Kemény buborék

Amerika újra belelépett abba a folyóba, amelybe négy évvel ezelőtt.

Las Vegas, 2020. november 4. Donald Trump republikánus párti amerikai elnöknek és jelöltnek a washingtoni Fehér Ház Keleti termébõl élõben közvetített beszéde tévéképernyõkön az amerikai elnök-, valamint képviselõházi és részleges szenátusi választások után, 2020. november 4-én hajnalban Las Vegasban. MTI/AP/John Locher Fotó: John Locher

Amerika újra belelépett abba a folyóba, amelybe négy évvel ezelőtt. Ugyanúgy nagyon sima győzelmet hirdettek a közvélemény-kutatók a demokraták jelöltjének, s a buborékban élő elit ezt nemcsak elhitte, de harsányan hirdette is minden elérhető fórumon. Márpedig számukra ez a világsajtó szinte teljes egészét jelenti, így nem is csoda, hogy a buborék hártyája egyre keményebbé vált, először áttetsző lett, majd egészen átláthatatlan. Odabenn Joe Biden győzelmét semmi se veszélyeztette, az egymással beszélgető demokrata érzelmű vezetők, pénzemberek, véleményformálók kutatási adatokkal támasztották alá saját vágyvezérelt gondolkodásukat, s elhitték azt, amit a sajtóban ők maguk üzentek.

Négy éve más se olvasható a demokratákhoz közel álló, liberális sajtóban, mint hogy Donald Trump tönkreteszi Amerikát, káoszba sodorja a világot, összeomlik a fennálló rend, és azonnal el kell mozdítani a hivatalából. Ebben a helyzetben indul el a választási kampány közepén a fekete polgárjogi mozgalomnak titulált erőszakos folyamat, amely számos várost csatatérré változtatott. Cseppet se meglepő, hogy a mesterségesen túlfűtött helyzetben a szavazók egy jelentős hányada nem válaszolt őszintén a közvélemény-kutatók kérdései­re, az eredmények így nyilvánvalóan torzak lettek, amelyeket azonban jó hatékonysággal lehetett lobogtatni a buborékon belül.

A katarzis viszont elmarad, hiszen a végletekig túlbonyolított, ­Európából nézve egyáltalán nem demokratikus választási rendszer a voksolás idejére a jogászok kezébe kerül, s ők fogják eldönteni, melyik levélszavazat érvényes, melyik érvénytelen. Akár decemberig is eltarthat, amíg kihirdetik a győztest, addig pedig megy az adok-kapok, a kampánystratégák és a jelöltek üzengetése, a szabálytalanságok kivizsgálása és a levélhalmok érvénytelenítése, majd újraérvényesítése. Az idő pedig erodálja a legitimitást, az elnökbe vetett hitet, és kutyakomédiává alakítja a demokrácia ünnepeként számon tartott választásokat. Ezért a mai napon csak annyit lehet mondani: Joe Bidennek minden esélye megvan arra, hogy győzzön, ahogy Trump is maga mögött tudhatja a szavazók nagyjából felét, de bíróságok sora kell, hogy kimondja a maga ámenjét a nép döntésére. Addig pedig várakozik mindenki, s sokan megkeresik a térképen, hol is van Wisconsin, amely legalább egy rövid időszakra a figyelem középpontjába kerül.

Erre készült mindenki, a buborékon belül és az iowai földeken, a kaliforniai tengerparton és a chicagói betondzsungelben egyaránt, hogy az öröm és a bánat kétellyel lesz vegyítve, számlálgatás és perek sorozata fogja szegélyezni a Fehér Házba vezető utat azt köve­tően, hogy leszavaz a sok millió amerikai. Nem tudjuk, meddig tart a számlálgatás. Az eredmények fényében kijelenthető, hogy a világ – függetlenül az ítéletnapi stílusú amerikai politikai cikkek ígéreteitől – nem omlott össze, de a buborék meghasadt. Persze nem ér semmit, hiszen az már négy éve is meghasadt, roppant látványosan, s a benne ülők rémülten vették észre, hogy egy egész világ van odakint, emberekkel és életekkel, eltérő véleményekkel és érvekkel. Mégis úgy döntöttek, az a világ csak egy rémálom, illúzió, amelyet megfelelő módon átgyúrva semlegesíteni lehet. Hiszen erre való a média, ezért fizetik a jogászokat is. A való világ valódi emberei viszont nem hajlandók úgy viselkedni, ahogy a vágyvezérelt agytrösztök képviselői ezt papíron levezették egymásnak, és meghökkentő módon eltűnni se akarnak, bárhogy is csipkedik magukat a buborék lakói.

Sitkei Levente