Egyes helyeken a rács mögött ülők több mint fele külföldi, főleg közel-keleti. Angela Merkel, akinek tizenhat kancellári éve alatt növesztett hosszú árnyéka máig – és vajon még meddig? – vetül rá Németországra, a saját pártjának, a CDU-nak is sokat ártó liberális bevándorláspolitikájával egy csaknem lakhatatlan országot hagyott maga mögött. Ennek a levét issza most nemcsak egykori hamuszürke eminenciása, a most vereséget szenvedett Olaf Scholz, aki az elmúlt három évben állítólag Németország kancellárja volt, csak éppen ennek nem sok jelét mutatta. Hanem az egész társadalom, valamint – a németek gazdasági súlyából fakadóan – Európa, így például a magyar járműipar is.

Alighanem Merz nevét kell megtanulnunk a következő évekre, de hogy örülhetünk-e igazán a sikerének, azt csak az idő mondja meg. A brüsszeli fősodorban hangadó pártszövetségbeli társaitól, Ursula von der Leyentől és Manfred Webertől egyelőre nem sok jót kaptunk. Utóbbi Magyar Péter mellett ül az Európai Parlamentben, kölcsönösen elkötelezettek egymásnak. Mindezzel együtt a magyar–német kapcsolatok javulását várjuk a következő – és az ígéret szerint húsvétra meg is alakuló – berlini kormánytól, különösen, ha a Scholz-kabinet összetevői közül nemcsak a liberálisok, hanem a legkártékonyabb elem, a Zöldek sem vesznek részt benne.

Örülhetünk viszont az Alternatíva Németországért áttöréssel felérő sikerének. 2021-es támogatottságát megkétszerezve a jobboldali, bevándorlásellenes AfD Németország második pártja lett. Azért örülünk az eredményének, mert azt jelzi, Európa legfontosabb országában egyre több polgár nemcsak úgy érzi, hanem már meg is meri vallani: nem ért egyet az egész Európát is sújtó féktelen bevándorlással, a háborús buzgósággal és a gazdaság még környezetvédelemnek is ostoba ökolebutításával. Aki pedig lenácizza több mint tízmillió honfitársát – ennyien szavaztak most az AfD-re –, az a mindennapi német valóságot szőnyeg alá söprő önmagáról állít ki bizonyítványt, nem pedig másokról. Összességében az AfD a mai Európában a józanság hangján szólal meg; civil kurázsi, hogy ezt a német médiában és a nagyvállalatoknál uralkodó polkorrektség ellenszelében teszi. Ez nem jelenti azt, hogy az AfD-nek ne akadna időről időre nyesegetnivalója a szélein, de az első követ talán nem azoknak a pártoknak, a CDU-nak és a liberálisoknak kellene vetniük rá, amelyek bizony-bizony volt Hitler-pártkönyves kancellárt és külügyminisztert is adtak a „vitán felül” demokratikus, jogállami és progresszív Német Szövetségi Köztársaságnak.