A háborúkat nem csak fegyverrel vívják. Van, aki megsüti a kenyeret a harcoló katonáknak, az orvosok ápolják a sérülteket, az újságírók pedig megágyaznak a sztorinak. Mert a háború egy nagy sztori mindig. Milyenek a harci repülőgépek, a rakéták, kik vonulnak a frontra, emberi történetek és technokrata adatok sorakoznak. A hírszerzők pedig úgy alakítják ezeket a történeteket, hogy a politikai vezetésnek megfeleljen.
Ennek megfelelően bizony vannak álhírek a sajtóban, amelyeket célzottan tesznek bele a hírszerző ügynökségek, hogy megtévesszék az ellenséget vagy az olvasók hangulatát módosítsák. Vietnámban a Tet-offenzíva ugyan taktikai kudarc volt az észak-vietnámi sereg szempontjából, hiszen nem tudtak igazi meglepetést okozni és mindenhol legyőzték a támadó csapatokat, a vérengzés hatására az amerikai lakosság elfordult a háborútól, s végül az expedíciós hadsereg kivonult Vietnámból. A CIA akkor és azóta is együttműködik újságírókkal, ahogy az oroszok, a kínaiak, a németek, a franciák, a sor tetszőlegesen folytatható. Mindenki igyekszik a saját szájíze szerint irányítani a világ folyását, értelmezni az eseményeket, így megadják a szükséges, sokszor hamis információt, s rábízzák a megfogalmazást a profikra, az újságírókra. A minap lelepleztek egy orosz dezinformációs csatornát, amely Európában működött, s úgy írtak róla széles körben, mintha nem lenne teljesen általános, hogy mindenki ilyen csatornákat működtet állami pénzből. Csakhogy háború van, a ház leégésére figyelmeztető nyugatiak így saját pecsenyéjüket sütögetik.
Az is ismert, hogy a szövetséges hírszerzők egymás területén is működnek, időnként ez kiderül, és akkor mérgesek egymásra. A NATO 75. évfordulóján mindenki nagyon örül természetesen az együttműködés sikerének és erejének, de a közös munka azért nem annyira zökkenőmentes és hatékony, mint arról egykor megállapodtak a felek. A NATO kegyetlen véráldozattal ugyan, de megnyerte a hidegháborút, az azóta eltelt idő viszont a történelemkönyvekben nem úgy fog szerepelni, mint diadalmas időszak. A katonai szövetségen túlhaladt az idő, hiszen az alapításakor még volt ellenpólus, volt, aki miatt szárazon kellett tartani a puskaport.
Most is van, de a világ már nem olyan, mint régen, a NATO egyértelműen túlpolitizált szervezet, amely sokszor elfelejti, hogy alapvetően egy védelmi szövetség, s nem politikai párt.
Nem értéket képvisel, hanem megvédi a tagokat, természetesen csak akkor, ha az a tagság számára politikailag is hasznos. Ugyanakkor egész Nyugat-Európa elbújik az amerikai védernyő alatt, azt gondolva, hogy ez így megfelelő, hiszen a hidegháború alatt is jó volt. Ennek lett az eredménye az, hogy az egyenlők között az első túlhatalomra jutott, Európa pedig képtelen saját arcát kialakítani.
Szükség volna arra, hogy az öreg kontinens ne mások után menjen, hanem különálló karakterrel, stabil tervezéssel adjon gerincet a nemzetközi biztonsághoz, s ne érezze úgy, hogy az amerikai akarat mindenestül kötelező a NATO tagjai számára, legyen az katonai vagy gazdasági jellegű. A védelmi szövetség pontosan ugyanúgy működik, mint az EU, vagyis csak a tagok külön-külön való megerősödése jelenti az egész közösség erejét. A politikai gyengeséget mutatja ugyanakkor, hogy a szövetség főtitkári posztjáért egy olyan holland politikus küzd legnagyobb eséllyel, aki saját hazájában elsősorban boszorkánymesteri tehetségével tudott hatalmon maradni, s hiába bukta el a legutóbbi választást, továbbra is ő az ügyvivő miniszterelnök, mert képtelenség Hollandiában kormányt alakítani. Ebben a helyzetben kell készülni a háborúra, hogy a békét megőrizzük, úgy, hogy lényegében az egész szövetség héjákból áll.
Borítókép: Svédország hivatalos NATO-csatlakozásának ünnepsége 2024. március 11-én Brüsszelben, Belgiumban (Fotó: AFP/Anadolu/Dursun Aydemir)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Toporzékoló
Az eredetileg kertésznek készülő – bárcsak sikerült volna neki – Magyar által a Tisza Pártban gyakorolt szellemi rémuralom elkerülhetetlenül totális bizalomhiányhoz vezetett.

Mindent lehet? Hát nem, kedves levitézlett lelkész uram!
Tizenöt év szünet után ismét előkerült a balliberális posztkommunisták varázsszava, a megszorítás.

Lábon lőve
Nem árt észben tartani: négyévente mindig csak egyetlen rossz döntés választ el minket a katasztrófától.

Csurran-cseppen
Gratulálunk a pécsi baloldalnak, mondjuk tőlük pont ezt vártuk.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Hollandia aggasztó kormányozhatatlansága
LANGY ESŐK JÖNNEK – Az esetek többségében a célpont nem Izrael és nem Magyarország, hanem a saját ellenzékük.

Holnap
Ennek a háborúnak is vége szakad egyszer.

A jó politikusok pontosan tudják, mi a haza érdeke
Fájdalom, de épp az uniós vezetők veszítették a legtöbbet Alaszkában, azzal, hogy tévén nézték az eseményeket.

Európának ideje felébrednie, hogy valóban a jövő kontinense legyen
Az ukrán népért és demokráciáért egységbe tömörült európai nemzetek együtt menetelése a csatamezőre egy rossz hollywoodi klisé.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Toporzékoló
Az eredetileg kertésznek készülő – bárcsak sikerült volna neki – Magyar által a Tisza Pártban gyakorolt szellemi rémuralom elkerülhetetlenül totális bizalomhiányhoz vezetett.

Mindent lehet? Hát nem, kedves levitézlett lelkész uram!
Tizenöt év szünet után ismét előkerült a balliberális posztkommunisták varázsszava, a megszorítás.

Lábon lőve
Nem árt észben tartani: négyévente mindig csak egyetlen rossz döntés választ el minket a katasztrófától.

Csurran-cseppen
Gratulálunk a pécsi baloldalnak, mondjuk tőlük pont ezt vártuk.