idezojelek

Átszervezés

A magát az utóbbi évtizedekben bebetonozó európai fősodor gyakorlatilag magáévá tette a nyílt társadalom eszmerendszerét.

Szőcs László avatarja
Szőcs László
Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindez logikus. Európa – tetszik vagy sem – globális léptékben (politikailag, gazdaságilag, katonailag, demográfiailag) látványosan leértékelődik, már csak a magaskultúra, a klubfutball és az elit egyetemek tartják magukat. Múzeummá válik, ahol amerikai és japán turisták szelfiznek a dózse palotája és az Eiffel-torony előtt. Miközben viszont Amerikában az abortuszpártiak éppen futhatnak a jogaik után, Euró­pa jórészt már meghódított terület a Soros-birodalom szempontjából, amely világszerte évi másfél milliárd dollárt költ a liberális álmok megvalósítására. A magát az utóbbi évtizedekben bebetonozó európai fősodor gyakorlatilag magáévá tette a nyílt társadalom eszmerendszerét. 

Grégor Puppinck francia jogász például kutatásai során arra jutott, az Emberi Jogok Európai Bíróságára az utóbbi időben kinevezett bírók közül huszonkettő liberális szervezetek köreiből érkezve öltötte fel a strasbourgi talárt. Közülük tizenketten az OSF-fel működtek együtt, a három albániai bírójelölt közül pedig ketten ­OSF-es hátterűek voltak. Amikor pedig évekkel ezelőtt a DCLeaks kiszivárogtató portál megszellőztette az OSF egy belső adatbázisát, abból kiderült, vezető uniós döntéshozókat, köztük több száz EP-képviselőt tartanak a Soros-szervezetnél megbízhatónak, így Soros listája lehetne voltaképpen a legnagyobb frakció. Sorosék a visszájára fordítják a Magad, uram, ha szolgád nincs! mondást: minek bajlódjanak Európával, ha hűséges hadnagyaik is elvégzik a munkát? Nem távoznak, hanem kipipálták a világ ezen részét, megőrizve befolyásukat. Mindez Magyarországot is érinti. Ugyan az OSF csak minden ezredik dollárját költi el nálunk, de az összeg így is évi több száz millió forint. A Magyar Helsinki Bizottságnak tavaly 825 millió forint bevétele volt, egy átlagos magyar civil szervezet pénzének tizenhétszerese. Viszont az OSF ebből „csak” 99 millió forintot adott, míg az Európai Bizottság 122 milliót.

Sorosban van valami zseniális, de a nemzetállamokat felforgató, Izraelben vagy Észak-Macedóniában is ugyanúgy tájidegen, istentagadó világmegváltása legalább annyira veszélyes. Ijesztő módon ír, nyilatkozik messianisztikus fantaziálásairól és arról, hogy isteni teremtőnek képzeli magát. Tevékenységét Amerikában filantrópiának, azaz emberszeretetnek nevezik, de sokat adnánk érte, ha csak századennyire és ezredennyi dollárból szeretné halálra az emberiséget. Most épp az anyagmegmaradás törvényét követi: nem vész el, csak átalakul.

Borítókép: Soros György és fia (Fotó: Facebook)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.