időjárás 4°C Stefánia 2022. november 28.
logo

Régiók orvosa a nobilis borászat visszaállításáért

Dékány Tibor
1999.09.12. 22:00

A szocializmus valósággal tombolt az évszázados értékek elpusztításán. Nagyon könnyen megeshetett volna, hogy a különböző irányokból érkező folyamatos romboló hatásoknak a Badacsony sem tud ellenállni, és áldozatává válik a parttalan pusztításnak. Aztán jött valaki, aki által a legnagyobb vésztől megmenekült a hegy, a sebek egy része pedig talán idővel majd begyógyul, de természetesen nyomtalanul itt sem múlhat el ennek a majd ötven évnek tárgyi és erkölcsi rombolása.A hegyet korábban uraló Badacsonyi Állami Gazdaság területei három megyére terjedtek ki, az innen szüretelt szőlőre mindent lehetett állítani, csak azt nem, hogy badacsonyi. A borról, amely badacsonyiként került a boltok polcaira, még kevésbé lehetett ezt elmondani, hiszen kamionok még külföldről is hordták a fürtöket hűtőkocsikban, melyek bekerültek az óriásgépezetbe. A kistermelők is hamar érzékelték a helyzetet, és úgy gondolták, a déli part szakszervezeti üdülőiből a kultúrosok által menetrend szerinti lerészegítésre áthajóztatott szakik részére kár volna jó badacsonyi bort adni, megfelel azoknak a pancs is. Így hát még ma is mérik a poharakba a badacsonyi szürkebarátot, aminek csak anynyi baja van, hogy nem badacsonyi és nem szürkebarát, hanem valami felcukrozott akármi. A Badacsony értékeinek lejáratása tehát mind kistermelői, mind nagyüzemi szinten egységes és tökéletes volt. És akkor még jött a rendszerváltás, amikor is egyeseknek úgy jött ki jól a lépés, hogy a valamikori egységes szőlőterületek központjait, majorsági épületeket, csinos kis kúriákat szőlőterületük nélkül, csak úgy magukban jelöljék ki privatizációra. Akiknek tehát az ezeket környező szőlő jut, és azt művelni is szeretné, annak új szőlőfeldolgozó-tartózkodó épületet kellene építenie. Ez pedig olyan költséges mulatság, hogy az ember hamar rádöbben: a szőlő telekáron való értékesítése sokkal gazdaságosabb egy szőlészet-borászat kiépítésénél, a szőlőművelés folytatásánál. Tovább folyt tehát a területek elaprózása, beépítési folyamata. Aztán szinte varázsütésre, a privatizációt követően is beindult egy cselekvési sorozat, ami a Balaton „balatonítlanítását” tűzte ki célul. Mintha csak egy afféle „Ki tud nagyobb bohócot csinálni a Balatonból?” össznépi vetélkedő indult volna el. Már rögtön Akarattyánál egy kétszintes piros busz fogadja az érkezőket, amivel úgy általában Londonban találkozni. Füreden görög falu körvonalai alakulnak az egykori szőlőültetvény helyén, a kempinggel szemben. Szemesen a polgármester amolyan kis Velencét akar kiépíteni, évek óta csatázva a helyi civil szervezetekkel, a Nyugat-Balatonon pedig holland üdülőfalu projektjén dolgoznak. A Becehegy, Bala-tonederics szőlőhegye helyett napjainkra egy tiroli üdülőfaluvá változott át. Milyen érdekes, hogy a görög tengerparton, vagy a velencei Lidón még csak véletlenül sem lehet találkozni „magyar falu”-val, de Londonban sem borozóként üzemelő elhasznált sárga Volán-busszal. Kevesen múlott, hogy a Badacsony nem jutott hasonló sorsra, és szőlő helyett ma nem osztrák-magyar tulajdonban lévő szanatóriumok sorjáznak a hegyoldalban. A szőlő pedig itt aztán igazán tájalkotó tényező, ami nélkül a hegy teljes karakterét vesztené el, mi pedig „személyesen” a pannon táj legmarkánsabb elemét. És akkor jelent meg valaki, mint a mesékben általában a fehér lovon, történetünkben viszont fekete dzsippen. Megjelent valaki, aki hisz a Badacsony egyedi értékeiben. Valaki, aki tudja azt, hogy a Badacsony soha nem lehet rajta Európa 100 legjobb szanatóriumi központjának jegyzékén, sem 100 legjobb fürdőhelyének lajstromában. Nem vetekedhet alpesi szanatóriumokkal, és – mint fürdőhely – nem vetekedhet soha a Riviérával, a görög tengerparttal vagy az Adriával. A maga nemében egyedülálló adottságaival viszont kiváló esélye van arra, hogy egyike legyen Európa 100 vagy akár 50 legimpozánsabb borturisztikai látványosságának. Szeremley Huba 1967-ben hagyta el az országot, és családjával Bécsben telepedett le. Eleinte úgy gondolta, hogy Kanada lesz végleges úti célja. Egy rövid kanadai látogatás azonban megváltoztatta elhatározását, nem akarta, hogy ő is, gyermekei, unokái is beolvadjanak a nagy észak-amerikai olvasztótégelybe. Bécsben folytatta a még odahaza megkezdett tanulmányait medikusként, és Kanada már csak egy kalandos vitorlásút – soha el nem ért – célpontjaként jelent meg terveiben. A kettesben az óceán közepén megtett hosszú út sok-sok elmélkedésre adott lehetőséget. Szeremley Hubának a végeláthatatlan óceán vizén hajózva volt ideje arra, hogy átgondolja, mivégre van a világon, honnan jött, és hová szeretne eljutni az élet vizén hajózva. Rádöbbent arra, hogy eredetileg választott hivatása, a kórház vagy a boncterem mégsem az ő világa, ennél nagyobb léptékű feladatok megoldásának lehetősége izgatta igazán. Egyes emberek helyett egész térségek orvosának lenni, egész régiók problémáit megoldani úgy, hogy a táj is épüljön, és az emberek is megtalálják benne hivatásukat, ez lenne az igazi kihívás, az embert próbáló célkitűzés. Ennek elérési eszközeként a szociológia és a regionális területfejlesztés egy újfajta gyakorlati egységének létrehozására volt szüksége. Afrikai kitérő Ezek a fiatalkori világmegváltó tervek annál is inkább foglalkoztatták, mert azt tapasztalta maga körül, hogy minél fejlettebb a technika, annál inkább pusztul a környezet, vagyis a tudomány haladásával arányosan nő a szenvedés, a nyomor, a természetellenes halál. Egyben azt is érzékelte, hogy a legtöbb segítség a harmadik világ számára öncélú és hasznavehetetlen. Példa volt erre a biafrai háború által pusztított Afrika, ez egyben meghatározta első kísérleteinek terepét is. Előbb azonban vissza kellett érnie az óceán közepéről Bécsbe, hogy szisztematikusan nekiláthasson tervei megvalósításának. Az orvostudományi egyetemet abbahagyta, és – hogy papír legyen a kezében – gépészmérnökként végzett. Az egyetemi évek alatt a tananyag valójában nem érdekelte komolyan, több fantáziát talált a sakkozásban meg a bridge-ben, és Monoszlói Dezsővel a bécsi diákévek alatt többet görnyedtek a sakktábla, mint az egyetemi jegyzetek fölött. A már említett biafrai háború megnyitotta az osztrákok pénztárcáit. Ekkor tapasztalta közelről, hogy a fehér ember segítsége gyakran többet ronthat, mint segít, ahogy ő látta akkoriban: mindenféle beavatkozás katasztrófához vezet. Úgy vélték ugyanis akkoriban az osztrák segítségnyújtás szervezői, hogy legnagyobb célkitűzésük – helyesen – az esőerdők kivágásának leállítása lehetne. Ezt úgy érhetik el leginkább – gondolták -, ha a feketék hőenergia-igényüket magasabb szinten tudnák kielégíteni, vagyis mivel nincs gázvezeték-hálózat, a fa égetése helyett a napenergiát kellene szolgálatukba állítani. Az egyetem sikeres projektet hozott létre ezzel kapcsolatban, egy nagy méretű lencse fókuszában elhelyezett sütő mintapéldányának elkészítésével. A feltalálók ugyan már a sajtóbemutatón megégették kezüket a szerkezettel, de azért több tízezres tételben legyártatták a sorozatot, ami aztán két okból is tökéletesen használhatatlannak bizonyult, ugyanis aki csak hozzányúlt, összeégette magát, és az afrikai nappali 40-50 Celsius-fokban ott senki sem főz, csak ha leszáll az éj és enyhül a hőség. Akkor viszont éppen a Nap tart munkaszünetet. Szeremley Huba néhány éves perzsiai kitérő után Afrikába tette át székhelyét. A még magyarországi teológiai, a pesti-bécsi orvostudományi, majd az ausztriai műszaki ismeretek után a szociológia gyakorlata érdekelte ekkoriban, és mindennek kiérlelése automatikusan vezette a mezőgazdaság irányába. Úgy látta, Afrikában csakis a mezőgazdaság jelenthet megoldást az egyes térségek népességmegtartó erejének fokozásához. A mezőgazdaság fenntartása ezeken a térségeken megakadályozza az elsivatagosodást, egyben fontos feladatokat és kenyeret ad az ott élők számára. Szeremley Hubát elsőként hazatelepülésének körülményeiről kérdezem. – A rendszerváltást követően visszajöttem arra a területre, ahonnan elmentem, és ahol mindig is otthon voltam. Itt ugyanazokkal a problémákkal találkoztam, mint Afrikában, csak más előjellel. Afrikában a túlnépesedés a gondok egyik forrása, itt pedig a falvak kiöregedése, kihalása. A Balatoni Nemzeti Park védi a tájat, de nem védi az ott élő embert. Nekem a szőlő és a bor – bármilyen furcsán is hangzik – csak melléktermék a táj és az ember összhangjának visszaállításához vezető úton. Itt a Balatonnál a 12 hónapból az emberek 1-2 hónapon keresztül reménykednek abban, hogy a zimmer-frei táblájukra valaki bekopog, a fennmaradó 10-11 hónapban nem találnak munkalehetőséget. Badacsonyban a szőlő potencionálisan mint állandó „munkahely” jelenik meg, megítélésem szerint a szőlő jelenti itt az egyetlen kiutat. Ha meg akarjuk teremteni az itt élő embereknek is bizonyos fokú védettségét, akkor munkahelyet kell teremteni számukra. Vagy megtanul itt ez a régió szőlészkedni, borászkodni, ami a Nemzeti Park programjához tökéletesen illeszkedik, vagy kipusztulnak az itteni aprófalvak. Az itt élő ember ennek a kultúrának a legfontosabb faktora, felelősséggel tartozunk a sorsukért. Én most már több mint 40 embernek adok munkát állandó jelleggel. Nekem ennél fogva úgy kell gondolkodnom, hogy folyamatosan, hosszú távra tudjak feladatot adni az emberek számára, ezért nem szüretelhetek le két hét alatt. Célom, hogy a szüreti időszakot minél jobban el tudjam nyújtani. Augusztus közepe-vége felé kezdem így a szüretet, és december elejéig folyamatosan ugyanazzal a gárdával végzem a munkát. Ezt követően jönnek a téli, tavaszi munkák és így tovább, ehhez megfelelő stratégia szükséges. Szakmai sikerek – Szakmai körökben közben folyamatosan kimagasló sikereket ért el, különösképpen 1997-es késői szüretelésű badacsonyi olaszrizlingjével. A rizlingek világvetélkedőjén Németországban aranyérmes lett, a Borbarát magazin tavalyi utolsó számának rizling tesztjében kiemelkedő első helyezést kapott, ugyanott az országos második is saját produktuma, 1997-es badacsonyi olaszrizlingje lett. Gondolom, ezek a szép sikerek már nem pusztán mint terület-mentőt, hanem mint borászt is kielégítik? – Az édes bor nem az én világom, de ahhoz, hogy egy komplett palettát tudjak adni a badacsonyi borvertikumról, hozzátartozik a késői szüret ugyanúgy, mint a vörös borok. Mióta idetettem a lábamat, harcoltam a kékszőlő telepítésének engedélyezéséért. Ezt a lehetőséget az itt élőktől nem lehet elvenni, így már én is 15 hektáron telepítettem kékszőlőt a badacsonyi borvidéken. – Úgy gondolja, hogy eredményeivel, sikereivel húzóerőt gyakorolhat a környék őstermelői számára is? – Az itt élő embereknek rá kell jönniük, hogy az összefogásban van az erő, és a termelést, a feldolgozást, az értékesítést közösen kell végezni, mivel a helyi felvásárlás gyakorlatilag megszűnt. Összefogással viszont nem igaz, hogy nem lehetne a szőlőmunkák szempontjából kieső időre egy kis halfeldolgozót, egy kis konzervüzemet, apró kézműves cégeket létrehozni, ami perspektívát jelentene a lakosságnak. – A Pannon Bormíves Céh létrehozásában milyen szempontok vezérelték? – Az elmúlt egy évtized alatt fényéveket változott a magyar szőlészet-borászat helyzete, jelentősége. A magángazdaságok eredményei a közép- és nagyüzemekre is hatással voltak. Maradt viszont mégis egy kis szűz területe a borászatnak, ami legalább ilyen fontos: a borászat etikai vonatkozása. Ezen a téren még sok a tennivaló, hiszen valamikor a magyar bor nem maradt meg egy kisparaszti, kistermelői szinten, a nemesség kötelességének érezte, hogy részt vegyen a borászatban. Ez semelyik más nemzetnél nem volt így, sem az osztrákoknál, sem a németeknél. Ez Probus császár óta van így, hiszen Pannónia kapta meg a provinciák közül elsőnek a jogot a bortermelésre. Így kaptuk a Pannonia, Nobilis Districtus nevet, és ez a rang évszázadokon keresztül elkísért minket. Egy nobilis borászatot szeretnénk most ismét létrehozni, ami abból áll, hogy a szőlészetnek, borászatnak bizonyos etikai kérdéseit megvitassuk, kidolgozzuk, magunkévá tegyük, hogy Magyarországnak visszaadhassuk a nobilis bortermelői rangot. A szocialista világ lejáratta ezt, az imázst helyre tenni. Ha Magyarországnak valamiféle produktuma érdemes arra, hogy az ország zászlós terméke legyen, akkor az elsősorban a szőlő, a bor. Nyitott kapu – Nem félő, hogy valamilyen külön kasztot alkot az a tíz borász, akik ennek a Bormíves Céhnek a tagjai? – Erről szó sincs. Egyelőre azért alakultunk meg az öt borvidéket reprezentáló tíz termelővel, mert valahogy el kellett indulni, létre kellett hozni egy kicsiny, de hatékony stábot, akik motorjai lehetnek a szervezetnek, hiszen parttalanná válhattak volna már a megalakulással kapcsolatos eszmecserék is, ha mondjuk száz vagy még több ember vett volna rajta részt. Amint az alapvető játékszabályokat kidolgozzuk, a céh ajtaja nyitva lesz mindenki előtt, aki hajlandónak mutatkozik a szabályokat magára nézve elfogadni. Nyitottságunkat már az is előre jelzi, hogy az őszre Hamburgban szervezett bemutatkozásunkra 22 hazai cég termékeit fogjuk kivinni. Belső vakteszteken fogjuk kiválasztani azokat a borokat, amelyek kint méltóképpen reprezentálhatják a hazai minőséget. Célunk, hogy a szocializmus által lejáratott, és így a nyugati boltok alsó polcain elhelyezett magyar borospalackokat ismét szemmagasságba emeltessük. – A hazai borásztársadalmon belül ön egyfajta kovász szerepét is betölti. Finoman fogalmazva egyszerűen szinte nem létezik olyan anyagi áldozat, amit ne hozna meg a hazai borászok közösségi szellemének javítása érdekében. Ez is amolyan szociológiai műhelymunka? – Jelentéktelen sértődöttségeket sokan egész életükön keresztül cipelnek, mindenki mindenkiben konkurenciát lát, ami feszültséget okoz a napi kapcsolatokban. Ezt legalábbis bizonyos időszakokra kikapcsolni, a konfliktushelyzeteket feloldani, ez a célom, hiszen ahogy mondani szokták, egy hajóban evezünk, céljaink hasonlóak. – 1999 a magyar bor és gasztronómia éve. Sze-remley Huba ebben az évben egy éttermet is nyitott a hegy oldalában. Amikor beléptünk ebbe a hangulatosan berendezett, festői kilátással rendelkező étterembe, ön odaszólt a személyzetnek, mondván, hogy – „Adjanak neki egy kólát”, mire az egész személyzet felnevetett. Miért? – kérdezem végül Szeremley Hubától. – Nálunk magyar ételek és magyar italok kaphatók. Én nem akarok a fast-food láncolathoz kapcsolódni, nálam kóla vagy tonik nem kapható. A jó hazai borokon kívül üdítőitalként bodzaszörppel, feketeribizke-szörppel vagy almalével szolgálhatunk. Wiener snietzelt akárhol lehet kapni, különben is most már nyitottak a határok, aki akar, kiutazhat érte Bécsbe is. Aki viszont idelátogat, az reményeim szerint a magyar ízekre, magyar zamatokra lenne inkább kíváncsi. Nálam mindezt meg is kaphatja.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.