Ehhez is hozzá kell szoknunk. Közép-Európában megjelentek a gyilkosok. Nem azok, akik egyébként is közöttünk lófrálnak, és olykor-olykor köztörvényes bűncselekményeket követnek el. Hanem azok, akik lőfegyvert vesznek magukhoz, szépen odasétálnak hazájuk miniszterelnökéhez, majd néhány célzott lövéssel igyekeznek őt kiiktatni az élők sorából.

Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon nem ehhez szoktunk. Néhány kamugyanús esettől eltekintve az ember hirtelen nemigen tud olyan esetet felidézni a közelmúltból, amikor vezető államférfi életére törtek volna terroristák. Most Szlovákiában lépte át a határt egy hetvenegy éves baloldali író. Voltaképpen bárki lehet. Magányos őrült, akinek nem tetszett, hogy drágább a szalámi, ezért belelőtt néhányat a miniszterelnökébe. Fanatikus baloldali, akit a saját politikusai addig hevítettek, amíg eldöntötte, leszámol Robert Ficóval. Hamarosan – talán – tisztábban látjuk majd az indítékot, erről jelenleg semmilyen érdemi tudásunk nincsen.

Robert Ficót mindenesetre azért lőtték meg, majd szállították kórházba, mert közös világunkban elharapózott az erőszak. Mi, akik munkánk miatt sokfelé jártunk a világban, gyakran elmondtuk már: felénk is megjelenhet a parttalan gyűlölet, az ideológiai gyűlölködés, a leszámolósdi. Az elmúlt években iszlamista erőszak dúlt Nyugat-Európában, jelenleg is bősz antiszemita rohamok zajlanak az amerikai egyetemeken, és akkor még nem beszéltünk a világ keresztyéneit fenyegető üldözésekről. Ahogyan a kiszolgáltatott afrikai, ázsiai, latin-amerikai emberek tíz- és százmillióit fenyegető háborúkról, erőszakról, járványokról, éhezésről is feltétlenül meg kell emlékeznünk.

Mindez eszünkbe jutott most, amikor északi szomszédságunkban fegyverrel jár-kel és miniszterelnökére tüzel a gyilkos terrorista. Arra gondolunk, azt szeretnénk, hogy nálunk ne fordulhasson elő hasonló jelenet. Éppen ezért a rend és a törvény tiszteletére szólítjuk fel honfitársainkat, azzal a megjegyzéssel, hogy az erőszakot valójában könnyű a társadalomra szabadítani, megállítani azonban annál nehezebb. Magam is láttam Észak-Írországban, Boszniában, Irakban, Törökországban, hogyan élnek a háború árnyékában az emberek. Amikor már a fegyvereké a végső szó, addigra olyan erőszakspirálban szocializálódtak, hogy több nemzedéknyire távol sodródnak az általános megnyugvástól. Közép-Európának el kell kerülnie ezt a sorsot, már csak azért is, mert nincsenek olyan belső konfliktusaink, amelyek miatt erőszakhullámtól kellene tartanunk.

Mindenekelőtt azt szeretnénk, hogy reggel, amikor ezek a sorok eljutnak az olvasóhoz, Robert Fico legyen még Szlovákia miniszterelnöke. Imádkozunk érte, együttérzünk családjával, őszintén kívánjuk, hogy érjen véget ez a rémálom. Azt is reméljük, hogy minél gyorsabban tisztázzák a merénylet körülményeit, az elkövető pedig elnyeri méltó büntetését. Nekünk magabiztos, erős, rendezett Szlovákiára van szükségünk a határ másik oldalán. Robert Ficót a saját nemzete választotta meg, emelte miniszterelnöki székébe, jogi, erkölcsi okok miatt neki kell tovább dolgoznia a hazájáért. Mostani nehéz harcában mellette állnak a nagyvilág jóakaratú emberei, mindazok, akik megborzongtak, amikor megérkezett a szörnyű híradás. Tovább kell lépnünk, éspedig közösen. Azt kívánjuk Szlovákiának, hogy soha, senki ne forgassa fel többé a békés hétköznapjaikat, találjanak megnyugvást ebben a nehéz helyzetben, és ne engedjék, hogy esztelen emberek lerombolják a haza és az együvé tartozás közös eszményeit.