Aborhamisítókat már többször szidtam ezeken a hasábokon, most folytatom. A borhamisításnak történelmi gyökerei vannak, apáról fiúra száll a kémiai svindli: végy egy demizson cukrozott löttyöt, kezeld, érleld, tégy hozzá ezt meg azt, máris csorgathatod poharadba a borzalmas lét, elég egy korty belőle, már mész is neki az ajtófélfának. Az élet és a bor hamis. Tájékozatlanabb olvasó gyakran arra gondol: a borpancsolás a rendszerváltás szülötte, kilencven előtt idehaza kizárólag nemes fajboroktól rúgott be a munkásosztály és a dolgozó parasztság – hamis bornak híre-hamva sem volt, ha lett volna, azonmód elvisz mindenkit a KGB és az ÁVÓ, függetlenül attól, ki itta, vette, adta... Ez azonban nem igaz. Magyarország már a KGST-időkben is a borhamisítás paradicsoma volt, százezer hektószámra készült a rettenetes cefre, a patinás Kecskemétvin – talán a Vörös Zászló-érdemrendet is megkapták – például évi négyszázezer hektoliter hitvány seprűborból készült, cukorral, tiszta szesszel feljavított, „erősített csemegebort” exportált a keleti piacokra, amitől aztán előbb a fogyasztó, később maga a kommunizmus is megingott. A Kecskemétvin dolgozói valószínűleg így kívánták két vállra fektetni az akkor már eresztékeiben recsegő brezsnyevi bolsevizmust Marxostul, Leninestül. Sikerrel. De mert a magyarban erős a hagyománytisztelet, a nemzeti borpancsolás a kommunizmus bukása után is folytatódott. Most viszont szólni kéne a fiúknak, hogy már elég volt. Győztünk.
origo.hu
Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka
