maradunk egyedül!

Mert a gőg elválaszt, a szeretet azonban közösséget épít!

A szerző teológus-pszichológus