A brit kilépés körüli bonyodalmakat ilyen szempontból akár a most befejeződött európai választásokhoz is hasonlíthatnánk: 2019-ben már túlságosan is nyilvánvaló volt, hogy az Európai Parlament összetétele a 2014-es erőviszonyokat tükrözi. Más kérdések foglalkoztatták öt évvel ezelőtt az európaiakat, és mások most a slágertémák. Nemrég a londoni parlament tövében egy fiatal ápolónő arról mesélt: a brexitre szavazott, de csak most – amikor megkezdődött az európaiak szigetországból való kivándorlása – látja igazán, hogy égető szükség van a jól képzett munkaerőre.
Theresa May utolsó utáni brexitajánlata pedig, amely lehetőséget teremtett volna egy második EU-tagságról szóló népszavazásra, épp ennek a felismerése. Bár a kormányfő évekig hangoztatta, hogy a brexitet végre kell hajtani, mert a demokrácia megcsúfolása lenne, ha semmibe vennék a polgárok döntését, napokkal a lemondása előtt tálcán kínálta a nagybetűs kompromisszumot.
Nem túlzás állítani, hogy May távozásával viszont a legveszélyesebb helyzet állt elő a szigetországban, ugyanis tényleg bármelyik brexitforgatókönyv bekövetkezhet. Ugyanott tartunk, ahol 2016. június 24-én, amikor egy egész kontinens értetlenkedett a brit népszavazás eredményén. Kiszámíthatatlan és merész húzás lenne, ha Boris Johnsonra bíznák a világ ötödik legnagyobb gazdaságának kivezetését az EU-ból, de az is lehet, hogy egy brexitellenes politikus kapja meg a hálátlan feladatot. Utóbbi esetében egy újabb Theresa May kerülne a miniszterelnöki székbe, ráadásul az óra is tovább ketyegne az október 31-ig esedékes kilépésig.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!