Koromnál fogva nem lehet emlékem a Ferencváros 1975-ös meneteléséről a KEK-ben, amit a döntőben a Dinamo Kijevtől elszenvedett vereség dacára sikerként méltatunk a mai napig. Az az esztendő korszakhatár a magyar klubfutball történetében. Egészen addig a magyar csapatok rendszeresen meghatározó szerepet játszottak nemzetközi porondon. Azt mindenki fújja, hogy a Juventust legyőzve a Fradi 1965-ben megnyerte az Európa-liga, illetve az UEFA-kupa elődjét, a Vásárvárosok Kupáját, azt már ritkábban emlegetik, hogy ugyanebben a sorozatban 1968-ban döntős, 1963-ban elődöntős, majd már az UEFA-kupában 1972-ben ugyancsak elődöntős, a BEK-ben pedig 1966-ban negyeddöntős volt. Akkoriban a többi klubcsapat is kitett magáért, kitölteném a rendelkezésre álló terjedelmet, ha hiánytalanul felsorolnám az Újpest, a Vasas, az MTK korabeli nemzetközi sikereit, de 1965-ben még a Győri ETO is eljutott a legjobb négy közé a BEK-ben. 1975-ben mintha valóban vonalat húztak volna, már annak is örülni kellett, ha egyik-másik magyar csapat egy-egy fordulót előrejutott valamelyik sorozatban. A Videoton masírozását az 1984–85-ös idényben az UEFA-kupa fináléjáig már olyan tüneményként csodáltuk, mint a magányos cédrust, s ugyanilyen egyszeri, kiugró eredményként éltük meg, hogy a Fradi 1995-ben feljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára.
A magyar labdarúgás közismert válságtüneteit részben az is szülte, hogy a sikerekhez szokott csapatoknak és szurkolóknak meg kellett tanulniuk, hogyan is kell megélni a kudarcokat. Emlékezhetünk, Nyilasi Tibor elkeseredésében egyszer azt találta mondani, le kell zárni a határokat, máskülönben esélyünk sincs élvezni a magyar futballt.
Az elmúlt években labdarúgásunk váratlanul magára talált, azaz nem teljesen váratlanul, de ez most nem a reklám helye. A válogatott mellett a Ferencváros a közelmúlt sikereinek letéteményese. A Fradi nem csupán a magyar bajnokságot nyerte meg zsinórban ötször, évről évre fejlődött, kezdte visszanyerni egykori erejét. Ezt sem könnyű megélni. A Fradi már-már sértve érezte magát, amikor a tavasszal egy-egy hazai vetélytárs meglepte, a nemzetközi porondon a Bajnokok Ligája pedig már nem vágyként, hanem elérendő célként jelent meg, aminek útjába nem állhat egy „bálnavadász” feröeri félprofi gyülevész had. Az FTC már nem csupán az ellenfelek, hanem saját maga szemében is naggyá vált. Ez a téves önkép szülte azt a Facebook-bejegyzést, amit a jóérzésű fradisták is feszengve olvastak. „A svéd bajnok vár ránk a BL-ben, mert az biztos, hogy mi továbbjutunk…” – kürtölték világgá a zöld-fehérek kedd este, egy nappal a KÍ Klaksvík elleni visszavágó előtt, miután lehetséges második fordulós ellenfélként a svéd BK Häcken továbbjutott.
További A Helyzet híreink
A sport egyik alaptörvénye, hogy az ellenfelet soha, semmilyen körülmény közepette sem szabad lebecsülni. A Ferencváros sajnos vétett ez ellen, s az önteltség megbosszulta magát. Mondhatjuk persze, mindez csupán rossz, téves kommunikációs fogás, de a hamis üzenet óhatatlanul ráég az egész klubra. S mintha ez a felfogás jellemezte volna a csapatot, a játékosok becsvágy és küzdőszellem helyett dölyfösen futballoztak. Ezt érezték meg a saját szurkolóik, akik az utolsó percekre ösztönösen a rokonszenves kis csapat mellé álltak a sajátjaikkal szemben. Ennél nagyobb szégyen sportolót nem érhet, egy szinttel feljebbről nézve a szurkolók kegyének elvesztése a legnagyobb ár, amit egy csapat fizethet.
Az eredményesség, a siker fontos, de csak az egyik összetevője. A szurkolónak is van vágya: azonosulni akar a kedvenceivel. A fradisták most meghasonultak. Ez az edzőkérdésnél is fontosabb tünet, amit sürgősen kezelni kell.
Borítókép: Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a labdarúgó Bajnokok Ligája 1. selejtező fordulójában játszott Ferencváros TC - Kí Klaksvík visszavágó mérkőzésen a Groupama Arénában 2023. július 19-én (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ursulát reggelire
Ursula von der Leyen nem volt skót: irgalmatlan összegre kötelezte el Európát Amerikával szemben.

Veszélyek és lehetőségek
Van egy miniszterelnök Közép-Európban, aki ellenzéke szerint annyira elszigetelődött, hogy önmagára valamit is adó politikus szóba nem áll vele sehol a világon.

Palesztina elismerése: a migránsok a szavazóurnáknál róhatják le hálájukat Macronnak
Amíg az Élysée-palota ura éppen nagyot és erkölcsileg is vitathatót álmodik, otthon nehéz a helyzet.

Hol van Románia?
Olvasom, hogy a románokat mennyire felbőszítette Orbán Viktor, amikor arról adott hírt, hogy román földre érkezett, Bukarestbe, de hamarosan indul tovább Erdélybe.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Holtában átkoznák ki az úszópápát

Az egybillió hrivnyás kérdés

A bukás

A tények a magyar egészségügyről
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Holtában átkoznák ki az úszópápát
SPORTSZERŰEN – A Széchy-ügy leple alatt Batházi Tamás Wladár Sándort vette célba.

Jannik Sinner beismerése: színjáték, amit a doppingügyben művelt
A világelső visszavette csapatába az erőnléti edző Umberto Ferrarát.

Két évvel a kezdőrúgás után Bognár György gesztust tett a Fradi felé
A Paks edzője teljesen indokolatlanul, ráadásul tévesen szólt be a Ferencvárosnak Kolozsváron.

Tapsot érdemelt a Paks, Kolozsvár biztos volt a dolgában
A hazai drukkerek is bizonyították, hogy a Paks nem szokványos ellenfélként lépett pályára a kincses városban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ursulát reggelire
Ursula von der Leyen nem volt skót: irgalmatlan összegre kötelezte el Európát Amerikával szemben.

Veszélyek és lehetőségek
Van egy miniszterelnök Közép-Európban, aki ellenzéke szerint annyira elszigetelődött, hogy önmagára valamit is adó politikus szóba nem áll vele sehol a világon.

Palesztina elismerése: a migránsok a szavazóurnáknál róhatják le hálájukat Macronnak
Amíg az Élysée-palota ura éppen nagyot és erkölcsileg is vitathatót álmodik, otthon nehéz a helyzet.

Hol van Románia?
Olvasom, hogy a románokat mennyire felbőszítette Orbán Viktor, amikor arról adott hírt, hogy román földre érkezett, Bukarestbe, de hamarosan indul tovább Erdélybe.