Isten szeme előtt

Orbán Viktor meghitt videója lemondott arról, hogy részt vegyen a médiatérben csapongó céltalan vetélkedésben.

Mások most az ünnepek is. Befelé fordulóbbak. Tömegjelenetek híján, maszkokkal eltakarván egy kicsit talán emelkedettebbek is. S egyben elmélyültebbek.

A pandémiás helyzetben a tömegrendezvényeket jó okkal kerülő politikai erők így most óhatatlanul egyfajta videódiplomáciába kezdtek: a képek nyelvén, videóüzenetek formájában üzenve híveiknek. A médiatérben ennek megfelelően már az ünnep reggelén megjelent két, egymás mellett különösen is jelentőségteljessé váló videóanyag. Egyrészt az egyesült baloldali ellenzék videóklipje,

másrészt a kormányfő Wittner Máriával, 1956 hősével közös főhajtásának videófelvétele.

Lehetne ugyan azt mondani, hogy egymással vetélkedő videószereplésekről van szó – de ez csakis és kizárólag a Párbeszéd Magyarországért nevű törpepárt produkciójában közreadott anyagra érthető. S arra is nagyon beszédesen: tekintve, hogy az „önkény” elleni összefogás jelszavával eladni próbált anyag nem egyszerűen a kormány üzeneteivel próbál vetélkedni, hanem a megszólalók – a Gyurcsány vezette szivárványkoalíció jól ismert és néha már komikusan ismeretlen tagjai – látható igyekezettel egymás üzeneteit is megpróbálják benne túlbeszélni. Ahogy a kormánnyal, úgy egymással is nagyban rivalizálva. Holott nem ártana tudniuk: a magyar politikai élet csak akkor fogja visszanyerni a méltóságát, ha a valóban jeles vagy önmagukat kijelölni igyekvő politikai aktorok képesek lesznek egy-egy nemes ügy érdekében a hallgatag többséget is megszólítani.

Orbán Viktor videója erre tett sikeres kísérletet. Éppen azzal, hogy láthatóan lemondott arról, hogy részt vegyen a médiatérben csapongó hangos üzenetek közötti céltalan vetélkedésben. Az általa közreadott videó képei így nem többek és nem kevesebbek a méltóságteljes főhajtás képeinél. Éppen a Corvin közben. Éppen Wittner Máriával. S éppen a pesti srácok emlékét őrző híres szobornál. S közben nem holmi akusztikus giccs szól, hanem egy számunkra ikonikus Cseh Tamás-dal: a Bereményi Géza felzaklatóan szép szövegére írt „Corvin köziek”.

Aki akar, ebből is mindent érthet. Úgy is, hogy most nem a sorok, hanem a dal születési körülményei között olvashatunk. Ezt a dalt a leginkább elementáris erővel ugyanis 1994. október 23-én, a budavári Dísz téren adhatta elő Cseh Tamás.

Amikor az Antall-kormány bukása után az első olyan 1956-os emlékünnepet kellett tartani, amit a valaha volt pufajkás vezette Horn-kormány regnálása alatt kellett méltósággal a magunkénak érezni.

Akkor, 1994-ben már nem lehetett mit tenni. Csak Cseh Tamás dalát lehetett hallgatni. Pillanatnyi vigaszként. Ma viszont még van mit tenni. Mert a felforgatás hívei a hatalom sáncairól is még épp csak álmodoznak.

Mi pedig itt vagyunk, s nem szónoklatokat hallgatunk, hanem Bereményi Géza soraival együtt élve Isten szeme előtt újra felbukkanunk. Mert nekünk most ez az útravalónk – köszönet érte az ünnep méltóságát híven visszaadó videónak.

Ennek jegyében is szót érthetünk hát most egymással, hogy legyen egy balladánk. Ahogy a Corvin közieknek volt. S ahogy ezt nekünk Cseh Tamás eldalolta.

„Fegyvert fogtak, régen egyszer mind a nagyfiúk”, mert nekik nem volt más kiút – mondja a most Orbán Viktor videójában felcsendülő dal, felidézve, milyen az, amikor „rongyok égnek, lánguk égig csap és lezuhan”.

Csak az nem mindegy, hogy milyen rongyok égnek el. Kiknek a zászlói.

Ezen töprengeni is jó lehet most a hallgatás csendje. A pesti srácok előtti főhajtás felemelő és elmélyült tűnődése.