1938-ban a Time magazin Adolf Hitlert tette címlapjára az év embereként. 1939-ben pedig Sztálint. Aztán 1942-ben Sztálin másodszor is felfért a címlapra, akkor legalább már tömeggyilkolt Katynban is. De kétszer Teng Hsziao-ping volt az év embere a Time-nál – mindez pedig a legtöbbet magáról a Time-ról meséli el. De kanyarodjunk vissza Hitlerhez, egészen pontosan László Imréhez, aki a sors kifürkészhetetlen akaratából jelenleg Újbuda polgármestere. Ebbéli minőségében pedig a következőket osztotta meg hallgatóságával a minap: „’36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után. Aztán ami utána történt, az már nem igazán fér ebbe a képbe bele.” Lássuk be, ez merőben új paradigma a Hitler-értelmezésekben, különösképpen a baloldalról. A Németország „felemelkedését” hozó időszakot ugyanis a következő események kísérték: túl vagyunk már a Reichstag felgyújtásán, Németország területén már öt koncentrációs tábor működik, megvolt a két zsidótörvény, a hosszú kések éjszakája és a kristályéjszaka – s most csak a leglényegesebbeket említettem. Hogy közben a német gazdaság szárnyalt? Igen, ez igaz. És? És mostantól legyünk méltányosak.
A reményhez
A futball maga az élet, a gyönyörű sport, amely annyira tökéletesen szimbolizálja a nemes küzdelmet ember és ember vagy nemzet és nemzet között, és soha nincs vége.