A közelmúltban anarchisták rondítottak össze egy magyar turistabuszt egy svájci parkolóban „Öld meg Orbánt!” felirattal. Nem ez volt az anarchisták első ilyen jellegű, Magyarországgal kapcsolatos támadása német nyelvterületen, előfordult, hogy Budapestre készülő AfD-s buszt vertek szét. De ide sorolandó az is, hogy amikor Orbán Viktor az idős és beteg Helmut Kohlt otthonában látogatta meg 2016-ban, akkor többtucatnyi baloldali tüntetett a magyar kormányfő ellen.
Ezen szélsőséges, magukat baloldalinak, antifasisztának mondó, anarchista gyökerű emberek az Antifa mozgalom körül csoportosulnak. Néhányuk minden valószínűség szerint már Magyarországon is járt a téli, erősen keresztényellenes felhangoktól visszhangzó kormányellenes tüntetéseken. Az Antifa sok támadásáról beszámoltak mostanában magyar és nemzetközi médiumok, mégis keveset tudunk róluk.
Pedig az Antifa nem egyszerűen egy erőszakos banda, amely néha lecsap. Az Antifa szerves része a nemzetközi baloldalnak, ami jól tetten érhető abban, hogy rendszerint következmények nélkül tarthat terrorban másokat. Elmondásuk szerint a „nácik”, a „fasiszták” ellen küzdenek, ám hogy ki a náci és a fasiszta, azt ők határozzák meg, ahogy megszoktuk a baloldaltól. Ha az ember külföldi vagy akár a még gyér látogatottságú hazai Antifa-csoportok közösségi oldalaira téved, szembeötlő az erőszak helyeslése és propagálása.
Európában is számos akciót hajtanak végre, rendszerint lesből, arcukat eltakarva támadva, túlerőben igyekezve lecsapni a gyanútlan áldozat(ok)ra. Rengeteg ilyen videó kering az interneten, elég a német politikus, Frank Magnitz félholtra verésére gondolni, de előfordul olyan is, hogy az általuk kipécézett „náci” lakását dúlják szét.
Két régebbi példával is szeretném érzékeltetni mindazt, ami működésüket körülveszi. A kétezres évek elején egy vélhetően radikális jobboldali svéd tinifiút vertek halálra bevándorlók pusztán a ruházata miatt, a tettesek jelképes büntetéseket kaptak, egyikük kiszabadulva rapsztárként folytatta életét, a megölt fiút pedig a mai napig rendszeresen gyalázzák a svéd baloldali ifjak különböző fórumokon. Bő tíz évvel ezelőtt Madridban vadásztak helyi Antifa-csoportok radikális jobboldaliakra, akik éppen tüntetést tartottak. A metróban üldözni kezdték egyiküket, akinek a pólója alapján gyanították, hogy szélsőjobboldali, ám mindenki sajnálatára rossz emberbe kötöttek bele: amikor nekitámadtak, a katonaviselt fiatalember késsel többjüket megszúrta, egyikük belehalt a támadásba. A spanyol Antifa azóta is szent mártírjaként tiszteli azt a fiút, aki negyvenedmagával rátámadt egy emberre. A megtámadott, ám emberéletet kioltó fiatalembert 25 évre börtönbe zárták, ráadásul az ország távoli zugába szállították, teljesen elkülönített zárkában ül, a családja is alig látogathatja.
Ami a két esetben közös: az anarchista fiataloknak természetes az erőszak, hogy többen támadnak egyre – hiszen a halott náci a jó náci –, s érdemes a hatósági reakciót is figyelni. Mintha az Antifák valamiféle állami védelem alatt lennének Nyugaton. És akkor mindehhez hozzátehetjük azt a hírt, miszerint a német hírszerzés Antifa-adatbázis alapján figyelt meg szélsőjobboldaliakat, vagyis együttműködtek velük. Így már érthető, ha úgy érzik, hogy mindent megtehetnek. Ritkán vegzálja őket a rendőrség, nem nagyon érik tetten őket, a fősodrú média pedig szinte örömködik, hogy van balos erő a „nácik” ellen.
De nincs új a nap alatt. Egy dolog, hogy a ’68-as mozgalmárok később befutott és sikeres politikusok lettek, ám az is tény, hogy például Németországban a rettegett RAF-terroristákhoz szorosan köthető elemek később egészen magas állami pozíciókba jutottak, s nem véletlenül ölelik keblükre Apró Antal unokáját, Dobrev Klárát sem az elvtársak Brüsszelben. Manapság pedig gond nélkül lehet Antifa-zászlóval pózolni az Európai Parlamentben, mint tette azt a zöldfrakcióban ülő Ska Keller, aki az Európai Parlament elnöki tisztségére is esélyes volt az utolsó pillanatig.
Az ilyesmiben sem a külföldi, sem a hazai sajtó nem szokott túl sok kivetnivalót találni, jellemző, hogy a Brazília által kiadott olasz kommunista terroristát, Cesare Battistit itthon is elkezdték mentegetni a baloldali médiában, mint ahogy az is előfordul, hogy látványosan összemosolyognak a törzsolvasóikkal egy-egy Antifa-akciónál. Hiszen „szélsőjobboldaliakat” vernek, s mint tudjuk, a halott náci a jó náci. Így tett az egyik legeltorzultabb lelkülettel gyűlölködő DK-s Facebook-lovag is, aki posztjában annak örült, hogy Athénban magyar szurkolókat vertek meg botokkal, lesből támadva maszkos antifák.
Merthogy az Antifa-lelkület nemcsak ezekben az arctalan terroristákban van meg, hanem a baloldal hivatalos arcaiban is ott lakozik. És nem is kell félteni a hazai ellenzéket. Ha jobboldali médiamunkást támadnak meg egy tüntetésen, mint ahogy számtalanszor előfordult, nem nagyon rökönyödik meg senki a baloldalon, se a politikusaik, sem a médiumaik közül. „Minek ment oda” – ugrik be egy hírhedt mondat Kuncze Gábortól Révész Máriusz véresre verése után.
A cinikus, gyűlölködő hangnem, a fenyegetőzés ugyanúgy a sajátjuk a politikai vezetőiknek – még ha esetleg fehér sapkát is húznak –, mint a fekete maszkos, lesből támadó antifáknak. Amikor jobboldali közszereplő hal meg, akkor lehet „meghalt a boszorkány partit” csapni, hiszen a halott náci a jó náci. És hogy ki a náci, azt mindig ők mondják meg. A jobboldali, a radikális jobboldali, a keresztény, a Pride-ellenző, a bevándorlásellenes.
Ellenük minden megengedett, ezt sulykolják minden egyes megnyilvánulásukkal a balos politikusok is. Ezért természetes nekik, hogy áskálódnak bizony még a saját hazájuk ellen is, legyen az az EP-alelnökökről döntő szavazás vagy az olimpia megfúrása. Emellett nekik tényleg nem tétel egy szelfi a Vatra Romaneascá-s múltú frakcióvezetővel. Ezért patkányoznak, utalgatnak akasztásokra, ezért fenyegetőznek feljegyzett nevekkel, elmentett impresszumokkal, és szinte soha nem határolódnak el a saját szekértáborból érkező szélsőséges megnyilvánulásoktól.
Talán ezért nem jutott eszébe egy baloldali politikusnak vagy véleményvezérnek sem kikérnie magának az „Öld meg Orbánt!” feliratot. Pedig illett volna. A szó sokkal veszélyesebb fegyver, mint azt sokan gondolják. A kommunizmus alatt meghurcoltak visszaemlékezéseiben is gyakorta feltűnik a gyötrelmek között, hogy fogva tartóik trágárul, állatok módjára beszéltek velük. A testi kínok mellett ezek a sebek is tudnak fájni.
Nem hiszem, hogy amiatt veszítene néhány szavazót akármelyik ellenzéki párt is, ha fejcsóválva csak annyit mondanának, ezt azért már mégsem kéne. A jelek szerint vannak, akik örülnének annak, hogy ha ezek közül a külföldi anarchisták közül, akik „Öld meg Orbánt!” feliratokat firkálnak egy buszra csak azért, mert magyar a rendszáma, minél többen feltűnnének idehaza. Ezt pedig meg kell akadályozniuk az érintetteknek. Fölösleges importálni a gyűlöletet. Van éppen elég belőle itthon is.
