Továbbra is veszélyes a dorogi égetőmű

Hiába költöttek négyszázmillió forintot a Dorog lakosságát egy évtizede veszélyeztető veszélyeshulladék-égető füstgáztisztító berendezésére. A francia tulajdonban lévő üzem ugyanis az évek során felhalmozott égetési salakjával továbbra is törvényt sértve, jelentősen károsítja a környezetet. Pepó Pál környezetvédelmi miniszter mégis az égetőműnek kedvező döntést hozott.Pepó Pál környezetvédelmi miniszter ahelyett, hogy elrendelte volna a Dorogi Hulladékégető Kft. törvénysértő módon tárolt, több tízezer tonna mérgező égetési salakjának ártalmatlanítását, a hulladékértékelő bizottság állásfoglalására támaszkodva inkább átminősítette azt enyhébb veszélyességi kategóriába. A kezünkben lévő dokumentumok szerint Pepó alaptalanul döntött az átminősítésről, amivel körülbelül kétmilliárd forint egyszeri és további, legkevesebb százhúszmillió forintos évenkénti kiadástól „mentette meg” a francia tulajdonú kft.-t. Az ország egyetlen jelentős veszélyeshulladék-égető üzemében évente négy-ötezer tonna égetési salak keletkezik, amely korábban második veszélyességi kategóriába tartozott, ám most csak harmadosztályú veszélyes hulladéknak számít. Az enyhe besorolás szerint a talajvizet jelentősen károsító salakot továbbra sem kell az aszódi veszélyeshulladék-lerakóra szállítani, ahol legalább 50 forintba kerülne egy kilogramm salak biztonságos lerakása. Ehelyett lakossági hulladéklerakókra – egyebek mellett Polgárdiba – és ismeretlen helyekre viszik, így a költség alig haladja meg a kilogrammonkénti tíz forintot.Egy zsákból hármatA Transdanubia-Waste Kft. által 1996-ban, az égetőmű megbízásából készített titkos hatásvizsgálatból kiderül, hogy az égetési salak jelentős mennyiségben tartalmaz az egészségre rendkívül ártalmas toxikus nehézfémeket és dioxinokat, ezért a másodosztályú minősítés indokolt. A salak összetétele azóta nem változott, mert az három év során csak az égetőmű füstgázkezelését oldották meg, az égetési technológiát nem módosították, tehát nem történt olyan számottevő javulás, amely indokolta volna Pepó döntését. Mi több: az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség ugyancsak 1996-ban, egy határozatában elismerte, hogy a salakban a szennyezőanyag-koncentráció évről évre növekszik. Egy 1997-ben a dorogi önkormányzat megbízásából készített szakvélemény pedig egyenesen azt mondja ki, hogy a magas klórtartalmú – például garéi – veszélyes hulladékok égetése esetén még a salak legveszélyesebb, azaz első kategóriába sorolása is indokolt lehet. Megjegyzi, hogy ezekből az anyagokból – az égetési eljárás során hozzáadandó segéd- és katalizátoranyagok miatt – akár két-háromszor annyi melléktermék keletkezhet, mint amennyi az eredetileg égetésre szánt hulladék. Ez alapján világossá válik, hogy ha a salak továbbra is a veszélyesebb kategóriába tartozna, gazdaságtalan és értelmetlen lenne dioxintartalmú klórszármazékokat égetni Dorogon, hiszen a salakot ugyanúgy az egyetlen hazai, aszódi veszélyeshulladék-lerakóba kellene szállítani, mint égetés nélkül magát a hulladékot. Az égetőmű a garéi típusú, dioxintartalmú klórvegyületek ártalmatlanításakor leginkább egy kisiskolás matematikakönyvben fellelhető összeadógépre hasonlít, amelyből egy zsák veszélyes hulladék bedobása esetén kettő vagy három jön ki, plusz egy kis rákkeltő levegőszennyezés.Háttérben a Garé-ügyDorogon persze sok más veszélyes hulladékot – olajos rongyokat, kórházi hulladékot, oldószermaradékokat – is égetnek, amely a kis salakmennyiségnek köszönhetően akkor is gazdaságos lenne, ha maradna a veszélyesebb kategória. Ám a salak harmadosztályúvá minősítése révén a kft. a könnyebben égethető hulladékok átvételéből is nagyobb profitra tesz szert, de ami feltehetően a legfontosabb a tulajdonosok számára: a miniszteri pecséttel továbbra is biztosított a garéi hulladék gazdaságos elégetése. A francia tulajdonosok ugyanis már jó ideje szemet vetettek a több tízezer tonna, a Környezetvédelmi Minisztérium pénzéből megsemmisítendő garéi hulladékra, 1997–98-ban már végeztek egy háromezer tonnás kísérleti égetést is. A Baja Ferenc vezette minisztérium azonban inkább kedvezett a szocialista párti Baráth Etele-féle „betonlobbistáknak”, amikor a hátralévő 16 ezer tonna garéi veszélyes hulladék betongyűrűbe csomagolásáról döntött, ám ezt a szerződést Pepó Pál a nyilvánvaló jogtalanságok miatt felbontotta. A hulladékégető kft. pedig mindent megtett a politikai támadások kereszttüzében álló dorogi megsemmisítés ötletének kedvezőbb színben való feltüntetéséért: a nyár végére 400 milliós – a Dorogi Környezetvédelmi Egyesület szakértője szerint százmilliós – költséggel vanádiumos dioxinmentesítőt épített be, hogy megszüntesse a korábbi – nem egy esetben többszázszoros – füst-gáz-kibocsátási határérték-túllépéseket. A nyolcvanas évek közepén megtervezett és hibásan kivitelezett hulladékégető üzem korszerűtlenségéből adódóan azonban a nagy mennyiségű salakkibocsátást nem tudták mérsékelni. Igaz, erre nem is volt szükség, hiszen a problémát Pepó a salak átminősítésével egy tollvonással megoldotta. A miniszter hosszas hezitálás után a múlt hónapban döntött a garéi ügyben. Eszerint a nyertes Geohidroterv Kft. és a Palota Kft. alkotta kettős fogat 2,3 milliárdért vállalta a tetraklór-benzolok ártalmatlanítását, amelyet 2000. december 10-ig részben vagy egészben Dorogon égetnek el. Az erről szóló közleményt – a kipattant botrány miatt – később Vass Nándor, a tárca helyettes államtitkára úgy pontosította: értelmezése szerint csak 15 százalék garéi hulladék dorogi égetésére ad lehetőséget a szerződés. Vass kijelentése némiképp keresztülhúzza az égetőmű terveit, így akár az is előfordulhat, hogy Pepó kedvezése ellenére mégis alulmarad Dorog, s a garéi hulladékot Ausztriában vagy Németországban égetik el. Az ellentétes nyilatkozatok mögött értesülésünk szerint a szakmán belüli harc áll.Ártalmas salakhegyekÁm nem csak a garéi döntés és a veszélyességi fokozat enyhítése miatt gondolnak a Dorogi Hulladékégető Kft. vezetői meleg szívvel az ökotárca miniszterére. A városi önkormányzat és a helyi környezetvédők ugyanis hosszabb ideje csatát vívnak a kft. által a település közvetlen határában lerakott több tízezer tonna veszélyes salak eltüntetéséért, de eddig csak a legkorábban létesített I. számú lerakó felszámolását érték el. Itt is csak a „lakossági haszonélvezői kör” megváltoztatása történt, lévén az elszállított szennyezést a Napi Magyarország olvasói előtt nem ismeretlen Tatai Környezetvédelmi Rt. – hatósági jóváhagyással – Almásfüzitőn, a „végeláthatatlan” alumíniumkohászati vörösiszap-tengerekben boronálta el idén januárban. De ez mellékszál. A lényeg, hogy a Dorog határában elterülő, nemrég betelt II. és III. számú lerakókat már a privatizált égetőmű töltögette tele, a jelek szerint nem teljesen jogszerűen. A garéi hulladék próba-égetéséből származó veszélyes salak is ide került, de például egy idén július 30-án kelt jelentésben a Dorogi Környezetvédelmi Egyesület megbízásából dolgozó hivatásos szakértő megjegyezte, hogy a lerakókon a műanyag zsákokba töltött salak egy részében reakcióba léptek a vegyi anyagok, és füstölögnek. Egy másik jelentésében hozzáteszi: a lerakók az új követelményeknek nem felelnek meg, a bennük lévő veszélyes hulladékok valószínűleg még évtizedek múlva is gondot okoznak majd a városnak.Elmulasztott kötelezés?A lapunk birtokában lévő dokumentumok azt bizonyítják, hogy nemcsak a környezetvédelmi felügyelőség határozata alapján felszámolt egyest, hanem az idén betelt II. és III. számú lerakót is szabálytalanul tervezték és működtették, így azok felszámolása is indokolt. Barcsai Gábor, a győri székhelyű Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója a lerakás jogszerűségéről úgy nyilatkozott: a cég ellen eljárást indítottak, amely során különféle dokumentációk benyújtására kötelezik a hulladékégetőt, s ezt követően döntenek a működési engedély meghosszabbításáról vagy módosításáról. Megkérdezett szakértők szerint Barcsai eljárására semmi szükség, hiszen az 1996 szeptemberében életbe lépett új hulladéktörvény eleve kimondja, hogy lerakó nem létesíthető karsztos helyen. Márpedig a tisztiorvosi szolgálat kezünkbe került dokumentuma alapján az égetőmű lerakói alatt jelentős karsztvízbázis található, amely összeköttetésben áll a városi vízmű vízkivételi pontjával, s egészen Budapestig húzódik. A környezetvédelmi felügyelőségnek tehát a hosszas vizsgálódás helyett már 1996-ban arra kellett volna köteleznie a kft.-t, hogy azonnal állítsa le a salaklerakók feltöltését, s határoznia kellett volna a medencék felszámolásáról is. Ha a kiürítést később netán előírja a felügyelőség, egyáltalán nem mindegy, hogy a több tízezer tonna mérgező salakot több mint kétmilliárd forintért veszélyeshulladék-lerakóra vagy a Pepó-féle enyhítés alapján egyszerű lakossági lerakóra kell majd szállítaniuk.Mérgezett a talajvízA dorogi lakosság közben mit sem sejt arról, hogy a salakhegyek a karsztvizet ugyan még nem, de a sokak által ivásra, öntözésre használt talajvizet már jelentősen elszennyezték. Egy két éve megtartott lakossági fórumon például Kárpáthy Zoltán, az Országos Közegészségügyi Intézet tájékoztatással megbízott munkatársa azt állította, hogy a lerakókból csupán szervetlen só szivárog. Pedig ugyanő egy akkori, nem nyilvános szakvéleményében megállapította: klórozott oldószerek, aromás szénhidrogének, benzolok, dioxinok és különféle szerves vegyületek találhatók a talajvízben, amelyek bizonyíthatóan a hulladékégető kft. területéről kerültek oda. Az egyik megfigyelőkút vizéről például azt írta: szembetűnően szennyezett, zavaros, bűzös, rothadó. Barcsai Gábor, a felügyelőség igazgatója lapunknak küldött részletes, kimerítő válaszában is elismerte, hogy jelentősen szennyezett a talajvíz. Ám ő azt állította: a szennyezés a terület korábbi mezőgazdasági és több évtizedes ipari jellegű használatából következhet. Megemlítette, hogy az elrendelt felülvizsgálat ezzel a témával is foglalkozik. Miközben a Környezetvédelmi Minisztérium és a győri felügyelőség minden jel szerint azon verseng, hogy melyikük tud nagyobb összeget megtakarítani a Dorogi Hulladékégető Kft.-nek, a hatalmas és mérgező salakhegyek egyre csak növekednek, s a város lakói szó szerint továbbra is ihatják a francia tulajdonosok meggazdagodásának levét. Az üzem vezetői pedig örömmel lobogtatják a legkorszerűbb ISO 14.001-es szabvány szerinti, frissen megszerzett minősítésüket, amiről a felügyelőség vezetője lapunknak azt nyilatkozta: a tanúsítást kiállító cégről hivatalosan nincs tudomása.