Hosszú hónapokig tartó találgatások után bejelentette távozásának pontos időpontját Theresa May, akit a brit sajtó az utóbbi időszakban nem túl nagyvonalúan csak Maybotként (May és a robot szó keresztezéséből született sajátos megnevezés) emlegetett. Az Egyesült Királyság második női miniszterelnökének távozása egyáltalán nem sikerült robotszerűen: May könnyek között búcsúzott, miközben az internet népe sorra gyártotta az őt kifigurázó mémeket és videókat. Pedig nagyot tévednek, akik azt várják, hogy a kormányfőcsere egy csapásra megoldja majd a brit politikai patthelyzetet.
Theresa May ugyanis csak egy tünet, és nem maga a probléma. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy e sorok írásakor már legalább hét, a brit miniszterelnöki székbe vágyó konzervatív politikusról volt biztos értesülés, de a londoni sajtó úgy tippeli, hogy végül akár több tucat tory is megméreti majd magát a párt vezetéséért folytatott küzdelemben.
A legismertebb közülük Boris Johnson egykori külügyminiszter és londoni expolgármester, akinek a megválasztásától nem amiatt kell tartanunk, mert már bizonyította, hogy nem igazán mozog otthon a diplomácia világában (egy versben vérig sértette a török elnököt, egy másik alkalommal pedig az Európai Uniót hasonlította a Harmadik Birodalomhoz). Johnson a brexit egyik korai reklámarcaként mindent megtenne a szigetország EU-ból való kiszakítása érdekében, így May bejelentését követően máris azzal kezdett kampányolni a konzervatív táborban, hogy így vagy úgy (értsd: megállapodással vagy anélkül), de októberre a britek már nem lesznek az Európai Unió tagjai.
Theresa Mayt lehet rossz politikusnak bélyegezni, hiszen valóban nem végezte el a neki szánt feladatot, de azt kitűnően vette észre, hogy a brexit végrehajtásához kompromisszumot kell találni – a kompromisszumkésznek egyáltalán nem mondható brit politikában.
Ugyanez Boris Johnsonról vagy Nigel Farage-ról nem mondható el: ők mereven ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez, ami brexitügyben nem éppen erény. Ma ugyanis biztosan állíthatjuk, hogy három évvel ezelőtt semelyik oldal – sem Brüsszel, sem pedig London – nem mérte fel az unió hátra hagyásának pontos következményeit. Csak több mint két évvel a végzetes referendum után kezdtek el azon gondolkozni, hogyan is lehetne elébe menni a brexit miatt bekövetkező határ menti dugóknak, vagy hogy mi történik akkor, ha egyes élelmiszerekből hiány lesz majd. A legégetőbb, és gyakorlatilag a kilépési tárgyalásokat is bedöntő ügy végül az Ír-szigeté lett, pedig a 2016-os népszavazás idején még mindenki az esetleges skót függetlenedést emlegette vízválasztóként.
