A mai tüntetés délután 16.30-kor kezdődött az Egységes Diákfront Budapest, az aHang és a Momentum közös szervezésében a Kossuth téren. A Gyerekeket bántasz! − 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen nevet viselő rendezvény részvevői a Kossuth téren található Tisza István-emlékműtől átvonultak az Oktogonra, ahol többen beszédet is mondtak. A beszédek alatt többen nyomtatott szórólapot osztottak, amire azt volt írva: „pssz... Fidesz székház”.

A bejelentett tüntetés nem sokkal hét után véget ért az Oktogonnál. Ezek után a tömegből kivált néhány száz tüntető két irányból próbálta megközelíteni a Lendvay utcai Fidesz-székházat.
A korábbiakhoz hasonlóan a mai tüntetést is az Egységes Diákfront szervezte. A Facebookon meghirdetett eseményre előzetesen mintegy 3600-an jelezték részvételüket, végül két-háromezren jelentek meg. Érdekes, hogy az elvileg a pedagógusok és az oktatás helyzetének javítása miatt indított megmozdulássorozat szervezői között már nincs ott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, valamint a Pedagógus Egység nevű szervezet. Támogatja azonban a tüntetést a Tanítanék Mozgalom, melynek felhívásából kiderül, az eseményen részt vevők tiltakozhattak a kilakoltatások és az akkumulátorgyárak ellen is.
Az Egységes Diákfront legutóbb május elején tartott demonstrációt. Akkor a bejelentett tüntetés után az összegyűltek a karmelita kolostorhoz vonultak, ahol a már megszokott módon ledöntötték az ott található építési kordonokat, és az azt védő rendőrökkel dulakodtak.
A szervezet egyébként a mai tüntetésre már gyűjtést is szervezett, mondván, a színpad és a hangosítás költségére hozzávetőlegesen 2,5 millió forintra van szükségük.
Noha a demonstrációk papíron pártmentesek, a Momentum most sem maradt távol. Gelencsér Ferenc, a párt elnöke közösségi oldalán jelezte pártja részvételét. A momentumos képviselők egyébként rendre megjelennek az általában jogellenes megmozdulásokba torkolló tüntetéseken, a párt látszólag próbál az élére állni a demonstrációknak. Ám mindez jelentős sikert eddig nem hozott Gelencsér Ferencéknek, a baloldalhoz köthető közvélemény-kutató cégek legutóbbi felmérése szerint csökkent a párt támogatottsága.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!