Fukuyama és Soros vesztésre áll

Ma már szinte nem is híres, hanem inkább hírhedt gondolatnak számít Francis Fukuyama harminc évvel ezelőtti tétele a liberális demokráciák végső győzelméről.

Budapest, 2015. október 9. Francis Fukuyama amerikai filozófus, közgazdász elõadást tart a Közép-európai Egyetem (CEU) Democracy and Its Discontents címû konferenciáján 2015. október 9-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán

Ma már szinte nem is híres, hanem inkább hírhedt gondolatnak számít Francis Fukuyama harminc évvel ezelőtti tétele a liberális demokráciák végső győzelméről. Az amerikai filozófus, politológus akkor még az amerikai Külügyminisztérium munkatársaként először az 1989-es A történelem vége? című esszéjében, majd három évvel később, most már kérdőjel nélkül, A történelem vége és az utolsó ember című könyvében írt arról, hogy a történelmi haladás véget ért, ugyanis a hidegháború befejeztével, a berlini fal leomlásával a liberális demokrácia mint kormányzati forma és mint gazdasági berendezkedés világszintű és végső uralma következett be.

Más kérdés, hogy a világ rövid időn belül nagyot fordult, s a fránya történelem nemhogy befejeződött volna, hanem haladt tovább a maga szokásosan konfrontatív, háborúkkal és fegyverszünetekkel tarkított útján. Hogy csak néhányat említsünk ezek közül: már 1991-ben megtörtént az első amerikai beavatkozás Irakban, majd kitörtek a jugoszláv utódállamok közötti nemzeti, etnikai, vallási háborúk, következett utána 2001-ben a New York-i ikertornyok lerombolása, ennek hatására az Egyesült Államok megindította a terrorizmus elleni nemzetközi hadjáratát, amely jó ürügynek bizonyult arra, hogy először háborút kezdjen Afganisztánban, majd 2003-ban másodszor is lerohanta Irakot, immáron nem kímélve Szaddám Huszein életét sem.

2008-ban kitört a második legnagyobb pénzügyi és gazdasági világválság, 2011-ben megkezdődött az arab tavasznak nevezett folyamat, 2015-től pedig megindult a muszlim népesség migrációja Európa felé. Az unió egyfelől tehetetlen, másfelől pedig valójában ösztönzi a bevándorlást.

Egy tehát biztos: a liberális demokrácia és a hozzá kapcsolódó globalizmus, kozmopolitizmus nem aratott győzelmet, a világ nem vált egypólusúvá, amelyet az Egyesült Államok és a mögötte álló globális elit vezet; az elmúlt harminc évben Kína hihetetlen gyorsasággal megerősödött, mellette India is, és Vlagyimir Putyin vezetésével a súlyos gazdasági és lelki válságokon átesett Oroszország is magára talált. Vagyis: a világ nem egy-, hanem többpólusú lett, megjelentek a liberális demokráciákkal szemben álló nem liberális demokráciák, illetve gazdaságilag sikeres országok, s ezek egy világos alternatívát mutattak fel a neoliberalizmussal, globalizmussal, világkormányzással szemben.

Soros György és körei, a liberális főáramlat, a brüsszeli föderalisták, balliberális politikusok hada abban hitt és reménykedett, hogy a szinte kimeríthetetlen pénzügyi forrásaik, politikai hatalmuk és médiabefolyásuk segítségével egyszerűen legyűrhetik a nyílt társadalom ellenfeleit, megbüntethetik az ellenálló kormányokat, leverhetik a szuverenista civil kezdeményezéseket, s átformálhatják az emberek gondolkodását és értékrendjét. S ha ez megtörténik, akkor mégis csak „ez a harc lesz a végső”, s miután bedarálták az olyan makacs ellenállókat, mint például Orbán Viktor, mégiscsak kitörhet a liberális demokráciák időtlen kora, s megvalósul Fukuyama álma is a történelem végéről.

És most mégis fordulat történt: Soros egy-egy interjút adott nemrég a The New York Timesnak (mely lap részben már az övé!) és a Guardianben, s ezekben kissé megtörve állapítja meg, hogy a nyílt társadalom, a liberális demokrácia ügye nem áll jól a világon. Negatív jelenségként utal Kínára, Donald Trump elnökségére és politikájára, a brexitre, és természetesen nagy eszmei ellenfeleként beszél Orbán Viktorról. Nagyon árulkodó az is, hogy a mostanában megjelentetett esszégyűjteményének A nyílt társadalom védelmében címet adta, ami már önmagában sugallja, hogy a két világszemlélet háborújában vesztésre áll. Természetesen továbbra is kiáll a globális gazdaság és társadalom víziója mellett, és azért vörös farokként azt jósolja a The New York Timesnak adott interjúban, hogy „meg fognak változni a dolgok” és mégis győz a liberális demokrácia.

Legutóbb pedig a Project Syndicate című portálon írt cikket arról keserűen, hogy harminc évvel a berlini fal leomlása után „a nacionalizmus erőteljesebb és disztruptívabb lett az internacionalizmusnál” (régi jó kommunista kategóriák!), és hogy „a nyílt társadalmak defenzívába kerültek a világban”. Fogadjuk el, hogy Soros Györgynek jó rálátása van a világfolyamatokra, s még inkább azt, hogy saját világmozgalma helyzetét elég alaposan ismerheti, különösen azért, mert számtalan bizalmas információt kap a világ minden tájáról, s ott van mellette a fia, Alexander Soros, aki aktívan folytatja azt a tevékenységet, amit az apja elkezdett. Ha tehát a nagy „filantróp” vészharangokat kongat, az nem véletlen.

És Sorosnak van oka az aggodalomra: a legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy nem sikerült lélektani fordulatot elérnie a Nyugat vezető országaiban sem – legalábbis az emberek körében. Az Ifop közvélemény-kutató intézet októberben az öt legnagyobb nyugati nemzet polgárait kérdezte meg arról, mi a véleményük a liberalizmusról mint társadalmi modellről, benne a multikulturalizmusról, a liberális családmodellről, stb. Az eredmény megdöbbentő: a nyugatiak többsége kiábrándult a liberalizmusból. Leginkább az olaszok ellenzik a neoliberalizmust (80 százalék), utánuk váratlanul a franciák jönnek (73), őket követik a németek (61), az amerikaiak (60) és a britek (58). Az is nagyon fontos adat, hogy az angolok és amerikaiak esetében főként a magasabb végzettségűek, az értelmiségiek elégedetlenek a liberalizmussal.

Ez persze csak egy felmérés a sok közül, mégis jelzésértékű: a neoliberális politikai és gazdasági elitek szembekerültek a saját társadalmaikkal. Lehet, hogy Emmanuel Macron megváltozott retorikájának (Orbán dicsérete, a migráció szabályozásának szándéka stb.) a magyarázata is az ezzel kapcsolatos felismerésekben keresendő? Meglehet, hangulatváltás előtt állunk, és Fukuyama és Soros vesztésre állnak. Egyet tudunk biztosan: a történelemnek most sem lesz vége. Mindannyiunk szerencséjére.

A szerző politológus,

az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója