Magyar csoda

Nem a viszálykodás, hanem az önzetlen adakozás a jellemző most, a koronavírus-járvány idején.

Idősek segítése bevásárlásban,gyógyszerellátásban a koronavírus miatt. Képen: Dóka Jánosné veszi át a gyógyszercsomagját. 20200318 Szombathely Fotó: Unger Tamás UT Vas Népe Fotó: Unger Tamás

Sokszor, sokaktól elhangzott már, hogy ránk, magyarokra a széthúzás, az ellenségeskedés a jellemző, és képtelenek vagyunk az összefogásra. Egyesek a turáni átkot is emlegetni szokták, amely szerint a magyarok közötti viszálykodás egy ősi átok következménye. Annyiszor hallottuk már e magunkra nézve lesújtó véleményt, hogy időnként hajlamosak vagyunk elhinni, sőt beszélgetéseink alkalmával talán magunk is bizonygattuk, hogy mi, magyarok valóban széthúzunk. Aztán, ha jött egy árvíz, kisebb földrengés vagy más természeti csapás, akkor az ország mégis egy emberként állt a bajbajutottak mellé. Ugyanígy összefogtunk, amikor vörösiszap öntötte el Kolontárt és Devecsert, de segítünk akkor is, ha egy beteg gyermek kezeléséhez, műtétjéhez mil­liós vagy tízmilliós összegre van szükség. Ha egy települést jégkár sújt, akkor nagyon sokan ajánlanak fel építőanyagot vagy éppen a munkájukat, hogy segítsenek.

Nem a széthúzás, hanem az összefogás, nem a viszálykodás, hanem az önzetlen adakozás a jellemző most, a koronavírus-járvány idején is. A lapunkat tájékoztató karitatív szervezetek arról számoltak be, hogy nagyon sokan adakoznak és tesznek felajánlásokat. Aki tud, pénzt küld, a gazda a terményeit ajánlja fel, más a gépkocsijait adja kölcsön, hogy minél hamarabb elérjen a rászorulókhoz a támogatás, megint mások önkéntes munkával segítenek.

Az ökumenikus segélyszervezet egy 86 éves férfira hívta fel a figyelmet, aki hosszú évekig tartó postai csekkes befizetés után most saját maga adományozott bankkártyájával. Hetek óta tele vannak a híradások a hétköznapi hősök csodálatos tetteivel, az emberek százával varrják a maszkokat, készítik a fertőtlenítőt. Élelmet, ajándékokat visznek az orvosoknak, ápolóknak, mentőknek, hogy kifejezzék hálájukat az egészségügyi dolgozóknak az emberfeletti fáradozásaikért. Akiknek pedig erre nincs lehetőségük, azok este nyolc órakor kiállnak a kapuba vagy az erkélyre, és tapssal köszönik meg azok munkáját, akik nélkül veszélybe kerülhetne a holnapunk. Sokan önkéntesnek álltak az egészségügybe, mások bevásárolnak az időseknek, a betegeknek, senki nem marad magára. Imacsoportok alakultak, amelyek Magyarországért fohászkodnak az Úrhoz. Csodák csodája, az emberek, a magyarok nem széthúznak, hanem összefognak a bajban.

Nemcsak segítenek a másikon, hanem mindinkább felelősségteljesen is viselkednek. Egyre többen viselnek maszkot, betartják a kijárási korlátozást, és a 9 és 12 közötti időszakban hagyják, hogy az idősek vásárolhassanak az élelmiszerüzletekben, gyógyszertárakban. Közben – bár a honi balliberális ellenzék már előre vizionálta – nem omlott össze a magyar egészségügy, az ellátás működik, ezért már csaknem kétszázan gyógyultan távozhattak a kórházakból. Hála Istennek nem emelkedik meredeken a fertőzöttek száma sem, az olaszok, a spanyolok, a franciák vagy éppen a britek helyzetéhez képest mi sikeresebben küzdünk a vírus ellen, és tesszük ezt úgy, hogy közben nem a gazdag nyugattól, hanem csupán keletről kapunk némi segítséget.

Bár az ellenzéki politikusok, sajtóorgánumok sokat bírálják a szaktárcát, működik a digitális oktatás is, így nem kell törölni a tanévet, aminek beláthatatlan következményei lennének. A segítség, az összefogás itt is megmutatkozik, mert nagyon sok pedagógus és más szakember készített az iskolásoknak, sőt még az óvodásoknak is olyan feladatokat, amelyekkel a járvány miatt az intézményes oktatásból egyelőre kiszorult gyermekek fejleszteni tudják magukat.

Ha ezt a számvetést elkészítjük, és ennek eredményén elgondolkodunk, akkor talán kevésbé irigyeljük a svájciakat, a svédeket vagy éppen a hollandokat, hanem büszkék leszünk magunkra, magyarokra.