A tárcavezető kiemelte: a magyar–amerikai kapcsolatok január óta új alapokra kerültek.
Mint fogalmazott, Donald Trump elnökségével a korábbi ellenséges hangulatot barátság és szövetségi viszony váltotta fel, amely kézzelfogható gazdasági eredményeket is hoz. Ennek részeként idén rekordot dönt az Egyesült Államokból érkező beruházások volumene Magyarországon.
Szijjártó Péter bejelentette: három amerikai vállalattal kötnek végleges megállapodást, összesen 21,5 milliárd forint értékben, amelyhez a magyar kormány 4 milliárd forint támogatást biztosít. A beruházások több mint 200, magas hozzáadott értéket képviselő munkahelyet teremtenek Környén, Mártélyon és Budapesten. Az érintett iparágak között az orvostechnológia, a háztartásitermék-gyártás és a csúcstechnológiát képviselő szoftverfejlesztés is szerepel.
A külügyminiszter hangsúlyozta:
mindhárom beruházásért komoly nemzetközi verseny zajlott, amelyben Magyarország kedvező adórendszere, képzett munkaereje és politikai-gazdasági stabilitása döntő tényezőnek bizonyult.
A gazdasági témák mellett Szijjártó Péter részletesen beszélt a háború és béke kérdéséről is. Szerinte Európa életkörülményeit ma alapvetően a háború határozza meg, miközben párhuzamosan zajlik egy globális technológiai korszakváltás. A világ előtt – fogalmazott – drámai dilemma áll: békés együttműködés vagy a háborús fanatizmus eluralkodása.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!