Ahogy a régi bon mot szerint az értelmiség előtt két út állt – az egyik az alkoholizmus volt, a másik meg járhatatlan –, úgy Spanyolország előtt most három: jobbközép, illetve baloldali vezetésű kormány, valamint a megismételt választások. A vasárnapi előre hozott parlamenti voksolást a jobbközép Néppárt annyiban megnyerte, hogy az első helyen végzett, legyőzve az eddig kormányzó szocialistákat. Sőt lehetséges koalíciós partnerével, a radikális jobboldali Voxszal párban is erősebbek lettek, mint a baloldali tömb. De ez a győzelem a spanyol választási rendszer és pártpolitika sajátosságaiból adódóan e pillanatban csak a hideg vízre elég, ugyanis parlamenti többség nem jár a gratulációhoz. Alberto Núnez Feijóo néppárti vezetőnek a következő hetekben az előzetesen vártnál keményebben kell dolgoznia a kormányalakításon, amelyről az eredmény ismeretében sem tett le. Mindebből azért levonható néhány fontos következtetés.
Az első spanyol lecke: a választók büntetik a rossz kormányzást és a (szélső)baloldal által gerjesztett kultúrharcot. Az uniós fősodor egyik kedvence, Pedro Sánchez kormányfő a tavaszi helyhatósági megméretésen nagy pofonba szaladt, és hogy ne száguldjon tovább a lejtőn, a mostani választással húzta be a féket – hogy végül valamelyest kapaszkodjék csak meg.
A legtöbb spanyol elégedetlen vele. Az ország a negyedik legeladósodottabb az unióban, és csaknem 13 százalékos rátájával – a magyar mutatónak a többszörösével – vezeti a huszonhetek munkanélküliségi statisztikáját. A „sánchismo” évei alatt a kormányba emelt radikális baloldal pedig – miközben koloncként ült a miniszterelnök nyakán, mint Medgyessyén az SZDSZ – a kiskorúak nemátalakítását lehetővé tévő transztörvény kierőszakolásával hergelt mindenkit, akinek még számítanak Spanyolországban a vallási és családi értékek. A tizenhat éven felüliek üstöllést indulhatnak a műtőbe, ha pedig a tízéves Juan egy fényes hétfő reggel arra ébred, hogy ő bizony Juanának érzi magát, akkor ő is kikényszerítheti új megszólítását a tanító nénitől, csak az orra alá kell dörgölnie a megfelelő paragrafust.
A Néppárt azt ígérte: ha kormányra jut, eltörli a transztörvényt. A második lecke: ha nem is zsírkrétával, csak ceruzával írják fel a falra, a spanyol választási eredmény megerősíti az európaiak elégedetlenségét az uniót jelenleg irányítókkal szemben. Az Ibériai-félszigettől a kis-ázsiai partok görög szigeteiig egész Dél-Európában a konzervatívok a legnépszerűbbek: vagy az elmúlt egy év választási eredményei, vagy – mint Máltán és Portugáliában – friss felmérések igazolják ezt. Az elégedetlenségnek, amely északabbra, a németeknél és a franciáknál is érződik, be kell érnie a jövő évi uniós voksolásra.
De 2024 júniusáig még van időnk, sajnáljuk addig egy kicsit Pedro Sánchezt! Nemcsak a szélsőbal zsarolta, hanem a katalán és baszk törpepártok is, ugyanis kisebbségi kormánya rászorult a támogatásukra. Ez vezet el harmadik spanyol leckénkhez. Anélkül, hogy a jelen kánikulában elmerülnénk a választási matematika szépségeiben, a madridi politikai berendezkedés borítékolja a kisebbségi kormányokat és az előre hozott választásokat — azaz a politikai instabilitást. Pedig Spanyolország az EU negyedik számú országa, most ráadásul az unió tanácsának soros elnöke.
Még a 90-es években a spanyolországi stabilitást biztosító Moncloa-paktum vált fogalommá a magyar közéletben. Ma a stabil kormányzással járó magyar modell a példaértékű. Alberto Núnez Feijóó-nak igaza van: a vesztes Sánchez nem térhet vissza a kormányrúdhoz. De igen okosan kell majd tárgyalnia ahhoz, hogy ez valóban ne következhessen be.
