Márki-Zay, az áruló, avagy az árok sara

Érzi, hogy valami nincsen rendben, tudja, hogy nincsen számára visszaút. Nehéz az árulók sorsa.

Felföldi Zoltán
2021. 08. 02. 8:15
Fotó: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hát igen, nehéz az árulók sorsa. Úgy járnak, mint a Csáklány Tiborból Tiberiu Ciaclanná változott erdőigazgató, Wass Albert Ember az országút szélén című regényében: „Elnyelte a sár. Az árok sara, amelyik két utca között húzódott végig, a magyarok és a románok utcája között, és elnyelt minden hulladékot, erről is, arról is.”

Márki-Zay tudja, hogy nincsen számára visszaút. Még alkudozik az árulásért járó fizetségen, mint a drégelypalánki varga. Megüzente az interjúban, hogy árulásáért az oktatási vagy a szociális tárcára tart igényt. Közben azonban – egyfajta új Gémesi Györgyként – az általa elárultak és új szövetségesei megvetésétől egyaránt sújtva, menthetetlenül sodródik az árok felé, amely elnyel minden hulladékot innen is, onnan is.

A szerző közgazdász, politológus

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.