A magyar felsőoktatás aranykorát éli

A kormány támogatja a kecskeméti Neumann János Egyetem campus II. beruházásának befejezését.

2025. 10. 03. 22:29
Hankó Balázs a parlamentben (Forrás: Facebook)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Neumann János Egyetem Kecskemét és térségének meghatározó egyeteme. Gazdasági kapcsolatai, valamint folyamatosan bővülő képzési kínálata révén támogatja és erősíti a térség gazdaságát, és segíti a piaci igényeknek megfelelő tudással rendelkező szakember-utánpótlás biztosítását” – írta a kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán pénteken.

Hankó Balázs (Forrás: Facebook)

Hankó Balázs kiemelte, a kormány éppen ezért döntött úgy, hogy elfogadja a térség országgyűlési képviselői és a kecskeméti városvezetés által felvázolt érveket, és támogatja a campus beruházás befejezését, amit kormányhatározatban is rögzít. A beruházásban konzorciumi partnerként vesz részt az Építési és Közlekedési Minisztérium.

A magyar felsőoktatás aranykorát éli

– fogalmazott.

Úgy folytatta: tizenkét egyetem a világ legjobb 5 százalékában, immár harmadik éve több mint 100 ezren jutnak be a megújult sikeres magyar egyetemekre. Hozzátette, hogy az elmúlt esztendők során több mint 600 milliárd forintnyi infrastruktúra-fejlesztés valósult meg a magyar egyetemeken, az elkövetkező években pedig elkötelezettek további 1300 milliárdnyi fejlesztés megvalósítása iránt, ennek része a kecskeméti campus beruházás befejezése is.

„Az Egyetemek 2030 programban célunk, hogy a magyar egyetemek a világranglistákon még előrébb kerüljenek, hiszen a magyar egyetemek, egyetemisták, kutatók sikere a nemzet sikere” – olvasható a bejegyzésben.

Borítókép: Hankó Balázs (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.