Várhatóan ötödik recesszióban töltött évét kezdte meg a görög gazdaság, miután az idén is visszaesésre számítanak az elemzők. Ráadásul mélyíti az ország növekedési kilátásainak romlását az a tény, hogy a „trojka” – az euróövezet, az Európai Központi Bank (EKB), valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hármasa – csak újabb megszorítások esetén hajlandó mentőcsomagot biztosítani Görögország számára.
Elmaradt a görög kormánykoalíció pártjai vezetőinek keddre tervezett csúcstalálkozója, ahol arról lett volna szó, hogy támogatják-e az újabb megszorító intézkedéseket egy 130 milliárd eurós mentőcsomagért cserébe.
A görög kormányfői hivatal kedd esti bejelentése szerint a megbeszélésre szerdán kerül sor. A kormányfői iroda azt közölte, hogy kedden este Lukasz Papadémosz miniszterelnök az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékeseivel fog tárgyalni. (MTI)
Hétfőn erről el is fogadott a görög parlament egy törvényt, mely lehetővé teszi újabb 15 ezer közszolgálati munkahely megszüntetését. Evangélosz Venizelosz görög pénzügyminiszter szerint az újabb mentőcsomag „elnyerése”, megegyezés a magánszektorral az adósságleírásról, valamint az euróövezetben maradás még mindig kisebb érvágás az országnak. Ha „kudarcba fulladnak a tárgyalások, az ország csődje miatt csak nagyobb áldozatok” jöhetnének szóba.
Az IMF szerint „borzasztóan ronda és kellemetlen út” vár a görögökre
A Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza szerint komoly „nyírásra” kell felkészülnie Görögországnak. „Tekintettel a magánhitelezőkre, jelenleg úgy fest, hogy nagyon megvágják a görögöket. Ugyanakkor ez csak a könnyebbik fele a szükségesnek vélt lépéseknek. A másik fele – a növekedés mellett – a versenyképesség” – mondta Olivier Blanchard, aki szerint Athénnak az utóbbival komoly gondjai lesznek.
Görögországnak „drámai” mértékben kellene csökkentenie az adósságállományát. Az IMF sokat hangoztatott adatai szerint az évtized végére a GDP 120 százalékára kell mérsékelni az államadósságot a mostani közel 160 százalékról, hogy a görög gazdaság „fenntartható” pályára kerüljön. Blanchard szerint ennek egyetlen módja, ha a kormányzat csökkenti az adósság mellett a munkaerőköltségeket is.