Minél rosszabb a hazának, annál jobb nekik. Döbbenetes, de évek óta ez a vállalhatatlan gondolat vezérli a magyar baloldal minden politikai cselekvését. Bármit mondanak, tesznek vagy gondolnak, abban a magyar nemzet sorsára nézve nincsen köszönet, ők viszont abban bíznak, hogy mindent, ami rossz, rá tudnak kenni a kormányra, Orbán Viktorra, a Fideszre, szövetségeseire és a szavazóira. Ettől pedig azt várják, csak sikerül egyszer megbontani annak a politikai közösségnek az egységét, amelyik egymás után négyszer győzte le őket kétharmados többséget érő különbséggel a választásokon.
Most éppen a Magyar Orvosi Kamarát (MOK) használják aljasságuk eszközeként. Az egészségügy mindig is az a terep volt számukra, ahol könnyen és gyorsan lehet elégedetlenséget szítani. Ezzel a területtel akkor találkozik a legtöbb ember, amikor problémája van, amikor valami fáj. Elég egy hosszabb várólista, egy sikertelen kezelés, egy elmaradt biztató mosoly, és kaphatóvá válunk mások hibáztatására is panaszaink túlzó felnagyítása mellett. Ezzel él vissza rendre a baloldal, és most is azért igyekszik ellehetetleníteni a háziorvosi ellátást, hogy reményei szerint olyan elégedetlenséget szítson az elöregedő, beteges magyar társadalomban, amire Saul Alinsky is elégedetten csettintene, ha még élne.
Milyen jellemre vall az, amikor egy demokratikus köztestület vezetősége mellé áll az orvosi ügyelet reformjának, eljuttatja javaslatait, ami alapján az illetékes szakemberek kidolgozzák az új szabályokat, majd etikai vizsgálatot kezdeményez azon kamarai tagok ellen, akik aláírják az ezen szabályoknak megfelelő szerződésüket? Kincses Gyuláék ezt persze tagadják, állítólag csak egy ember ellen indítottak etikai vizsgálatot, igaz, neki épp azt róják föl, hogy intenzíven győzködte orvostársait a szerződés aláírásának fontosságáról. A kormány viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy a MOK – a hatalmával visszaélve – nyomást gyakorol az orvosokra.
A Belügyminisztérium el is készítette törvényjavaslatát, ami a visszaélés lehetőségének kizárását célozza a kamarai tagság kötelezettségének megszüntetésével és a folyamatban lévő etikai eljárásoknak az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz történő áthelyezésével. Erre a MOK azonnal előkapta a sublótból a nosztalgiacsomagot, és az ötvenes évek hangulatát idézve kirakatpert és koncepciós eljárást vizionálva ellenállást hirdetett. Mindezt természetesen a betegek biztonsága érdekében gondolják helyesnek.
Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem az az érzésem, itt valakinek elgurult a gyógyszere. A letétbe helyezett felmondólevelek, a másképp gondolkodók vegzálása, a nyílt szembefordulás egy minisztérium döntéseivel nem orvosszakmai, hanem kőkemény politikai lépések sorozatának tűnik a laikus szemlélődő számára. Márpedig az orvosok sem azt várják a kamarájuktól, hogy ez a testület legyen a kormány legharcosabb ellenzéke. Erre mondta azt Gulyás Gergely a Kormányinfón, hogy amennyiben a kamara tagjai közül bárki politizálni akar, az lépjen be egy neki szimpatikus pártba. Csak jelzem, hogy a DK-ban most intenzív tagtoborzás folyik, mindenkit vár a Gyurcsány házaspár.
De a viccet félretéve, teljesen komolyan kérdezem: velünk, gyógyítandókkal törődik valaki ott a kamaránál? Elnökük szerint ők úgy szocializálódtak, hogy az első és legfőbb parancs a beteg érdeke, és csak utána jött, hogy mit mondott a főnök. Mostani viselkedésük viszont épp arra utal, hogy mindennél fontosabb megmutatni, mennyire kemények, nekik ne dumáljon egy miniszter. Kincses Gyula azt is mondta, az orvosok nem alkalmazottak, hanem egy gondolkodó társadalom. Ezt szerintem egészen másképp kellene bizonyítani.
