Újabb légi járatok indulnak Debrecenből + Kép

Az őszi menetrendben már Eindhovenbe és Milánóba is repül a Wizz Air a városból.

BL
2012. 04. 23. 19:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Debrecen elsősorban az egészségturizmus – a fogászat – fellendülését várja a légi járatoktól. A város évi 100 ezer eurós marketingszerződést kötött a Wizz Air évi 100 milliós látogatottságú internetes felületére, ennek egyharmadát fizeti a város a saját rendezvényeit reklámozva, a második harmadot cégek adják, míg a harmadik harmadból a partner önkormányzatok hirdetnek – mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

A polgármester elmondta, hogy a repülőtér területéből 250 hektár a városé, 17 hektár pedig az államé. A tulajdonosi struktúra miatt nem kell telekadót fizetniük. Az üzemeltető cég 75 évre vette bérbe a repülőteret, de ebben a társaságban is negyedrészt tulajdonos Debrecen. Kifogásolta Kósa Lajos, hogy amíg a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren a légi irányítást és a tűzoltóságot az állam finanszírozza – és ez a helyzet Sármelléken is –, addig Debrecen maga fizeti ezeket a szolgáltatásokat. Amennyiben az állam itt is átvenné ezeknek a szolgáltatásoknak a finanszírozását, gyorsabb lehetne a fejlesztés – tette hozzá.


A repülőtér forgalma a két új járattal és a charterekkel együtt sem éri el az évi 200 ezer utast, amennyi a névleges kapacitása. Az utasok 60 százaléka beutazó külföldi, és csak a maradék 40 százalék a kiutazó magyar utas.

A Wizz Air tavaly 11 millió utast szállított, idén 12 milliós forgalomra számítanak – mondta Váradi József. A cég jelenleg 36 darab A320 Airbus típusú géppel rendelkezik, de nyáron 40 lesz a gépek száma. A repülőik napi 13 órát repülnek, szemben az iparági átlag 9-9,5 órájával. Közép-Kelet-Európában a diszkont társaságok adják a légi forgalom egyharmadát, ebből részesedik a Wizz Air 35 százalékkal – tette hozzá a vezérigazgató.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.