„A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős érces hangú Opel Antarája természetesen hatalmas sikert aratott, nemcsak azért, mert szép, hanem azért is, mert hangos, és itt az mindennél többet számít” – áll az Opel Dakar Team MTI-hez eljuttatott vasárnapi hírlevelében, amelyből az is kiderül, hogy 443 jármű haladt át a rajtdobogón: 161 autós páros, 173 motoros, 30 quados és 74 kamionos trió.
„Kilométereken keresztül végig álltak az emberek a kordonok mentén. Visszatért a régi érzés, amit már el is felejtettem, s amit 2009-ben éreztem, amikor legutóbb itt jártunk. Az emberek imádják errefelé az autósportot, s ezt minden lehetséges módon ki is mutatják. Elképesztő, mekkora szeretet árad felénk” – nyilatkozta Szalay Balázs, akinek ez a tizenegyedik Dakarja.
A beszámoló szerint az Opel Dakar Team is köszöntötte az új évet. „A rajtceremónia után közös vacsorával ünnepelt a csapat, majd testületileg levonult az Atlanti-óceán partjára, ott koccintott éjfélkor. A kis magyar különítmény, kiegészülve a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc versenykamionos trióval és a szervizkamion legénységével, a strandon elénekelte a Himnuszt, majd közvetlenül ezután pihenni tért, hiszen hosszú út vár rá vasárnap, amikor ténylegesen is elkezdődik a 2012-es Dakar-rali” – olvasható a hírlevélben.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős két év kihagyás után próbál meg eljutni a végcélig. Mellettük egy másik magyar kettős, a Sebestyén Sándor és Bognár József alkotta duó is megkísérli „összekötni” az Atlantit a Csendes-óceánnal. A világ legnehezebb és legnagyobb terepversenyének argentínai nyitányán egy rövid, tengerparti száguldás és több száz, etapon megtett kilométer vár a mezőnyre.
Ismét megpróbálják „összekötni” az Atlanti- és a Csendes-óceánt
A Mar del Plata-i hivatalos szilveszteri rajtceremóniával megkezdődött a Dakar 2012 elnevezésű, az össztávot tekintve több mint 8300 kilométeres terepralis viadal.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!