Károly Drakulára cserélte Erdélyt

Annyit hajbókoltak a románok, hogy a brit trónörökös még a saját vérvonalát is szembe köpte.

Liverpool, 2019. február 12. Károly walesi herceg, brit trónörökös tisztelõivel találkozik a Liverpooli Egyetemen 2019. február 12-én. Michael D. Higgins és Károly herceg az Ír Tanulmányok Intézetének közös védnökei, ezért fogadást rendeztek a tiszteletükre az intézményben. MTI/EPA/Peter Powell Fotó: Peter Powell

Károlyunk húsz éve jelent meg először Erdélyben. Azóta több birtokot vásárolt, s nemcsak Székelyföld déli fertályán, hanem Brassó megyében is. Alapítványai is működnek errefelé. A herceg nagy segítője itteni távoli rokona, Kálnoky Tibor gróf, a neves erdélyi magyar család sarja, akinek miklósvári kastélyában még a két kisherceg, Harry és Vilmos is megfordult. Öt éve a Daily Mail riporterének Károly azt nyilatkozta, hogy: „Szeretem Romániát, de ne feledd, hogy van egy ük-ük­anyám Erdélyből.” Ez a beszéd, Charles! – gondoltuk –, ez ám a gyökereit számon tartó brit arisztokrata, aki még jól is jöhet nekünk.

Tévedtünk. Károly herceg alig öt perc alatt végérvényesen eladta magát Bukarestnek. Megtette a hatását a monarchista lázban égő románság hajbókolása, a Babeş–Bolyai Egyetem által adományozott díszdoktori cím, no meg a Románia Csillaga érdemrend nagykeresztjének a megszerzése. Tudják, ennek a legmagasabb szintű román állami kitüntetésnek a sokkal alsóbbrendű lovagi fokozatát vették el botrányos módon Tőkés Lászlótól. Pedig ha ő nincs, talán én se írom most ezt a cikket, mert nincs forradalom, s talán „Printul Charles” se jön soha Erdély-nézőbe, de még Románia felé sem.

És most ez a brit koronaherceg a videóban azzal dicsekszik, hogy ő Karóbahúzó Vlad, azaz Drakula vérvonalából származik. Hát hová tűntek hirtelen a Rhédeyek, fenség? Hol az ük-ükanya, az erdőszentgyörgyi grófné, Rhédey Klaudia, ha Bukarest felől fúj a szél? Pedig a walesi herceg Románia páratlan történelmi hagyatékáról is szól ám a filmben, de pont úgy, mint egy hamisítatlan kóbor turista, valahonnan a nagyon távoli Nyugatról, aki nem lát tovább az orránál, s akinek fogalma sincs, hogy milyen cselszövések árán harácsolta össze területeit ez az állam. És ez a királyi személy húsz éve jár vendégségbe a Kárpátok alá… Ennyi idő alatt senki nem világosította fel a Székelyföldön, hogy mit művelt Románia az erdélyi magyar arisztokráciával? A magafajtával! Hogy milyen intézményesített magyarellenesség mutatkozik meg ma is a romániai közéletben már államelnöki szinten is? Vagy tán Klaus Johannis előtt tisztelegve beszél olyan kedvesen a szász erődtemplomokról a szóban forgó filmben? Hová tűnt Zalánpatak? Lehet, hogy ez csak egy apró háromszéki település, de azért még rajta van a térképen, befért volna egy szó erejéig. Vagy kicenzúrázta ezt is Bukarest?

És ennek a mélyen balkáni országnak feküdt le a brit trónörökös, aki bezzeg a természeti látnivalók mellett megemlíti filmjében a gazdag bukaresti múzeumokat meg a dák és görög várakat is, de szóra se méltatja az erdélyi magyar épített örökséget, ami Románia ölébe hullt Trianonkor? Mentségére szóljon, hogy a miklósvári Kálnoky-kastély megjelenik egy pillanatra a képsorban, de az sincs nevesítve. Ám ez az apró úri lak mégis hol áll a kolozsvári Szent Mihály-templomhoz, a nagyváradi várhoz, a csíksomlyói vagy a máriaradnai kegytemplomhoz vagy épp Torockó Europa Nostra-díjas épített örökségéhez képest? A román szempontból „multikulti” Temesvár, de Fogarasvár is feltűnik, de Bukarest már rég elin­tézte, hogy ne az Apafi család jusson eszébe az egyszeri román állampolgárnak erről az ódon erősségünkről, hanem Mihai Viteazul vajda, aki kis időre itt is megvetette a lábát. Tehát nem magyar várként és nem véletlenül került be a film forgatókönyvébe ez az erdélyi helyszín, ahogy Gyulafehérvár csillagerődje sem, hiszen „Alba Iulia” a románság szemében maga Erdély megszerzésének a szimbóluma 1918. december 1. miatt. A film mindezzel végig azt sugallja, mintha léteznének olyan várak, amelyeket a románság épített volna Erdélyben, ez pedig gyalázatos történelemhamisítás.

És különben is, milyen országról beszél a nagy brit úriember, aki bámulatosnak nevezi a filmben „az egyetlen zászló alatti biológiai és kulturális sokszínűséget”? Mi ez a zöldség? Ennyi erővel felkérhettek volna narrátornak egy román politikust vagy akár egy szűklátókörű brüsszelitát is, aki az autonómia szó hallatán úgy menekül, mint vámpír a fokhagymafonat elől. De a románság éppen ezeket a semmitmondó szavakat szereti, ezzel ápolja a sérült lelkiismeretét – és Bukarest ezeket a rigmusokat használja az összes létező hivatalos turisztikai katalógusában is, pláne amelyiknek Erdélyről kellene szólnia. Ezekben nincs se székely, se kalotaszegi, se széki, se torockói népviselet, ahogy ebben a filmben sem szereplünk a népművészetünkkel – de ki akar már részt venni ebben a történelemhamisító, „belső használatra” szánt fércműben? Arról nem is beszélve, hogy rajtunk, a legnagyobb nemzeti kisebbségen kívül még számos népcsoport kimaradt a nagy román önimádás filmkockáiból.

Mindezek után kérdés, hogy tudatában van-e a fenséges úr, hogy a magyarság milyen mélyen meg fogja vetni őt emiatt az ötperces „imázsépítő” videó miatt. Az is szomorú, hogy Kálnoky gróf is partner volt mindebben. A kisfilmet az MTI híradása szerint ugyanis a trónörökös székelyföldi házában vetítették le augusztus elején újságírók előtt, az eseményt pedig maga a gróf, „a walesi herceg sokszori vendéglátója” szervezte a Kovászna Megyei Tanáccsal partnerségben.

Királyi fenség! Ezután a jól összevagdosott film után nem gondolkodott el azon, hogy „romániai” székhelyét áttehetné esetleg Havasalföldre? Mondjuk a kies Targovistére, ahol az ön hírhedt őse, Vlad Tepes számos karóbahúzó show-t rendezett? De ott a filmjében említett Duna-delta, ahol ma is hamisítatlan lepratelepeket találhat. Ez is romániai „hagyományőrzés” ám a javából. Vagy erről nem tájékoztatták, csak az itteni páratlan vízivilágról? Pedig a pelikánok mellett még lipovánok is élnek erre. Tudja, ez a népség is annyira román, mint ahogy a romániai magyar, aki boldog-boldogtalannal, „egy zászló alatt” ugyanazt a filmet nézi, mint ahogy azt ön elképzeli.

Drága herceg: mi száz éve teljesen más filmet nézünk, mint amit Bukarest próbál nézetni velünk. Úgyhogy köszönjük az őszinteségét, egyúttal bátorkodnánk arra kérni, hogy ne pazarolja tovább az idejét ránk a továbbiakban, nem kell rólunk beszélnie sehol sem, ha ez akkora teher. Járja tovább a román hórát, táplálja az alapítványait, és mi is elfelejtjük a Rhédeyek windsori vérvonalát.

A szerző író, újságíró