idezojelek

Politikai pedofília

Hadházy, a Momentum meg a többi politikai pedofil fedezékként használja ezt a pár ezer ifjút.

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined
Fotó: Havran Zoltán

A pedofília bűncselekmény. A politikai pedofília azonban sajnálatos módon még nem az. Én büntetném – oly szigorral, hogy Hadházy Ákos félrenyelje tőle a Xanaxot. Tudniillik tegnap megint utcára hergelt pár ezer diákot a magyarországi baloldal, hogy helyette tüntessen. Helyette és érte: a nemzet java által utált, négyévente elkalapált, agyhalott állapotú magyarországi baloldalért. Dehogy a tanárokért. A tanár tud magáért tüntetni, ha akar. Időnként szokott is. Ahogyan a vasutas nem tüntet a bankigazgatóért, a piaci kofa az uzsorásért – úgy normál diák sem tüntet a tanárért. Nem azért, mert nem szereti (persze, azért ez sem ritka, valljuk be), hanem mert nem az a dolga. Az ő dolga, hogy tanuljon, bandázzon, szerelmes legyen, fölkészüljön az életre. Nem pedig, hogy a státustörvényért aggódjon. Vagy a tanárok bruttójáért, amely leginkább a Brüsszelben hazánk ellen áskálódó magyarországi baloldal miatt nem nőhet tovább, hiszen „hazafiasan” elintézték a nekünk járó pénzek lenyúlását.

E történetben a diákok pajzsnak kellenek.

Hadházy, a Momentum meg a többi politikai pedofil fedezékként használja ezt a pár ezer ifjút. Megafont nyomnak az éppen aktuális Lili kezébe, és a színfalak mögül az ilyen-olyan somogyizoltánok hátulról böködik, hogy üvöltsön, káromkodjon valami orbitálisat, szidja a rendszert, diktatúrázzon, hátha megírja majd a New York Times. Ha pedig egy józan hang visszaszól, hogy „Hé, ez butaság, Lilike, ülj a helyedre, kapa, inkább tanulj, olvasgass még pár évet, mielőtt nekiállsz kocsis módjára káromolni magadnál csöppet műveltebb államférfiakat, államnőket!” – akkor kezdődik az előre megkomponált nemzetközi vircsaft. Hogy juj, kisgyermekekre támadtak Orbánék, bántják szegény Lilit, pedig ő csak egy ártatlan diáklány. És a többi. 

Ördögien ravasz módszer ez, ám nemzetközileg tesztelt: lám, Gretából is világsztárt faragtak, hiába mondott (mondattak vele is) sült ökörségeket.

És hát miket is mondhatna az éppen aktuális Greta, Lili, mint amit elétolnak, amit éles elméjű súgói súgnak. Errefelé például az elektromos rollerjét fürdető Fegyőr András az egyik súgó – csak úgy sugárzik körülötte a szakértelem, mint egy napelemes atomerőműből.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jókedv viszont hamar elillan, amikor azt látjuk: addig hergelik az ifjakat, amíg azok elkezdik provokálni, lökdösni a békés rendőrt, megafonnal belevonyítanak a fülébe. Majd, miután a felszólítás ellenére sem hagyják abba az őrjöngést, tovább taszigálják a rendőröket és áttörik a kordont, figyelmeztetésül kapnak egy kis paprika spray-t az arcukba. S bár a kezelés még így is finom volt és nőies, ők elkezdik kitalálni, hogy ez itt 2006 ősze, rendőrterror, világvége. Ekkor kezd bosszantóvá válni a műsor. Továbbá unalmassá, amikor Hadházy meg a Fegyőr már ikszedik alkalommal vergődik oda a Miniszterelnökséghez építési kordont bontani. S közben azt kárálják, az nem is építési kordon, hanem a rezsim népnyúzó vasfüggönye.

E sorok írásakor, péntek este még nem tudni, miként végződik Hadházy pubiék legújabb diákvircsaftja. Megint nekiesnek a Miniszterelnökség építési kordonjának? Vagy megrekednek az Oktogonnál goapartizni, mint a CEU-hisztik idején? Esetleg a Lendvay utcánál törnek-zúznak, mint néhány éve Goodfriend ügyvivővel kiegészülve? Majd kiderül.

Ha szabad egy jótanácsot adnom az ifjaknak: a magyarországi baloldallal való bárminemű érintkezés káros az egészségre. 

Olyan, mint a szipuzás: elhülyültök tőlük. Kordonbontogatás helyett inkább olvassatok, tanuljatok, hogy kiművelt emberfők legyetek, ne Hadházyk, Fegyőrök! Ha nem akartok visszamaradni a szellemi-lelki fejlődésben, kerüljétek őket! Kerüljétek a rajtatok élősködő politikai pedofilokat!

Borítókép: Tüntető diákok (Fotó: Havran Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.