Immár hatodik alkalommal várja látogatóit az Antik Enteriőr. A rendezvénynek, amely a Magyarországi régiségkiállítás és -vásár alcímet viseli, november 25–28. között harmadik alkalommal ad otthont a Műcsarnok. Ez a tény a kiállítók és a közönség növekvő érdeklődésére utal, hiszen a rendezvény azért költözött át 1997-ben az indulás helyszínéről, a Néprajzi Múzeumból a Műcsarnokba, hogy nagyobb alapterület, a kiállított anyag színvonalához méltó installáció, technikai háttér segítse a műtárgyak bemutatását. Az első rendezvény 35 kiállítójával, 400 négyzetméteres alapterületével szemben az idén 1500 négyzetméteren 55 galéria, műkereskedés, aukciós ház, antikvárium mutatkozik be, s a rendező, a Partner’s Studio Buda-Pest Kft. várakozásai szerint a látogatók száma bizonyára nem marad a tavalyi 15 ezer fő alatt. Ahogyan a világ nagy régiség-kiállításai, az Antik Enteriőr sem csak vagy elsősorban a helyszínen eszközölt vásárlások miatt fontos rendezvény, hanem figyelemfelhívó, a legújabb kori műkereskedelem erőteljes fejlődését jelző, az értékeket népszerűsítő szerepe miatt. Ennek megfelelően a legtöbb kiállító kínálata javát tárja ilyenkor a közönség elé. Az idei Antik Enteriőr egyik legjelentősebb vállalkozása az Inter Antik galériának köszönhető: a galéria mutatja be Kovács Margit Budapest, a Duna királynője című monumentális falképét, amely mindössze egyszer, az 1937-es párizsi világkiállítás magyar pavilonjában került közönség elé. E mű reprodukciója szerepelt a világkiállítás magyar anyagát kisérő katalógus címlapján is. A mostani Antik Enteriőr katalógusának képsorát viszont a MűTerem Galériában látható Aba-Novák-festmény, a Subiaco látképe indítja, míg a galéria standján a többi között már olyan képek is láthatók, amelyek a tavaszi aukción szerepelnek majd. A Kieselbach Galéria anyaga hagyományos módon a szoborcsarnokban kapott helyet. A látogatók itt a legkülönbözőbb árfekvésű művekkel találkozhatnak, képet kaphatnak arról, hogyan is áll jelenleg a néhány nappal ezelőtt elindított internetes aukció, de olyan remekművekkel is szembesülhetnek, mint például a galéria decemberi aukcióján szereplő Benczúr-kép, a Hypnos vagy gróf Batthyány Gyula Rokokó hölgyek (Törökösen) című alkotása. A szentendrei Erdész Galériának köszönhető az Antik Enteriőr egyik legizgalmasabb alkotása, a nagyvilág számára mintegy a XX. századi magyar képzőművészettel azonosított Moholy-Nagy László Szoborterv Bennett úrnak című munkája, amelyet a Németország után az Egyesült Államokba emigrált művész a Herald Tribune egykori tulajdonosa számára a léghajózás emlékműve előkészítéseként készített 1941–46-ban. A korszak másik külföldön igen elismert alkotója, Péri László munkáiból a Home Galéria standján látható válogatás. A kínálat igen gazdag, minden stílus, minden műfaj hívei bőségesen találnak látnivalót. Szerepelnek kiemelkedő értékek, mint például a BÁV Rt. XIX. századi dolgozószoba-berendezése (3,5 millió forint), a Nagyházi Galéria XVI. századi Szent Jeromos-képe (2,5 millió), de néhány ezer forintért is találhatunk izgalmas, eredeti alkotást. A hagyományosan a zárás előtt tartandó sorsolás szerencsés nyertese ezúttal egy félmillió forint értékű, brilián-sokkal díszített fehérarany karkötőt vihet haza.

Eseménynaptár – minden, ami színházi olimpia
Értesüljön minden programról, és ne maradjon le aktuális ajánlóinkról, tudósításainkról, kritikáinkról!