Az angol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában szombaton az is nagy meglepetés volt, hogy a klubvilágbajnok Chelsea hazai pályán 2-1-re kikapott a Sunderlandtól. Ám az, hogy a címvédő Liverpool sorozatban negyedik meccsét veszítette el a bajnokságban, még nagyobb szenzáció. A hét közben a Bajnokok Ligájában 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonában, de Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos együttese ezt a formát nem tudta átmenteni a szombati, Brentford elleni idegenbeli meccsre. Szoboszlaiék 3-2-re kikaptak a találkozón, amelyen Kerkez megszerezte első liverpooli gólját, Szoboszlai pedig adott egy gólpasszt. A Pool veresége után vasárnap az Arsenal előtt ott volt az esély, hogy hét ponttal meglépjen Arne Slot csapatától, amely amúgy a tabella hatodik helyére csúszott vissza.

Az Arsenal a Crystal Palace-t fogadta, és a 39. percben Eberechi Eze góljával meg is szerezte a vezetést (1-0). A 27 éves, 14-szeres angol válogatott középpályás 2020 és 2025 között éppen a Palace játékosa volt, a nyáron érkezett az Ágyúsokhoz. S ahogy ilyenkor illik, a korábbi csapata ellen szerzett gólját csak nagyon visszafogottan ünnepelte. Amikor a hajrában lecserélték, még a Crystal Palace szurkolói is megtapsolták. Több gól nem esett, de ezt az Arsenalnál most nem bánják, Mikel Arteta együttese sokat nyert a hét végén.
A Liverpool után a Manchester City is kikapott
A forduló meglepetései közé vasárnap a Manchester City veresége került be, Pep Guardiola csapata az Aston Villa otthonában veszített. Később a Tottenham nyert az Everton vendégeként, így a Liverpool már csak a hetedik a tabellán.
Premier League 9. forduló, vasárnapi eredmények:
Arsenal–Crystal Palace 1-0
Aston Villa–Manchester City 1-0
Bournemouth–Nottingham 2-0
Wolverhampton Wanderers–Burnley 2-3
Everton–Tottenham 17.30



















