Volt nekem egy szerelmem. Még a kétezres évek elején ismertem meg, s egyből tudtam, ő az igazi. Plátói szerelem volt, az én titkos kedvesem oly távolinak és elérhetetlennek tűnt, hogy azt gondoltam, hamarabb jutok el a csillagokba, mint őhozzá. Így aztán messziről követtem, de tudtam mindent róla, ismertem minden rezdülését. S azt is tudtam, ha egyszer a maga közelébe engedne, ha hagyná, hogy megismerjen, talán megkedvelne, megszeretne, s élnénk együtt boldogan, míg meg nem halunk.
Patriotizmus vagy halál
A nemzetállam felépítésétől eljutottunk a férfiak szüléséig.