Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő. Főleg azok, akik valóban, konkrétan színészek, és mégis úgy tesznek, mintha erre az ihletett pillanatra ők mégsem fellépnének, hanem valóban, komolyan mondanának valami igazán fontosat. A világról. Az életről.
Arról, hogy ők hogyan gondolják a jövőt. Persze egy igazán jó színész el tudja hitetni a hallgatósággal, hogy most épp komoly, de nagy kérdés, mikor játszik, s mikor lép ki a szerepből. Nem tudjuk, mert ez a munkája lényege.
Richard Gere az Egyesült Államokban él, de mint globálisan gondolkodó ember, ki tudja választani azt az ügyet, amelyet felkarol. Ilyen lehet akár a tibeti függetlenség vagy jelenleg a földközi-tengeri migrációs válság, ahol az az álláspontja, hogy a sorrendben sokadik, afrikai migránsokat szállító hajót be kell engedni a kikötőbe. Az olaszoknak, hiszen oda akarnak eljutni a háború elől menekülő szerencsétlenek.
Csakhogy ez egy nagyon régi lemez, 2015 óta annyiszor hallhattuk már, hogy a könyökünkön jön ki. Minden afrikai államban konstans a háborús helyzet, minden ember állandó életveszélyben van, mindenkinek van egy nagyon szomorú története, és az összes migráns Gere mellett a fotón teljesen egészséges, fiatal férfi.
A különbséget a hollywoodi sztár személye jelenti. Richard Gere megjelenésével emelték a tétet, ő sokkal többet számít, mint egy egész hajónyi migráns, ha ő mondja, nyissák meg a kikötőket, akkor annak igazán súlya van. Ne feledjük, az Egyesült Államokban elkezdődött az elnökválasztási kampány, a színész pedig a szimbolikus nevű Open Arms (Nyitott karok) hajó fedélzetéről tudott belerúgni Donald Trumpba. Majd a fellépés után Gere beszáll a személyes kisgépébe és hazautazik kaliforniai birtokára, bármilyen rosszallóan is rezgetné copfjait ennek hallatán Greta Thunberg.
De valószínűleg ő is megenyhülne, hiszen valóban, Richard Gere az „ügy” érdekében vállalta az utazást a Földközi-tengerre, egy jobb világot akar teremteni, ahol senkinek nem kell félnie, és ahol az ember keblére öleli távolról érkezett testvérét, nem nézve, ki is áll vele szemben.