Brüsszelben, ahol épp a minap alakították meg a legújabb gittrágó EP-különbizottságot – persze a Fideszt is a soraiban tudó Patrióták Európáért megfelelő háttérbe szorításával –, amely minden ágy alatt orosz ügynököket keres majd, igazán nem unalmas az élet. Tegnap például siet be éppen az eurokrata a munkahelyére, hogy – szerény, de azért nem megalázó euróezrekért – még kora reggel liláról hupikékre színezze át a beadandó Excel-táblázatot az uborkák megfelelő görbületéről, amikor egyszer csak arra lesz figyelmes: ismeretlenek Kalasnyikovval lövöldöznek az egyik metrómegállónál, megbénítva „fővárosunk” közlekedését. A főváros a címe az osztrák Robert Menasse Brüsszelről szóló nagyregényének, amely elnyerte a Német Könyvdíjat, ezt a valóban komoly elismerést. (Két nemzettársunk is megkapta korábban, de egyikük sem magyar színekben.) E szavakkal ajánlják a könyvet az olvasók figyelmébe: „Egy korszak végét írja le, egy olyan Európáét, amelyben annyi jó történt, amely annyi reményt és biztonságot adott, és amelynek szétverése éppen most zajlik. Ha nem vigyázunk.”

Cserébe európai szégyenpad és bírság lett a jussunk. De svéd miniszterelnöknek lenni sem könnyű manapság. A néppárti Ulf Kristersson korábban szúnyogcsődörként küzdött hazánkkal szemben a brüsszeli fősodorban, amíg le nem esett neki a tantusz: az ő országa szorul a NATO-csatlakozásához Magyarország támogatására, nem pedig fordítva. Most fellapozza a Svenska Dagbladetet, amelynek hasábjain történetesen Krasznahorkai László pocskondiázza a saját hazáját, ahol pedig egy legyet is rossz szívvel csapunk le – ne tévedjünk, író úr csak próbálja éppen bedumálni magát a Nobel-díjba –, míg következő hírként már azt olvassa: tíz embert megöltek egy svédországi vérengzésben. Kristersson erre sajnálkozik, talán leküld egy grogot is, honfitársai meg rohamot indítanak a plüssmacik és mécsesek piacán, hogy ők is rettenetesen sajnálkozzanak – ez a válaszuk az országukat ellepő bűnözéshullámra.