Kulcsszerep

Nem véletlenül osztotta Ursula von der Leyen Várhelyi Olivérre a bővítés- és szomszédságpolitikát, mivel ugyanabban reménykedik a bizottsági elnök, mint Budapest, hogy csökkenteni lehet a migrációs nyomást.

A magyar diplomata hamarosan kulcspozícióba kerülhet az Európai Unióban a Von der Leyen-bizottság tagjaként Fotó: Reuters

Ritkán látható annyira civakodó család, mint ez az európai kék-sárga közösség. Mert egymás nyakára hág a francia és a német, a holland és a belga, a román és a magyar, de közben ez mégis családi perpatvar, amely amolyan természetes velejárója az életnek. Az európai uniós intézmények között szinte nyílt a háború. Az Európai Bizottság nagyjából megfeleltethető egy ország kormányának, tárcákkal és azok vezetőivel. A bizottság és az Európai Parlament között folyamatosan megy az adok-kapok, hogy kinek legyen nagyobb szava a döntésekben, utóbbi a demokráciára és a választott képviselőkre hivatkozik, bármennyire is túlpolitizált a működésük és torz a nemzeti érdekek iránt elkötelezett, illetve ezeket az érdekeket hírből se ismerő politikusok miatt. A bizottság pedig elvben elveszi a biztost az adott országtól, s azzal bízza meg, hogy minden országtól egyenlő távolságot tartson, ne legyen hazája, csak szakmája.

Ebből a teljesen életidegen helyzetből kell mindenkinek előnyt kovácsolnia. Magyarország számára a bővítési és szomszédságpolitikai biztos pozíciójának megszerzése olyan fegyvertény, amelyből kiderül, hiába a menetrendszerűen érkező liberális kritikák, a parlament egyes bizottságainak folyamatos tetemrehívása, a pártos sajtó károgása, Magyarország céltudatosan megvalósította, amit akart. A Balkán Európa puha alhasa, ahol mindenki jelen van, amerikaiak, oroszok, kínaiak, törökök, arabok, de az Európai Unió mintha nem venné észre, milyen védtelen, ha nem foglalkozik ezzel a térséggel. Magyarország tisztában van ezzel, Brüsszel nincs, legalábbis nem úgy tűnik, hogy létezne egy komoly stratégiája az uniónak. Mostantól viszont van egy olyan vezető tisztségviselő, aki használja az eszét, ha a Balkánról van szó. Várhelyi Olivérnek hívják.

A magyar biztos így a még meg sem alakult, de reményeink szerint az eddiginél sokkal hatékonyabb és kevésbé önsorsrontó Európai Bizottság olyan tagja lesz, aki az egész Európai Unió szekerét előre tudja mozdítani. Magyarország ugyanis egyike a leghűségesebb tagországoknak, amely ugyanakkor nem rejti véka alá, ha nem kíván együtt üvölteni a farkasokkal. Belgium déli határán nem állnak sorban ismeretlen, papírok nélküli, keletről érkezett tömegek, akik élvezni kívánják a határtalan Európa áldásait, ugyanakkor Magyarország egyetlen diplomatája se csókolja meg Kongó földjét mintegy hazatérésképpen, ha leszáll Kinshasában.

Az Európai Bizottság egy nagy testület, amelyben minden tagnak szava van, s nem véletlenül osztotta Ursula von der Leyen a magyar Várhelyi Olivérre a bővítés- és szomszédságpolitikát. Pontosan ugyanabban reménykedik a bizottsági elnök, mint Budapest, hogy az előttünk álló ötéves ciklus során enyhíteni tudjuk a feszültséget a határ mentén, a migrációs nyomás csökken, megfelelő mederbe lehet terelni a veszedelmesen átpolitizált kérdést. Ha ez sikerül, akkor az nem kis részben annak lesz köszönhető, hogy Magyarország nem hallgatott a szirénhangokra, nem üvöltött együtt a többiekkel, nem hunyászkodott meg, hanem állta a sarat éveken át, az igaztalan vádakra nem reagált, hanem szisztematikusan, minden erejét latba vetve dolgozott az általa jónak tartott megoldás érdekében.

Ez a harc soha nem ér véget, hiszen ez egy ilyen család, ez egy ilyen élet. Az uniós bővítési folyamatban jelenleg a Balkán vesztésre áll a francia vétó és a holland, valamint dán szimpátia miatt. De ez nem jelenti azt, hogy a Balkán vesztett vagy Európa vesztett, csak azt, hogy hegynyi feladat áll a bizottság előtt, a magyar biztos pedig kulcsszereplője lesz ennek a folyamatnak.