Robbantások: nyomravezetői díjat tűztek ki

Ötmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Budapesten történt két kézigránátos robbantás ügyében az országos rendőrfőkapitány – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hétfőn a rendőrség honlapján.

TK
2012. 02. 27. 8:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt – olvasható a Police.hu oldalon.

Mint írták, a rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető januárban két esetben – január 9-én reggel fél nyolckor a XII. kerületi Eötvös utcában és január 22-én délelőtt fél tízkor a XIV. kerületi Bonyhádi utcában – kertes lakóházak távirányítóval működő kertkapujába kézigránátot helyezett el, s azok a kapuk nyitásakor felrobbantak.

Hozzátették, hogy a bűncselekmények során személyi sérülés nem történt.

A közlés szerint a bűncselekmények „kriminalisztikai jegyei arra utalnak, hogy az elkövető feltehetően ugyanazon személy”.

A felajánlott nettó ötmillió forint annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével a tettes azonosítható, annak bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, valamint aki az eljárásban tanúként vesz részt – áll a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.