A finnugor-hun kérdés néhány buktatójáról

Utoljára Bakay Kornél mutatott rá egyértelműen, hogy a bécsi udvar finnugor-párti viselkedése igenis több vonatkozásban tetten érhető.

Lahti, 2016. június 15. Egy résztvevõ a VII. finnugor világkongresszuson a finnországi Lahtiban 2016. június 15-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Hunfalvy ugyan sokszor hangsúlyozta, hogy tevékenységének célja a magyar kultúra felemelése, de könnyen belátható, hogy pont az ellenkezőjét érte el. Bakay Kornél is rámutat, hogy mint sok más finnugrista, ő is J. E. Fischer és August Schlözer német professzorok műveinek befolyása alá került, akikről ma már pontosan tudjuk, hogy rendkívül felszínes tudásuknál csak a magyarság elleni előítéleteik voltak nagyobbak. Schlözer a magyarságot primitív hordának minősítette, amelyek mint a „finnek, románok, önálló államot nem alkotnak, és nincs saját történelmük.”

Magyarul csak néhány szót tudott, de többször megfellebbezhetetlen módon ítélkezett felettünk. Ilyen és hasonló német „tudósok” befolyásolták Hunfalvyt történelmi krónikáinkról kialakult véleményében is, amellyel visszautasította a hun-magyar rokonságot, azt krónikásaink által kitalált „mesének” minősítvén. Pedig az európai történetírásban is a hun-magyar rokonság elmélete volt az uralkodó, egészen a XVIII. századig, amikor az előretörő nacionalista irányzatok igyekeztek mindent maguknak kisajátítani.

Hunfalvy és a magyar nyelv eredetisége

Itt az ideje, hogy átértékeljük Hunfalvy Pál munkásságát, különösen a Czuczor–Fogarasi szótár körül betöltött rendkívül negatív szerepe miatt. Mint Pomozi Péter is említi, Hunfalvy kezdettől fogva agresszív módon támadta a szótár szerzőit és munkájukat. Nem maradhat azonban megemlítetlenül, hogy miért. „Valamelly nyelvnek szógyökeiről egyedül a rokon nyelvek vizsgálatával együtt lehet okosan beszélni”, írja már 1851-ben. Azaz, Hunfalvy szerint nyelvünk gyökei csak akkor tartoznak az alapszavakhoz, ha a finnugor rokonnyelvekben is megvannak, különben jövevényszavaknak tekintendők. Fel sem merül benne az ellenkező lehetőség, a rokon nyelvek megfejtése a magyar által.

Hogy miért, azt ellenszenve a magyar nyelv legcsodálatosabb vonása, a gyökrendszer iránt, árulja el. „Állítom, hogy a magyar egybehasonlító nyelvészet legkomolyabb ellensége a magyar nyelv úgy vélt eredetisége (…) ez magában üres szó! Mely nyelvekhez képest eredeti a magyar nyelv?” A német nyelv tekintetében viszont középszerű, sőt gyenge nyelvészeket nagyra becsül. Egy különben nagyon intelligens szerzőnek ez az elfogultsága vezetett oda, hogy, bár Hunfalvy a Czuczor–Fogarasi szótár megjelenését nem tudta megakadályozni, de érvényesülését hatékonyan gátolta, olyannyira, hogy még XX. századi szótárainkban is szavaink nagy része mint „ismeretlen eredetű” van feltüntetve.

Ezért írta Arany János kétségbeesve: Kisütik, hogy a magyar nyelv / Nincs, nem is lesz, nem is volt; / Ami új van benne, mind rossz, / Ami régi, az meg tót.

Arany János meg is említi név szerint a Bach-korszak preferált nyelvészeit, Dankovskyt és Miklosichot. Mindkét – szláv származású – nyelvész a magyar nyelv szláv nyelvekben is előforduló szavait az utóbbiakból származtatja. Hogy ez fordítva is lehetett, számukra elképzelhetetlen volt.

Nyelvében él a nemzet, vagy csak vegetál

A magyar nyelv szerkezetéből, szókincsének gazdagságából könnyen belátható, hogy nem átvevő, hanem átadó szerepet játszott. Erre számtalan példát említhetnénk. Szóljunk azonban csak a magyar névről, amely a mag és a gyarapodás jelentését hordozza. A Czuczor–Fogarasi szótár a mag, magas, magasztos szavak rokonságára mutat rá. A mag gyök minden nagyobb európai nyelvben jelen van, de csak a magyarból értelmezhető. A mágia, mágus szavak a lényegről szóló tudást jelentik (nyugati nyelveken: Magie, Magier, mage). Mágnások (Magnaten) alkotják egy ország vezetőségét, azaz magját. A mágnes (Magnet) a magjával gyakorol vonzást.

A magisztrátus (Magistrat) birtokolja a rend tudását. A magazin (Magasin) a lényeges dolgok, vagy gondolatok tárolója. A német Magen (gyomor) szó az ember közepét, magját jelenti. Szintén a németben az az ember, aki mager (sovány), régen magas, értelmes jelentésű (is) volt. Az olasz maggiore szó nagy, nagyobbat (azaz lényegest) jelent. Ez pedig és még számtalan gyökszavunk cáfolhatatlanul bizonyítja a magyar nyelv ősiségét, átadó jellegét, mert csak a magyarban képeznek egy összefüggő, teljes, logikus rendszert. Hunfalvy Pál ezt nem fogadja el és sokkal lényegtelenebb dolgokat akar a figyelem központjába állítani és így merev értetlenségével, agresszív stílusával a pártállami apparacsik „merjünk kicsik lenni” ideológiáját vetíti előre. Működésük nyelvünk tragikus ellaposodásához, identitásvesztéshez vezetett. Szótáraink nagy része szavainkat „ismeretlen eredetűnek” címkézi.

A szerves nyelvről, Varga Csaba és Ferdinand Saussure

Czuczor és Fogarasi fő érdeme a magyar nyelv jelenségkövető – hang- és mozgásutánzó – jellegének kidomborítása. A gyökökben a legkisebb értelmes egységeket látták, amelyekhez további kis jelentéssel bíró elemek (képzők) csatlakoztathatók és így szerves szóbokrokat hoznak létre. Varga Csaba szerint „a szerves műveltség embere mindig a teljességben gondolkodott. Mindig mindennek csak a mindenség egészében elfoglalt minőségi helyét adta meg a szóval, s nem a tárgyra talált ki sajátlagos szót. Mert ezzel a nevezettet elkülönítette, kiszakította volna a mindenség egészéből. Épp ez a gyökrendszer szellemi és gyakorlati lényege! Csak ilyen szóalkotói elvvel lehetséges gyökrendszer.”

Ez éles ellentétben áll indoeurópai nyelvészek alaptézisével, akik – az indoeurópai nyelvek alapján – a nyelvi jelek tetszőlegességéből indulnak ki. „A nyelvi jel önkényes (…) Nem szerves, okozati kapcsolatról van szó a jelölt (signifiant) és a jelölt (signifié) között, hanem egy olyanról, amely értelmét a társadalmi gyakorlatban nyeri el.” (Ferdinand de Saussure)

Újabban léteznek azonban nyugati nyelvészeti kutatások is, mint Sir John Lyons „Semantics” című könyve, amely a „sound symbolism” fogalmával szintén rámutat a ragozó nyelvek jelenségkövető jellegére. Ne felejtkezzünk el az olyan nyugati gondolkodókról sem, akik már korábban is más utakat kerestek. Köztük meg kell említeni Walter Benjamint és Theodor Adornót. Utóbbi a megismerés lényegéről ezt állapította meg: „Egy dolgot megérteni, s azt nem csak valahova beskatulyázni, nem más, mint az egyedit a többivel való összefüggésében felismerni”. Ez pedig pontosan a magyar gyökrendszer lényege.

Benjamin és Adorno ugyan a frankfurti iskola néven ismertté vált neoliberális eszmerendszer felépítői közé tartoztak, de annál inkább javunkra fordíthatjuk gondolataikat, hogy követőik szörnyű leegyszerűsítéseit (terrible simplifications) semlegesítsük, netán visszájára fordítsuk. A magyarság tragédiája szoros kapcsolatban áll – részben mesterséges – elszigeteltségünkkel. Ha fenn akarunk maradni, ezen sürgősen változtatnunk kell, és erre a magyar nyelvről mint ősnyelvről szóló tudás terjesztése lehetne a leghatékonyabb.

A szerző műfordító