Akárhogy is, most nagyon úgy néz ki, hogy a Muhi által sürgetett filmes kerekasztalt a Filmreform 2026 nevű szakmai összefogás testesíti meg. A kezdeményezés május 8-án mutatta be első javaslatcsomagját, amely egy átláthatóbb, a politikai befolyástól független finanszírozási rendszer kialakítását, kiszámíthatóbb működést és egy új filmtörvény megalkotását sürgette. Hangzatos mondatok, de annál semmitmondóbbak. Ezt követően június 11-én csaknem negyven filmes szakmai szervezet részvételével tartotta első hivatalos egyeztetését Nagy Ervin, aki jelezte, hogy a Nemzeti Filmintézet vezetői posztjára Káel Csaba kormánybiztosi távozásával nyílt pályázatot terveznek, és átmenetileg olyan új irányítási struktúra jöhet létre, amelyben a szakmai szervezetek delegáltjai is részt vehetnek az igazgatótanács és döntés-előkészítő testületek munkájában. Az államtitkár elmondta, hogy a rendelkezésre álló filmfinanszírozási keret négymilliárd forint, amelyet a tervek szerint a már folyamatban lévő ügyek rendezésére és a támogatási rendszer újraindítására fordítanának. Ebből a forrásból a korábban elakadt vagy függőben lévő pályázatokat is rendezhetik, miközben előkészítik az új finanszírozási rendszer indulását. Amiről így valójában továbbra is csak sejtéseink lehetnek.
Komment
Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





























Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!