Izgatók és hígvelejű utópisták

A jóemberkedés vége az indulatok szabadsága, az élvezetek egyenlősége lesz.

Demonstrators yell during protests in Baton Rouge, Louisiana, U.S., July 10, 2016. REUTERS/Shannon Stapleton TEMPLATE OUT - S1AETOWZFJAA Fotó: Shannon Stapleton

Egyes események azért lepik meg az embert, mert oly régóta számít azokra. Sokszor hirdetjük a veszélyek jelenvalóságát, mégis bízunk benne, hogy rémlátomásaink nem válnak valóra. Mostanában azonban egyre inkább úgy tűnik, a rémlátomások valóra válnak – és napról napra meg is lepődünk. Már megszámlálni sem lehet, hogy – nemcsak az elmúlt hetekben, de az elmúlt években – hány súlyos terrortámadás érte a nyugati nagyvárosokat, hányszor kellett tömegeknek fejvesztve menekülniük a géppuskaropogások vagy bombarobbanások során felcsattanó „Allah akhbar!” felkiáltások közepette. Meglepődünk, meghökkenünk, de nem teszünk semmit – mert Európa, talán az egész Nyugat az álságos pózolás és az impotens sivárság állapotában van.

Nem pontosan az a fokmérője ugyanis egy civilizáció erősségének vagy gyengeségének, hogy mennyi és milyen minőségű támadássorozat éri, hanem hogy arra mennyiben és milyen intenzitással válaszol, pontosabban védekezik az ellen. A szellemi anarchia örvényébe alámerült Európa pedig láthatóan nem mer, nem akar erélyes válaszokat adni, hiszen már réges-régen megtagadta önmagát, porfogót terített múltjára, egykori nagyságát, magabiztosságát szégyenkezve, szemét lesütve kitessékelte a hátsó ajtón. Pontosabban szólva egy új típusú magabiztossággal vértezte fel magát: a semmibe vetett hittel. Hígvelejű utópisták és rosszlelkű izgatók – beleszerelmesedve a felvilágosodás önhittségén alapuló emberképbe – ugyanis azt találták ki, hogy nincs szükség arra, amit az ember nem tud ésszel felfogni, ami nem magyarázható meg a tudomány eszközeivel és metódusaival. Abszolútumnak tették meg a relativizálást: nem kell se Isten, se szokás, se hagyomány, se erkölcs, se morál, csak a szubjektivista káosz.

Tisza István, akit a fent felidézett utópisták és izgatók megtestesülései gyilkoltak meg bestiális és sunyi módon 102 évvel ezelőtt, mindezt így fogalmazta meg: „Felvilágosodásuk szavakban szabadságot és egyenlőséget hirdet, de valójában az indulatok szabadságát és az élvezetekben való egyenlőséget.” Hogy az időközben gátlástalanná nyomorodott progresszióhívők – liberálisok és szocialisztikus gondolkodásúak egyaránt – tisztában voltak és vannak-e azzal, hogy kontinentális ármánykodásukkal rögről rögre lapátolják ki a talajt a nyugati civilizáció lába alól, vagy valóban hittek és hisznek az emberiség nyílt társadalomban való végső feloldódásában, igazából már lényegtelen.

Lényegtelen, mert bármi is volt valódi szándékuk, az „indulatok szabadságának” szellemi és most már fizikai pusztítása kézzelfogható, mindennapi valóság. És nem csak az iszlamista terrorról van itt szó. Mert egy civilizáció pusztulását ugye az esetek túlnyomó többségében nem külső támadás, hanem az öngyilkosság okozza. A liberalizált baloldali tudatformák és kivetüléseik (a mainstream sajtó, a kulturális „elit”, a „meghatározó értelmiség”) ovációival ünnepelte és ünnepli a Black Lives Matter és a posztmodern „antifasizmus” romboló, gyújtogató-fosztogató életmódját, a rend ellenében fellépő diadalittas dekadenciát. A multinacionális cégek – amelyek most azért bedeszkázták boltjaikat az amerikai elnökválasztás napjára – mindennek támogatásával, az „emberi jogok”, az önmegvalósítás és az identitás szabadságának korlátokat nem ismerő bátorításával megvalósították az üzletszerű forradalmárkodás ideáját, amelyben a lázadás és a lázadás termékeinek fogyasztása az új konformizmus, és a normális élet iránti vágy tekintetik abnormálisnak.

Ahogy tettetett döbbenettel szörnyülködik az amerikai sajtó azon, hogy a rendőrség azt csinálja, ami a feladata (őrzi a rendet) – és az önsorsrontás jeleként azt követeli, hogy csökkentsék költségvetésüket és fegyverezzék le őket –, úgy értetlenkedik bociszemekkel a magyar balos média annak kapcsán, hogy „uszító hadjárat” indult a homoszexuálisok ellen idehaza. Mintha nem lenne teljesen nyilvánvaló, hogy nem a homoszexualitás iránt érzett anti- vagy szimpátiáról van szó, hanem arról, hogy egy profi, hálózatos módon felépített tömeges agymosás zajlik a populáris kultúra csapjaiból, amely lépésről lépésre, először csak finoman, utána egyre agresszívabban reklámozza a nemi eltévelyedések végtelen tárházát, és igyekszik megismertetni már a gyerekekkel is, mi fán terem az aszexuális genderfluiditás.

Azt mondják persze, ez nem agymosás, csak „érzékenyítés”, egyféle toleranciaépítés, de jól látjuk a nyugati esetek alapján, mi ennek a következő fázisa: drag queenek az osztályfőnöki órákon, gyermekeiket gendersemlegesen nevelő celebek és persze vonatkozó LMBTQ+ (mi lehet az a pluszjel?) és genderstratégia az Európai Bizottságtól.

Naivan azt gondolnánk persze, hogy ez tényleg csak és kizárólag az egykoron utolérni vágyott Nyugat – a mi szűkebb régiónkban ilyesmi nem történhet meg, legalábbis nem lelhet a nyilvánosságban támogatottságra. A helyzet az, hogy de, de igen. És ez a felhabosított, jóemberkedésnek és szabadságküzdelemnek beállított bárgyú, marxista szalonemancipáció nagyon is veszélyes. Lélekre és testre egyaránt. Nézzék meg, mi történik Lengyelországban! Adott egy jogi részletdöntés az abortusz – amely, ne szépítsük, végső soron azért egy emberi élet elvétele – kapcsán, de a keretezés azonnal átvált: aki pártolja az abortuszt, az jó, aki morális kételyeket támaszt annak kapcsán, az fasiszta söpredék. És az ellenük való fellépés – az abortuszpártiság mint „morális jó” nevében – legitimizálja egyben a keresztyénellenességet, a hívek megfélemlítését, a templomok megrongálását, a papok megverését.

Hiába beszél Emmanuel Macron, Angela Merkel vagy bárki más az eurokrata elitből „európai értékekről” – a fennen hirdetett semlegesség, amely valójában a liberális életmódszabadságokat jelöli, nem érték, hanem a vágyak korlátlanságában kiteljesedő semmi, a nihilizmus fenomenológiája. Az öröklött, hagyományos és normális kulturális identitásunk lerombolása, saját történelmi gyökereink diszkreditálása immunreakciós képességeinket elpárologtatja, egyben valóban lehetetlenné teszi, hogy bárkinek bármihez is kelljen integrálódnia, esetleg asszimilálódnia (nem tudom, egy kívülálló számára mi lehet taszítóbb, a semmi vagy a dekadencia). Az iszlamista terror és a migráció közötti kapcsolat eltagadása, a civilizációs öngyilkosság felé vezető multikulturalizmus erőszakolt ajnározása, a rend megdöntésének karneváli abszurditása, a férfi és női teremtettségben elbizonytalanító genderpropaganda, az őshonos népesség csökkenése közepette az abortusz ünneplése – ez ma a Nyugat és benne Európa fősodora.

Hogy megállhat-e magától ennek hömpölygése? Ahogy Lánczi András írja: „Ma a nyugati világ, amely szabadjára engedte az emberi ész minden kívánságát és a világ megváltoztathatóságára támasztott igényét, jelenleg arra vár, hogy mikor válik visszafordíthatatlanná az ún. emberi fejlődés több tulajdonsága.” A válasz egyedül a politikai (ellen)cselekvés lehet. A „politikai inkorrektség” meg a „jogállamiság-leépítés” vádja pedig pusztán annyit jelent, hogy valaki nem akarja önként felszámolni a keresztyén Európát.

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója