Senkit nem zár ki a felsőoktatásból a nyelvvizsga megkövetelése

Az átlagdiák erőfeszítés-minimalizációra törekszik, ám erőfeszítés nélkül a magasabb tudományokban előrehaladni lehetetlen.

Forrás: MTI

Az oktatók egybehangzó tapasztalata szerint a felsőszintű képezhetőség alapfeltételeinek a képzésre jelentkezők egyre kevésbé tudnak megfelelni, éppen ma, amikor európai szintű közakarat a diplomások arányának növelése. És nemcsak a képzés tömegessé válása miatt, hanem mert egyre többükből hiányzik a motiváció a tanulásra. Számos kulturális és társadalom-lélektani ok mellett ez nem kis részben a követelmények egyre alacsonyabb szintjének köszönhető. Mindenki, aki koptatott egyetemi padokat, jól tudja, hogy zárthelyi és vizsgakényszer nélkül az átlagdiák kevésbé teljesít.

Az átlagdiák erőfeszítés-minimalizációra törekszik, ám erőfeszítés nélkül a magasabb tudományokban előrehaladni lehetetlen. Mint ahogy enélkül az árokásástól a sziklamászáson át az agysebészetig bármely munkaterületen is lehetetlen értékelhető teljesítményt nyújtani.

Amikor egyesek – akár jó szándékkal, egy sajátos esélyegyenlőségi megfontolásból – a követelményszint leszállításával próbálják megnyitni a magasabb szintű tanulás (s ezzel a remélt társadalmi érvényesülés) lehetőségét olyanok előtt, akik, bár részben önhibájukon kívül, de (még) alkalmatlanok annak megszerzésére, nemcsak pártfogoltjaikat csapják be, de általában is rossz szolgálatot tesznek a nemzeti versenyképesség ügyének.

Becsapják azokat, akiknek segítenének, mert hiába kerülnek be a küszöb alatt beosonva a felsőoktatásba, majd ott ütköznek olyan akadályokba, amelyek átugrásához éppen a magasabb felvételi követelmény által ösztönzött teljesítmény képesíthetné őket. Érdemi segítséget csak az nyújthatna számukra, ha abban kapnának támogatást, hogy eljussanak a tudás olyan szintjére, amely birtokában nem kudarcok sorozata és végül lemorzsolódás várja őket.

A némileg magasabb ponthatár és a nyelvvizsga megkövetelése nem zár majd ki senkit a felsőfokú tanulmányokból, aki arra egyébként képességei alapján alkalmas volna, hanem olyan tudás megszerzésére ösztönzi, amelynek birtokában joggal remélhetjük, hogy nem fog a hallgatók harmada menet közben lemorzsolódni, mert ma ez történik. Akinek elsőre nem sikerül, majd újra, komolyabban nekirugaszkodik. A szocializmus idején voltak szép számmal, akiket származásuk és/vagy hitvallásuk miatt az állam megpróbált távol tartani az egyetemi képzéstől.

E fiatalok nagy része végül mégis beverekedte magát az egyetemekre, s azokat kiváló eredménnyel elvégezve többségük komoly szakmai sikereket ért el. És ennek egyik fő oka, hogy tudták, csak maximális teljesítményt elérve van esélyük a bekerülésre, ezért elszántan, újból, harmadszorra, sokadszorra nekirugaszkodtak a felvételinek, kemény munkával felkészülve arra.

Ám akiben nincs meg a kitartás, abból éppen a sikeres felsőfokú tanulmányokhoz szükséges képesség egyik kulcseleme hiányzik. A tudásalapú társadalomhoz nem papírt, hanem tudást kell szerezni. De kemény munka híján még papírt sem lehet szerezni.

A szerző újságíró