Mindig az év kitüntetett pillanata, amikor az asztal köré gyűlik a család. Legyen az akár szülinap, akár más ünnep, de különösen: karácsony. Ilyenkor számos téma kerülhet a beszélgetés középpontjába, de ajánlatos óvatosnak maradni, sok ember sokféle gondolati világot, érzékenységet jelent. Hogy mi számít tapintatlanságnak, az akár családonként is változhat – nemhogy országonként. Példának okáért a svájciak számára alig van tabutéma az ünnepi asztalnál. Egy azért mégis akad: a legbensőbb magánügynek számít az oltás, a vakcináció témája, és a legnagyobb tiszteletlenségnek, ha valaki ezt szóba hozza. Nem a koronavírussal kapcsolatban, hanem általában. Aki pedig azt gondolja, hogy mindez a svájciak úri huncutsága, az minden bizonnyal még sosem dobta fel a témát egy olasznak vagy egy franciának.
Pedig nem is oly rég még jót derültem az amerikai oltásellenes mozgalomról szóló hírek kapcsán: emberek tömegei rettegnek attól, hogy valamiféle mikrochipet ültetnek beléjük, miközben ez már ott lapul a zsebükben – egy telefon formájában. Naponta felhasználók milliárdjai adják meg legszemélyesebb adataikat távoli techóriásoknak, amelyek mindent tudnak róluk: egészségi állapotukat, szexuális és világnézeti preferenciáikat, vagy azt, hogy merre jártak és kivel.
Éppen ezért meglepett a KSH minapi felmérése, amely szerint a magyarok kevesebb mint 15 százaléka oltatná be magát koronavírus ellen. Habár erre nincs tudományos bizonyíték, de a jelenség valószínűleg összefügg az oltásellenesek és járványtagadók közösségi médiabeli tevékenységével, akik olyan tempóban osztják meg a valóság szikráit sem tartalmazó posztjaikat, mintha nem lenne holnap.
Talán a vakcinák kapcsán is az a jelenség játszódott le, mint ami a koronavírus-járvány tavaszi megjelenésekor: a szigorú védekezés és a fegyelmezettség következtében olcsón megúsztuk, Magyarország nem lett Lombardia, ami viszont csökkentette a tömegek veszélyérzetét.
Az 1990 után születettek számára a „vastüdő” kifejezés talán már alig mond valamit. Sokan gondolhatják ezt afféle sporthasonlatnak a szabadtüdős merülők vagy a hosszútávfutók képességeinek ábrázolására, pedig az utolsó ilyen eszközt Magyarországon 2005-ben kapcsolták le. Bár a vastüdőt eredetileg nem erre találták ki, de főként azok a betegek kaptak ilyen eszközt, akik az 1950-es években gyermekként megfertőződtek a poliovírussal, azaz elkapták a járványos gyermekbénulást. Esetükben a betegség a légzést segítő izmok lebénulásával járt, és egész életükben csak ezzel az eszközzel tudtak levegőhöz jutni. A járványos gyermekbénulás teljes eltűnését végül az oltás hozta el. A magyarországi oltási programok következtében még számos betegség tűnt el, például a torokgyík vagy a szamárköhögés, megszűnt a veszély és a veszélyérzet.
