A befejezés művészetéről

Most kéne abbahagyni. Annál inkább is, mert nincs hová elfutni, elrohanni, itt kell élni mindkét oldalnak 2002 után is. Igen ám, de ki hagyja abba? Aki kezdte, vágja rá önkéntelenül a Kelet-Közép-Európában szocializálódott ember, holott jól tudja, hogy a világnak ezen a tájékán az ilyen alapkérdések eldöntése a legnehezebb. Mégis meg kell próbálni! Mert ha beszélünk róla, akkor talán olyan hatással lesz ez is a közélet szereplőinek vérmérsékletére, mint a viagra a kiszuperált munkásőrparancsnokok nemi alkalmasságára. Mielőtt túlságosan luftos lenne a szövegösszefüggés, elárulom, hogy a közélet hangnemének eldurvulásáról, a sárdobálás, a mocskolódás, a nyilvánvaló hazugság és rágalomáradat folyamatos terjedéséről beszélek, ami már mindenkit aggaszt a Csajágaröcsögén élő Mari nénitől kezdve Göncz Árpádig. Ezt kéne abbahagyni. Mondanom sem kell, hogy szerintem azoknak, akik felvállalják az 1947-es „kékcédulás” választásnak nevezett egész pályás letámadás örökségét, akik 1956-ról szólva is úgy gondolkodnak, hogy elkerülhette volna mindenki a sortüzeket, az orosz tankok lánctalpait, a megtorlást, ha szép csendben otthon marad, akik 1994-ben feljöttek újra, mint a talajvíz, s miközben gátlástalanul raboltak földet, gyárat, bankot, orosz államadósságot, elkezdték. Elkezdték mindezt azokra fogni, akik nem közéjük valók. A módszer ősi. Soha nem felejtem el a történelemkönyvembe rejtett titkos üzenetet. „Saját fészkében fojtjuk meg a fasiszta fenevadat”, írták ők Berlin bevételéről, miközben tevékenyen, vagy „csak” hallgatva, cinkosan a Gulagra hurcoltattak milliókat. Utóbbiról persze nem volt olvasható egy árva sor sem hosszú ideig. Most is azt szeretnék a módszer követői, ha saját disznósá-gaik fű alatt maradhatnának. Ezért még időben lenyúlták a médiát, majd el kezdték benne terjeszteni, hogy „az álnok jobb, sőt szélsőjobb” le akarja nyúlni a médiát. Szekeres elvtárs korábban torokra forrasztott minden ellenzéki tényfeltárást elhíresült ordítozásaival, közülük a leghíresebb a „Meg kellett volna nyerni a választást, uraim...” kezdetű. Most pedig hatalmi arroganciáról, a már említett egész pályás letámadásról, Lendvai utcai einstandolásról acsarkodnak, mert mindezt nem tudják szabadon művelni a Köztársaság térről irányítva. Innen nézve teljesen nyilvánvaló, hogy ha van mocskolódás, sárdobálás a közéletben, azt ki kezdte, és ki ordít a leghangosabban, hogy a másik hagyja abba. Mert abba kellene hagyni. Rajta uraim...!