Az orvosi hálapénz sátáni ereje

A betegeknek és a hozzátartozóknak is meg kell változtatni a szemléletüket.

A fõvárosi Szent János Kórház Fotó: Balogh Zoltán Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Sokan úgy gondolták az elmúlt hetven évben, hogy a hálapénz tartja életben a magyar egészségügyet. És ez igaz is volt látszólag, addig, amíg meg nem jelent a kikényszerített hálapénz, amely hihetetlenül megrontotta az orvos-beteg kapcsolatot. Itt nemcsak az előre bemondott súlyos százezres tarifákra kell gondolni még az egyszerűbb műtéteknél is, hanem a láthatatlan kommunikációra, amelyek együttesen kialakították a betegekben azt a szorongásos hozzáállást, hogy mennyit kell adni ezért a műtétért, és ez stresszt, félelmet okozott bennük, ami tudvalevőleg hátráltatja a gyógyulást. Nagyon sok orvos azt hitte, hogy azzal, hogy azt mondja, „amennyit gondol”, eleget tesz a hippokratészi esküjének. Óriási tévedés, ez is egyfajta lelki kikényszerítést jelent a kiszolgáltatott beteg felé.

Egy alkalommal egy reménytelen eset hozzátartozója akart pénzt adni. Mondtam neki, ha akarnám, se fogadhatnám el, mert a rokon pár hónapon belül meg fog halni. Erőszakoskodott, mondtam, nem. Végül otthagyta a borítékot, és elfutott. Már nem értem utol. A beteg, ahogy jósoltam, fél év múlva meghalt. Mire a hozzátartozó felháborodottan telefonált, hogy mertem én pénzt elfogadni? Tehát a betegeknek és a hozzátartozóknak is meg kell változtatni a szemléletüket. A béremelésekkel egy időben reklámkampányt kell szervezni a célból, hogy az emberek többé ne akarjanak pénzt adni.

Ugyanakkor az orvosok zöme kiállt azon a morálisan elfogadható álláspont mellett, hogy kategorikusan kijelentette, „köszönöm, semmit ne adjon”. És ha a betegek mégis letették az asztalra a borítékot, és azt unszolásra sem vették vissza, akkor az illető orvos egy idő után nem kezdett el kergetőzni a folyosón, hogy a beteg vegye vissza. Ezzel a hozzáállással kiegészült a fizetés annyira, hogy az orvos a szakvizsgája után öt-tíz évvel egy viszonylag elfogadhatóbb életet élhetett.

A fiatalok viszont vert helyzetben voltak mindvégig. Nem tudtak mást csinálni, ha egyszer a szüleik sem támogatták őket, mint hogy mértéktelen pluszügyelet-vállalásba kezdtek, amivel ugyan biztosították a megélhetésüket, de ebbe nagyon hamar belefáradtak, a burn out (kiégés) szindróma lépett fel, nem mertek házasodni, tanulmányaikban nem tudtak előrehaladni. Így vált az orvostársadalom becsületes zöme a kommunizmus áldozatává. Egy pici tablettával meg lehet mérgezni a kutat, de megtisztítani sokkal nehezebb.

A hálapénz elképesztő károkat okozott a manuális szakmákban. Emlékszem, negyedéves orvosi egyetemistaként kint voltam Kanadában az 1980-as évek második felében, és előtte pont itthon hasonló kórházi gyakorlaton vettem részt. Azt láttam kint, hogy az ötödéves szakorvosjelölt valósággal dobálja be a csípőprotéziseket vagy végzi a porckorongsérvműtéteket, veszi ki a felszínhez közeli agydaganatokat, míg itthon az ötvenévesek sem végezhetik el ezeket a műtéteket, csak ha az orvosbárók kasztjához tartozó vezető megengedi, mintha ezzel ő tenne szívességet. Hihetetlen fékezőerőt jelentett ez a manuális képzésben, egyben a káros hierarchia megteremtésének éltető bázisa lett.

A rendszerváltás annyiban megoldotta a kérdést, hogy akinek elege lett, elmehetett külföldre. Azért meg kell említenünk, hogy a vezetők jelentős része nem így gondolkozott, ezért maradhatott talpon a manuális képzés. Ezt a helyzetet én a friss elhunytakon végzett műtétek ezreivel oldottam meg. Hiába nem jutottam műtéthez az ostoba hierarchia miatt, mégis tudtam fejlődni, és sikerült a kellő gyakorlatra szert tenni. Sajnos a bonctermek többnyire üresek, hinni kell a test feltámadásában ahhoz, hogy rendszeresen a halottak között legyünk.

Pár szó a jövőről.

Jézus legyőzte a sátánt a kereszten azzal, hogy nem szállt le és nem takarította el földi módon az ellenségeit, hanem megbocsátott nekik, és harmadnapra feltámadt. De látjuk, hogy az utóvédharcok azóta is folynak a keresztényüldözések különböző formáiban és magukban a magánbűnökben, a közerkölcsök romlásában. Ne higgyük naivan azt, hogy a bejelentett kormányzati stratégiai béremelések többlépcsős programját a most nagyon „megkárosított” orvosbárók szűk rétege csak úgy hagyni fogja. Ők ugyanis a kijelölt maximum többszörösét szedték be a hálapénzből. A magánrendeléseken valódi gyógyító tevékenységet végző orvosokra ez nem vonatkozik (fogorvosok, szemészek, fül-orr-gégészek stb.), de sok szakma a magánrendelésen csak elbeszélget a betegekkel, miközben a kórházban megtörténtek a méregdrága vizsgálatok és kezelések, műtétek, egyebek, majd a gyógyító elteszi az állam által finanszírozott kezelésért a kikényszerített hálapénzt.

Mindenesetre a stratégiai kormányzati bejelentés akkor lesz történelmi jelentőségű tett, ha elfogadják a kamara módosító javaslatait. A becsületesen vitt magánpraxist pedig nem szabad megszüntetni, mert az a betegek és az orvosok kárára lenne.

A folyamatot csak szeretettel lehet végigvinni, az „érted haragszom, nem ellened” elvével, ami sajnos magában hordozhat egyfajta büntetést, ellenőrzési rendszert. És itt nem elég csak az orvossal szemben fellépni, mert ő azt ki tudja játszani. Például hivatalosan megemeli a privát rendelés díját. A betegtől többszörös megjelenést kér addig, amíg ki nem jön a műtéti tarifa, és helyben van. A betegeket is figyelmeztetni kell, hogy ne menjenek bele ebbe a játékba, ellenőr betegeket, orvosokat kell beengedni a rendszerbe, ahogy a villamoson is van ellenőr, és valóban fel kell számolni ezt a fajta társadalmi korrupciót.

Spanyolországban megcsinálták az 1980-as évek végén: eltűnt a hálapénz. Nehéz lesz, de a kezdeti lépés megtörtént, és megtörténhet a csoda. Az orvosbárók láthatatlanok, tudniillik mindegyik tagadja, hogy az. Jó tudni: soha egyetlenegy beteget nem gyógyított meg még orvos. Isten gyógyít azzal, hogy belénk ültette az öngyógyító testi, lelki energiákat, amelyek földi életünk végére ugyan„elfáradnak”, de az örök életben újra velünk lesznek. Az orvos és az egészségügyi személyzet csak segíti itt, a földön ezeknek a képességeinknek az érvényre jutását, tehát csak kezel. Ez alázatra nevel, és tiltja a hálapénz kikényszerítését mindenféle fizetésemelés nélkül is.

A szerző orvos, idegsebész