– Ezúttal nem repedt fel a szeme, mint szokott – vetettük fel neki korábbi szokásos sérülésére utalva.
– Akkor tudok zuhanyozni! – kezdte a 27–2-es mérlegű világbajnok az öltözőben sört és pezsgőt kortyolgatva, a doppingvizsgálatra „készülve”. – Sőt, majd úszni is, mert ugyan beszakadt a bal dobhártyám, de csak kicsit, ilyesmit már korábban is elszenvedtem.
– Hogyan értékeli a majdnem tizenkét menetes küzdelmet?
– Hatalmas csata volt, amelyben mindkettőnk munkája előjött. Sartison keményen küzdött, én meg nem akartam elfogyni a végére, ezért az elején nem ütöttem ki magam. Arra számítottam, hogy a kondíció dönthet majd a javamra, de őszintén szólva ellenfelem később fáradt el, mint vártam. A 11. menetben már éreztem, hogy enyém lehet a meccs, a 12-ben ez be is következett.
– Hogyan emlékszik vissza a leütésre?
– Visszaléptem és ráhúztam egy nagyon szűk első kezes jobb horgot. Tudtam, hogy fel fog állni, azt is, hogy ha hozom ezt a menetet, akkor a meccset is, ezért nem akartam egyből rárontani, ilyenkor mindenki amolyan sebzett vad, nagyon veszélyes. Türelmesen megvártam a lehetőséget, és akkor lefiniseltem. Legalább nincsen vita, hogy miért és hogyan nyertem. Nagyon boldog vagyok emiatt, de azért is, mert százszázalékos az állapotom, nem olyan, mint szokott lenni ilyen derbiket követően.
– Mit hozhat a jövő?
– Most bokszra egy ideig nem akarok gondolni, tervezzük a családdal a nyaralást, s úgy néz ki, hogy június 14-én bevállalom egy Ironman-váltó úszó részét. Szerencsére a fülem állapota megengedi.
