Hasszán Farhud jogilag még nem terrorista, nevét is csak azért tudhatjuk, mivel a görög titkosszolgálat nyílt levélben leírta. A 27 éves szírt az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet egyik fegyveres egysége parancsnokaként vádolja a nyomozó főügyészség a videómegosztókon ma is látható kegyetlenségekkel.
Az ISIS leigázta szír területek lakosságát „kivégzésekkel, kínzásokkal módszeresen megfélemlítették, a terrorszervezethez nem csatlakozó, a bevezetett törvényeik szerint az »iszlám ellenségeinek« tekinthető személyeket, közösségeket elrettentő módszerekkel megbüntették vagy megsemmisítették”.
A vádirat szikáran írja le a kegyetlenségeket. „Farhud és egysége 2015. május elején a műkincsekben gazdag Palmira elfoglalása érdekében, a hadászatilag fontos szíriai Homsz tartomány egyik városának, al Shokninak az elfoglalását kapta feladatul.
A feladat része volt, hogy a céljaikkal nem azonosuló városlakókról a vádlott »halállistát« készítsen. A listát az ISIS felsőbb vezetése hagyta jóvá, a kivégzés pedig Hasszán Farhud és fegyveres osztagának feladata volt.” A bizonyítékok szerint a férfi gyilkolt, embervadászatot tartott gyermekek, asszonyok ellen is – az ISIS elvárásainak megfelelve.
Hasszán Farhudot az élete végéig őrizhetjük majd, ha a bíróság bizonyítottnak találja a vádakat – terrorcselekménnyel elkövetett emberölés, emberiesség elleni bűncselekmények – és tényleges életfogytiglanra ítéli.
A Farhudok azonban itt élnek velünk tovább Európában. Az ISIS legyőzését követően ezrével tértek haza az Európában született gyilkológépek, és bizony szír, iraki vagy éppen török származású ISIS-terroristák is érkeztek észrevétlenül a gazdasági menekültek között. Pontos kimutatás nincs róluk, sokuk valódi kilétéről még a befogadó államok – Németország, Franciaország, Svédország – hatóságainak sincs fogalmuk. Mondhatni, alvó terroristák.
Nincs okunk feltételezni, hogy egy gyilkológép egyszer csak megjavul, és az Üdvhadsereg soraiba lépve jótékonykodásba fog, csokit osztogatva az utcán a gyerekeknek. A személyükben rejlő veszélyt bagatellizálni minimum ostobaság, de inkább bűn. Szűk látókörű politikai okokból pedig nem azt kell kárhoztatni, akik fellép ellenük.