Jobban állnak a görögök

Görögország pénzügyi helyzete tavaly valamelyest javult: az államháztartás hiánya a GDP 9,1 százalékára csökkent az előző évi 10,3 százalékról az Eurostat adatai szerint.

WA
2012. 04. 23. 18:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ennél nagyobb arányú hiány az EU-ban tavaly csak Írországban képződött, a GDP 13,1 százaléka. Spanyolországban a GDP 8,5 százaléka lett tavaly az államháztartás deficitje.

Görögországban sok hónap válság után, nemzetközi segítséggel immár megteremtődtek a feltételei annak, hogy a gazdasági növekedésre összpontosítsanak – állapította meg a témáról a múlt szerdán kiadott jelentésében az Európai Bizottság. A jelentés emlékeztet arra, hogy a nemzetközi közösség – az adósságleírást és az Athént segítő két középtávú hitelprogramot is beszámítva – 380 milliárd euróval támogatta Görögországot. Ez egy főre vetítve több mint 33 ezer eurós külföldi segítséget jelent a 11 millió lakosú országban.

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint az idén a görög hazai össztermék (GDP) 4,7 százalékkal zsugorodik, a gazdaság az ötödik egymást követő évben lesz recesszióban. A görög központi bank ennél némileg kedvezőbb helyzetre, csak 4,5 százalékos gazdasági zsugorodásra számít 2012-re.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.