Akkor most én is beszállok a nagyotmondási versenybe. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy én nemcsak ellenkező előjellel, de mindenféle politikai érdek nélkül, jutalomvárás és irányító parancsnok nélkül, őszinte hittel teszem. Akár hiszik a várható trollseregek, akár nem. Szerintem tehát Orbán Viktor immár történelmi távlatokban is Magyarország egyik legelhivatottabb, legsikeresebb vezetője, akinek személyes érdemeit megsokszorozza az a tény, hogy Magyarország történelmi távlatokban is leggyűlöletesebb, leghazugabb ellenzékével szemben áll helyt.
Nem fogom most ezeket az érdemeket sorba venni. Akinek van szeme és akarja látni, az látja, aki pedig nem akarja, annak a tények sem mondanak semmit. Itt tartunk. Ezért ezekben a napokban érdemesebb inkább szemügyre venni azt, hogy miért, hogyan és még hová fajulhat az ellenzéknek nevezett, valójában csak a sikeres Orbán Viktort oly mélységesen gyűlölő banda handabandázása és miként lehetne eljuttatni a kellő üzeneteket az általuk célzott emberekhez.
Mindenek előtt világosan kell látni a banda nem túl bonyolult, sőt mondhatni primitív kommunikációs stratégiáját. Amelynek első pontja Ron Werber óta az, hogy a gyűlölet sosem lehet elég mély, a gyűlölködésből sosem lehet elég. A második pontban csak a gyűlölet szót kell a hazugságra cserélni. Nap mint nap láthatjuk ennek eredményét: az egyre elképesztőbb és egyre döbbenetesebb kinyilatkoztatásokat. Maga a fokozás is azt jelzi, hogy nincs megállás, nincs mélypont, jövő áprilisig még számos sokk várható.
Jól látszik, hogy a nagyotmondási verseny nem spontán alakult ki, hanem tudatos, kiosztott szerepek szerinti színjáték. Jó lenne megismerni a botránykoalíció mögött álló stratégákat, s megtudni, honnan veszik a bátorságot, hogy arra utasítsák a handabandázókat, hogy egységesen úgy beszéljenek, mintha már meg is nyerték volna. Lásd például Fletó egy darabig felvett jófiú álarcát, egészen addig, amíg a Parlamentben mentálisan szétesve, zavart módon felszólalva elfelejtette a rárótt szerepet, s közölte: „Nem lesz kegyelem! Magukat egy év múlva el fogják vinni!” Vagy az újságírókat elhallgattatni akaró Fegyőr egyre nagyképűbb fenyegetéseit („Átváltunk az erő nyelvére”).
Számtalan további idézetet lehetne most felsorolni, de ezekre majd visszatérünk. Inkább ízlelgessük még egy kicsit, mit jelent az, hogy bő egy évvel a választások előtt a botránykoalíció vezetői egységesen beszélnek arról, hogy „Sok dolgunk lesz 2022-től.” Félreértés ne essék. Nem gondolom, hogy ha bármilyen szélsőséges bandába is beáll néhány érdekcsoport, elítélendő volna, ha egyeztetik a kommunikációjukat. Inkább csak a tárgyalt eset módszertana végtelenül cinikus és erkölcstelen.
A stratégia ugyancsak ismert – de sajnos sokak által még mindig fel nem ismert – eleme az, hogy vádold meg az ellenséged azzal, amit már elkövettél. Ennek legmellbevágóbb példája Dobrev Klára számos megnyilatkozása. Az ő Facebook-oldaláról vett példa, 2021 április 14.: „A válság megmutatta, hogy Orbán Viktor nemcsak nem tud, de nem is akar rendesen kormányozni!” Mondja ő, aki a bukott Medgyessy kabinetfőnöke volt, a bukott Gyurcsány felesége, vagyis a válságok okozóinak aktív társa. S mondja ezt azzal a miniszterelnökkel szemben, aki a sokadik elsöprő többséggel a háta mögött, harmadszor vezeti ki az országot nagy válságból.
Valahogy eltűnt az oldaláról, de jól emlékszünk, hogy D. K. egy interjúban azt találta mondani: „Visszaadjuk nektek, amit elloptak tőletek.” Lehet, hogy ez már az ő stratégáinak is sok volt? Mit is adnak vissza? Az Apró-villát, amit egy zsidó családtól rekviráltak? A kritikus infrastruktúrát – nemzeti közműveket –, amelyeket a Horn–Kuncze-kormány alatt külföldi kezekbe kótyavetyéltek? A nyomorhoz vezető devizahiteleket? Az aknaként hátrahagyott IMF-hiteleket? Ha nem lenne oly vészjósló, nagyokat lehetne mulatni azon, hogy éppen ők kapták elő a közelmúltban a hatalomátmentés vádját. Az ember nem győz csodálkozni, mennyire vastag a bőr a képükön. Hiszen épp azért okozhatnak ma oly sok kárt, mert sikerült átmenteni a hatalmukat.
Ezek a stratégiai elemek mind egy tényre épülnek, nevezetesen arra, hogy a demokráciában minden szavazópolgárnak azonos értékű szavazata van, így a tudatlanok, az érdektelenek és az ellenérdekeltek nagyságrendekkel nagyobb táborát kell győzködni ahhoz, hogy bárki hatalomhoz jusson. Abban a táborban egy-két százalék elnyerése többet jelenthet, mint a politika iránt érdeklődők összességének megnyerése. Ezért akármilyen botránykoalícióba is érdemes összeállni, függetlenül attól, hogy a koalíció egyes elemei eredetileg igazából ellenségek, s a választások után nyilvánvalóan jól össze fognak veszni – akár nyernek, akár veszítenek. Ugyanez az oka annak, hogy a nagyotmondási versenyben nincs korlát. Nyilvánvalóan sokkal többen vannak, akik vagy nem figyelnek oda, vagy nem kapnak hányingert ennyi pofátlanság hallatán. De ha már választásokról van szó, akkor vajon az ország sorsa hogyan jön ide? Nekik sehogy.
A szomorú az, hogy az ország sorsa előreláthatóan nem fordul jobbra – hacsak a Fidesz nem győz ismét kétharmaddal. Mert volt szerencsétlenségünk látni, hogyan viselkedik ez az ellenzék válság idején. S bizony akkor a határozott irányításhoz nem elég a minimális többség. Az ördögöt pedig ne is fessük fel a falra.
Nagyon nagy kérdés ezért, hogyan lehet védekezni az ilyen aljas stratégia ellen? Az ellenérdekeltekkel, a hatalomátmentőkkel, a bérgyűlölőkkel nem sokat lehet kezdeni. De jobban oda kellene figyelni az érdektelennek tűnő tömegre, valamint azokra, akikkel sikerült elhitetni a sok képtelen vádat. Ne feledjük, ők is nagyon sokan vannak. Érdemes elolvasni Dean Burnett Az idióta agy című könyvét. Abból jobban megérthető, miért zavarja az embereket, ha az igazsággal szembesülnek. Nekik nemcsak ezt a könyvet lehet ajánlani, de el kell mondani, nem baj, ha valamit nem értenek, nem baj, ha nem tudnak mindent alaposan, nem baj, ha nem ismerik a politikai küzdelmek minden részletét – hiszen senki sincs a mindent tudás birtokában –, de próbáljanak meg mérlegelni, összehasonlítani, tárgyilagosságra törekedni. És igyekezzenek felismerni a hazugságokat. Mert azokból manapság túl sok van.
Az Európai Unió a kétezres évek végén indította el az úgynevezett media literacy, azaz médiaműveltség projekttervét. Egy darabig pályázati rendszerként működött, ma már csak amolyan irányelvként igyekszik rávenni a tagállamokat a téma támogatására (lásd: Audiovisual Media Services Directive). Holott maguk is elismerik: még sosem volt olyan fontos a média működésének alapos ismerete, a média tudatos fogyasztása, mint manapság. Erről a témáról itthon is alig hallani – pedig a fentiek értelmében elemi szükség volna arra, hogy minél többen, minél gyakrabban halljunk arról, miért is és hogyan is kell odafigyelni arra, amit a médián keresztül mondanak nekünk.
Az érdektelenek figyelmének felkeltésére furcsa ötletem támadt. Nem vagyok a politika sűrűjében, ezért ha ott butaságnak ítélik vagy kéretlen kotyogásnak, akkor elnézést kérek.
De mi lenne, ha a kormány a botránykoalíció saját terepén venné fel a kesztyűt? Fel kell tenni az alapvető kérdést: hol van a demokrácia határa, meddig terjedhet jogállamban az ellenzék mozgástere? Azután csak készíteni kell egy idézetgyűjteményt a demokratikusnak nevezett koalíciótól és a botránykoalíció többi tagjától, amelyek az én szerény megítélésem szerint messze túllépik a jogállam határait. A legdurvább idézeteket mindenki jól ismeri: „földönfutóvá tesszük”, „nem lesz kegyelem”, „a választás másnapján bíróság elé állítjuk”, s a legutóbbi gyöngyszem egy egyetemi „jogtudós”, Fleck Zoltán szájából: „az alaptörvénytől azonnal meg kell szabadulni”.
Érdemes kiegészíteni a nemzetközi fenyegetésekkel (Fegyőr levele a kínai nagykövetnek) és néhány nagy hazugsággal: négymillió mélyszegénységben élő ember, Dobrev Klára megalkotta az Európai Egyesült Államokat, méghozzá egységes minibálbérrel stb. (Sokat segíthet a Dobrev Klára-féle hazugsággyűjtemény, amely e lapokon jelent meg.)
Az így feltett kérdéseket és idézeteket soros elnökként az Európa Tanács megfelelő fórumai, illetve az Európai Parlament megfelelő bizottságai elé kell terjeszteni határozathozatalra. Mondják meg, hol van a jogállam határa? Fenyegetőzhet-e az ellenzék? Igaz-e, hogy nincs sajtószabadság ott, ahol ilyesmiket üvöltözhetnek?
A dolognak két kimenetele lehet. Tudjuk, a Fidesznek nincs többsége az Európai Parlamentben. Ezért, mondjuk, a LIBE bizottság elé utalják a kérdést, ahol választhatnak. 1. Nem veszik napirendre vagy napirendre veszik, de jól leszavazzák. 2. Napirendre és ráadásul komolyan veszik. Az első esetben többé nem hivatkozhatnak a jogállamiságra. A második esetben a botránykoalíciónak annyi.
De a lényeg: a hír mindenképpen sokakhoz eljut.
A szerző nyugalmazott EU-szakértő
A borítóképen: Orbán Viktor. Forrás: Facebook/Orbán Viktor
