Élhetőség, karbonsemlesség, klímacél, fenntarthatóság – az elviselhetetlenül modoros mozgalmi zsargon önmagában is elég ahhoz, hogy a normális emberek kibiztosítsák a revolverüket. De a demagóg hablatyoláshoz korlátolt, ennek megfelelően kíméletlen osztályharcos hevület is társul (Ferenczi István: Benzingőzbe fojtaná a budapestieket a Fidesz?, Magyar Nemzet online, december 1.).
Ennek rémisztő példája mindaz, ami a fővárosban történik bő egy éve. Hogy a nokiás dobozos gyurcsányista sáskahad hersegve vetette rá magát Budapestre, azt nem is részletezzük, a korrupciógyanús Tüttő–Leisztinger-féle buszbeszerzés önmagáért beszél. A jól ismert zsákmányszerzésen túl azonban új elem az a megszállott gyűlölet, amivel az autósok ellen uszít a baloldal. A sötétzöld gúnya bizony mindig fölfeslik valahol, és kivillan a vörös gimnasztyorka.
Nem csak a vészhelyzet adta rendkívüli felhatalmazással cinikusan visszaélve felmázolt biciklisávokról és egyáltalán, a biciklibolsevista életmódszekta minden szabályt és törvényt semmibe vevő arroganciájáról van szó. Ez is bicskanyitogató persze. Az autósok megbélyegzése, büntető jellegű intézkedésekkel fenyegetése azonban minden határon túlmegy.
A sötétzöldnek álcázott vörös felfogás ugyanis abból a beteg elgondolásból indul ki, hogy az autózás rossz, káros, rendellenes, ennél fogva üldözendő és eltüntetendő. Rendre fölmerülő ötlet például a dugódíjnak nevezett sarc, miközben az autósok így is sokkal többet fizetnek a közlekedésért, mint bárki más. Kötelező felelősségbiztosítás, gépjárműadó, a benzinárba beépített jövedéki adó és forgalmi adó egyaránt terheli őket, holott az autózás nem passzió, hanem nagyon sok embernek mindennapi szükséglet. Realitás, amivel szemben lehet ugyan fenyegető utópiákat gyártani, de ezek irracionális voltuknál fogva sohasem megoldást jelentenek, hanem károkozást. Mindamellett, hogy tenyérbe mászó az a pimaszság, amivel ezek parancsba adnák az embereknek, hogy hogyan, mivel közlekedjenek. Legyen világos: az utópisták messianisztikus mániáikból kifolyólag kirekesztők, intoleránsak. Néha közveszélyesek, és mindig nevetségesek.
Elképesztő például az LMP szemellenzős, minden ízében komolytalan ökölrázása a Galvani híd ellen. Mint ismert, a fővárost Gyurcsány tehetségtelen és jellemtelen bábja helyett, sőt, gyakran egyenesen nevezett marionett-figura ostoba ágálása ellenében fejlesztő kormány elindította a Dél-Budát Csepelen át Dél-Pesttel összekötő átkelő tervezését. A leendő híd az autósok, a gyalogosok, a biciklisták és a tömegközlekedés számára egyaránt új közlekedési lehetőséget nyújt majd, jelentősen csökkentve a belső városrészek forgalmát, mely így többfelé oszlik meg. A látványra is impozáns új híd az M1–M7-bevezetőtől az Üllői útig, hosszabb távon a Jászberényi útig kiépülő közlekedési folyosó nélkülözhetetlen eleme lesz.
Az előkészítés során kissé szánalmas vita folyt arról, hogy a híd a Galvani út vonalában íveljen-e át a Dunán, avagy délebbre, Albertfalvánál épüljön meg. A polémiának nagyjából annyi értelme volt, mint Lilliput és Blefuscu ellenségeskedésének a tojás vastag, illetőleg vékony végén való feltörésének helyességét illetően. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a nagy áteresztőkapacitású Galvani híd mellett előbb-utóbb szükség lesz az albertfalvi átkelőre is, és még délebbre sem lenne haszontalan egy még újabb híd építése, ahogy Budapest északi részén, Aquincumnál is régóta esedékes a hídverés.
Mindez világos azoknak, akik rendszerszemléletűen gondolkodnak.
Sajnálatos módon az LMP nem ilyen. A kívül sötétzöld, belül vörös baloldali törpepárt mérgeseket toppantva rúgkapál a Galvani híd ellen, mindössze egy helyi közlekedést kiszolgáló hidacskát tud elképzelni, azt is Albertfalván. Ez, ha jól értjük az egzotikus asztaltársaság koncepcióját, tulajdonképpen azok kedvére épülne, akik Pestszenterzsébetről átbicikliznének a Savoya Parkba néhány zsömléért és tíz deka parizerért. A csökkentett értelmű terv szerinti csökkentett forgalmú hídnak ezen kívül a világon semmi értelme, hiszen az LMP gyermeteg ötlete szerint fölöslegesen megépítendő átkelő ilyképp nem csökkentené Budapest forgalmát.
A baloldali törpepárt zavaros gondolatvilágára jellemző, hogy a Galvani hidat átkozó közleményükben képesek a hasukra ütve leírni, hogy a leendő híd jelentős forgalmat generál, majd néhány mondattal később azt, hogy az csak keveseknek lesz hasznos. A nyilvánvaló ellentmondás nem zavarja őket, az egylet budapesti elnöke pedig a témában megszólalva fölteszi az adu ásznak szánt aggodalmas kérdést: hogy lesz ebből izgalmas-mozgalmas, élhető városi főutca?
Nos, lehet szipogni: sehogy. Az izgalmas-mozgalmas dolgokat egyébként sem egy hídon kell keresni, bár a mai világban már semmin sem lepődünk meg. De legyen világos: a jelentős, nagy áteresztőkapacitású közlekedési folyosók nem azért épülnek, hogy ott bukszusok és leanderek fedezékében pulóveres-szandálos, meg nem értett alanyi költők motyogjanak posztmodern haikukat, nem is azért, hogy genderszakos androgün ifjak vegán szójalattét kortyolgatva keseregjenek a világ folyásán, hanem azért, hogy a fővárosba érkező jelentős autóforgalom minél inkább szétterüljön, csökkentve a dugókat és így az időegység alatti károsanyag-kibocsátást. Többek között.
Szerencsére hidakat nem műkedvelő amatőrök elgondolásai után építenek, hanem szakemberek által feltárt várostervezési, közlekedésszervezési szempontok alapján. Budapest esetében a város egészének fejlődési dinamikáját, a belső városrészek, a külvárosok és az agglomeráció összességét, és persze az autósok, a gyalogosok, a biciklisták és a tömegközlekedést igénybe vevők szempontjait is figyelembe véve. Felelős, értelmes várospolitika ugyanis kizárólag rendszerszemlélettel, a nézőpontok közelítésével, az egyensúlyteremtés szándékával folytatható. Hozzáértő városvezetés, értelmes javaslatokkal előálló ellenzéki pártok híján ez a feladat is a magyar államra hárul.
A szerző újságíró
Benzingőzbe fojtaná a budapestieket a Fidesz?
A belváros csak a külvárossal együtt főváros. A Budapest előtt álló kihívásokat pedig az agglomerációs településeken élőkkel együtt kell legyőznünk. Élhető Budapest és élhető agglomeráció egymástól elválaszthatatlan: csak akkor tudjuk megteremteni, ha a várost és elővárosait egységes rendszerben kezelve találunk megoldást a legégetőbb problémákra. A légszennyezettség, a zaj, a zsúfoltság, a közlekedési káosz és az ezekkel járó stressz ellen együtt kell lépéseket tennünk. /Az LMP budapesti elnökének válasza Vitézy Dávidnak/
